Szeretem Ferenc pápát (idézni). Nemcsak azért, mert katolikus vagyok, aki számára ő testesíti meg a legfőbb földi tekintélyt, hanem azért is, mert emberi megnyilvánulásai számtalanszor megérintettek, és nyitott világnézete, előremutató gondolatai messze túlnőnek a katolicizmus keretein.
A mögöttünk álló év is gyorsan lepergett, számos olyan nyomot hagyott azonban maga után, amelyre valószínűleg hosszú évek múltán is emlékezünk majd. Alighogy sikerült kilépnünk a világjárvány képezte rácsok mögül a fényre, Európában kezdetét vette egy háború, amelynek hatása a legkisebb háztartások kulcslyukán is begyűrűzött, súlyos következményeket vonva maga után. Ám az új kezdet új reményt jelenthet.
Öt óra múlt pár perccel. A csergőóra diszkrét berregésbe kezdett. Tapintatosan, halkan, majdhogynem bocsánatkérőn, amiért bátorkodik megzavarni gazdája nyugalmát. Az első fokozat épp csak visszarántotta valahová az álom és ébrenlét határára. Nem mozdult. Az óra újabb fokozatra kapcsolt. Az egyre türelmetlenebb, egyre követelőzőbb hang lassan szétfoszlatta az álom utolsó maradékát is.
A beteljesülés egy olyan érzés, amikor azt mondom: állítsuk meg az időt, ne múljon. Álljon meg! Maradjon így minden, ahogy most van! Mária és József életében a napkeleti bölcsek látogatásának napja volt a beteljesült idő, amiről Mária így gondolhatta: állítsuk meg az időt. Legyen ez a nap örök!
Édesanyám tizennégy éve ment el. Végleg. Hirtelen. Búcsú nélkül, csendesen távozott, mint ahogyan élt. De azért előtte egy hetet még eltöltött kómában a kórház intenzív osztályán a kedvünkért, hogy nekünk legyen időnk felkészülni a legrosszabbra. És megvárta az utolsó nyugdíját is. Hogy legyen, amiből eltemetnünk. Nem szeretett volna soha terhünkre lenni. Egész életében úrinő volt. A szó legnemesebb értelmében.
Pszichológiát tanítok középiskolás diákoknak. Óráimon, bevallom töredelmesen, totálisan elkalandozok a kötelező tantervi témáktól, és olyan kérdésekről, élményekről is beszélgetek a diákokkal, amelyek szerintem sokkal fontosabbak az ők életükben.
A hideg december belecsίpett az arcába, s kipirosodott. Fülcimpái zsibbadtak, és megfogadta, másnap sapka nélkül nem lép utcára. Ahogy összehúzódva lépegetett az utcaköveken, elhaladt egy könyvesbolt előtt. A kirakat üvegét jégvirágok keretezték, bent mesék, verses kötetek, klasszikus regények hirdették a karácsony közeledtét.
Ma megint bajlódott velem Áron szünetben az udvaron, pedig én nem csináltam neki semmit. Nem is dobigáltam kővel, az unokatestvérem vót. Én csak fogtam a követ a kezemben, de nem hajigáltam. Mindig bajlódik velem, pedig már a múltkor is megmutattam neki a bicskámat, s megmondtam, hogy megszúrom vele. Aztán a tanár észrevette a bicskámot, s elvette.
Egy óvodás kisfiú évekkel ezelőtt egy hatalmas pandát rajzolt a családrajzra. Ő az én anyukám – magyarázta nekem meggyőződéssel. Látod? Ő egy panda! Látom, igen. És miért pont panda? – kérdeztem. Hát, mert ő tényleg egy panda. És elmesélte, hogy az anyukája az ő születése után nem sokkal egy távoli országba ment dolgozni. Azóta nem is járt haza. Néha felhívja őket Messengeren, és a képe helyén egy panda képe van. Hát ezért nem tud hazajönni. Mert pandává változott. Néha mondja ugyan, hogy haza fog jönni,
Rövid, ősz haj, szinte fehér, kissé oldalra fésülve. A tekintet a mélyen ülő szempárból az eltelt évek bölcs nyugalmát sugallja. Az arcon a megélt férfikor harcainak, mosolyainak és keserűségeinek a térképe vésődött a bőrbe. Az ajkak a még mindig eleven érzékenységet rejtik a bajusz szigorú védőpáncélja mögött. Biztonság, melegség, védelem – ami eszembe jut erről az idős férfiarcról.
Szerkesztőségünk állásfoglalása a nők elleni erőszakkal szemben: nulla tolerancia.
Noha 2004 óta létezik a podcast kifejezés és a gyakorlat is, nálunk az elmúlt 2–3 évben kezdtek ismertek lenni – főként magyar – podcast csatornák. A ipod zenelejátszó és a broadcasting (rádiózás) szavakból született kifejezést a New Oxford szótár már 2005 decemberében az év szavának nevezte: rádióadás, rádiós beszélgetéshez hasonló műsor digitális felvétele, amelyet az interneten elérhetővé tettek, lehetségessé vált az utólagos meghallgatása, valamint a személyes audiolejátszóra való letöltése is.
Röviden: ez attól függ. Mármint a pasitól vagy nőtől. És a helyzettől. Egy női csoportban láttam nemrég egy bejegyzést, ami erősen elgondolkodtatott, és ezért hálás vagyok. Felmerült a kérdés, hogy mi a legnehezebb egy vállalkozó nő számára, és egy válasz az volt, hogy az egyensúly megteremtése, lévén, hogy mi, nők többet dolgozunk. Én meg azt mondom, hogy nem, nem az a legnehezebb egy vállalkozó nőnek. És még mielőtt valaki máglyára dob, gyorsan megmagyarázom, miért.
A hűvös szelek fehér pihékkel söpörtek végig a határon, aztán lassan megcsillapult a vidék, mint amikor hófúvás után hazatalál a fáradt utazó. A rövidebb, hideg napot szürkület burkolja, s ilyenkor szίvesebben látogat vissza a legbelső szobába. Újra látja a pislákoló petróleumlámpa lángjában megcsillanó emlékeit.
Szülőnek lenni egy életre szóló elköteleződés. Képeslapok hirdetik, hogy abban a percben, hogy megszületik a gyereked, megtanulod a testeden kívül hordani a szíved. De vajon meddig cuki, és mikortól ciki költői többesben beszélni a gyerekünkről, és a feltétel nélküli szeretetet mikortól kezdjük feltételekhez kötni irányukba? Felnőtt gyerekként mennyire kell behódolni anyáink zsarolásának?
Az enyészetről mélázva, könnybe lábadt a szemem… Nem csak az elmúlás végett, hogy jönnek-mennek dolgok az életünkben, és szinte észrevétlenül olyan átváltozási folyamatoknak vagyunk részesei, hogy egy nap csak arra ébredünk: mivé lett a környezetem, s hát még én magam?
Az árnyak tapinthatatlan függönyként lengenek az erdő fái közt. A bokrok mint lopakodó kíváncsiskodók, körbeguggolják a barlang bejáratát. A benti sötétben néha rebbenő fények pillognak. Olyan viselős csend van. Nem terhes, hanem áldott állapotú, amibe bármi beleszülethet, bármelyik pillanatban.
Azon a reggelen csak ült, s nézett maga elé. Szerette a világ elé tárni a pillanatok őt megérintő mozzanatait, apró csodákat, amelyek mellett mások észrevétlenül elsietnek. De az igazán fontos, s számára jelentőségteljes érzéseit megtartotta magának.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.