Szempont

Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét

Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.

Bár alapvetően társasági ember, előadóművész és pedagógus, ma már semmiért nem adná az otthona nyugalmát, árulja el Sorbán Enikő. Ezúttal a homoródalmási népdalénekes – aki egyébként kántornő és zenetanár is – válaszolt a Proust-féle kérdéssora.

A fiával töltött minőségi idő és a tenger közelsége, ez az instant boldogság – osztja meg. Ezúttal Ugron Hanna pályázati szakértő, az MCC akadémiai ügyek csapatának munkatársa válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.

Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.

Sokunkat nagyon hajt a kíváncsiság. A mi szakmánkban főleg. Nehéz erről írni, de mégis megteszem. Hosszas lamentálás után rávettem magam, hogy elmenjek egy fétispartira.

Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!

Gedő Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. Bár a Kincses városban él, Zsolt azonban több erdélyi kőszínháznál is vendégszerepelt az elmúlt években. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.

Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.

Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.

Pszichológus, egyetemi oktató és háromgyermekes családanya: Lukács-Márton Rékával való korábbi beszélgetésünkkor már kiderült, hogy imádja a cseresznyét és a színes ruhákat, most másról is faggattuk. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdésekre.

Az év legszomorúbb hónapja a január. Így, hogy az ünnepek elmúltak, az ember üresebb marad lélekben: már rég elmúlt a szeretet ünnepe, a szobából a fenyőt levittük a kukába, a szilveszteri mulatozás és durrogtatás hangja is oda...

Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.

„Mindannyian a nagy mindenség kicsi fényei vagyunk, akkor is, ha mi magunk ezt nem látjuk” – vallja átütő hittel januári címlaposunk, Abodi Nagy Blanka székelyudvarhelyi énekesnő, aki gyermekeinek is példát mutat azzal, hogy merte követni az álmait.

Bár azt hitte, a nagyvárosra vágyik, Jakab Gidó Szende nem is olyan régen jött rá: ő már nem akar menni sehová, otthon van. A székelyudvarhelyi képzőművész, kétgyermekes édesanya válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.

Hány kilós vagy? Hahó! – kérdezi az asszisztensnő. Úgy tűnik, nem először. Nem tudom – válaszolom. Otthon nem volt mérlegünk. Utoljára még negyedikben méretkeztem. Hála Istennek, ötödiktől már nem mérnek súlyt az iskolai általános vizsgálaton.

Nem különc, de a maga nemében különleges ember, vallja Ruszuly Ervin táncos, koreográfus, aki feleségével együtt a székelyudvarhelyi TÉR összművészeti központ megálmodója és létrehozója. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.

Minden évben, amikor végig nézek az ünnepelteken, ugyanazt látom: üdeséget, tiszta arcokat, ártatlanságot, jövőbe vetett hitet, reménységet, a pillanat örömét. Kérlek, tudatosítsátok magatokban, hogy jogotokban áll megőrizni mindezt, immár felnőttként.