A vándormadarak indulása minden évben összefogja nálunk a falut. Ezeken a napokon mindenki a gólyafészkeket lesi. Indulnak? Nem indulnak? Köröznek? Beteg valamelyik közülük? Misztikus kötődés alakult ki közöttünk és a vándormadarak között, talán mert messzire kívánkozó vágyainkat látjuk bennük. Amikor aztán az égbolt messzeségében eltűnnek, édes-keserű érzések paplanjai bugyolálják be a házakat.
Röviden: persze. Nincs ember érzelmek nélkül. Az, hogy a nők mindig csak „hisztiznek” és a férfiak csak „hidegen döntenek”, az, kérem szépen, egy jó nagy marhaság. Mindenki látott már hisztis pasit és racionális nőt, tehát az érzelmeknek nem egy nem a tulajdonosa.
Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Megtervezni az életet. Borzasztóan unalmasan hangzik. Mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint kellene leélnünk az életünket. És mégis, tervek nélkül sodródásnak tűnhet az élet, bár van, aki azt állítja: tervezed vagy sem, van egy kijelölt út. De hogy a realitás talaján maradjunk, valóban lépések egymásutánisága vezet el valamilyen célhoz. Kérdés, hogy megtervezzük azokat a lépéseket, vagy hagyjuk a dolgokat a maguk mentén. Tervezünk vagy sodródunk?
Október ötödike az oktatás nemzetközi napja. Boldog hallelujával „illene” ünnepelni minden rendes tanügyi dolgozónak, országnak-világnak. De a felhőtlen örömömbe – mint annyiszor – ismét üröm vegyül. Egy szűk héttel e jeles nap előtt lemondott a román oktatásügy első számú embere, a tanügyminiszter. Ha jól számolom, a sorban a harminckettedik, aki ’89 óta ezt a tisztséget töltötte be.
Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Vállára hajtottam a fejem, amint a puha gyepen végigfeküdtem. Az eget kémleltük, s hallgattunk. Az elcsendesülő estébe a tücskök ciripeltek. Az égbolt, mint hatalmas vitorlavászon terült el fölöttünk, csak a perifériáján magasodott bele egy-egy toszkán fenyő csúcsa, s amint bámultam felfelé, észre sem vettem, hogy a szemem átszokott a belopódzott éjszakába.
Illik-e sikeresnek lenni Erdélyben? Tudunk örülni mások sikerének? De úgy igazán? Hát a saját sikereinket észrevesszük-e? Botházi Mária a sikereinket amolyan elmismásolt, kisebbségi sikernek látja: nem lényeges dolgok, csak úgy „lettek”, s a siker illékony is, foglalkozzunk tehát az örök munkával.
A saját közérzetünk jobbá tétele – energiát adó elfoglaltságokkal, emberekkel, feltöltő programokkal, művészetekkel, önfejlesztéssel – jobbá teszi (általunk) a világot is – én legfőképpen ezzel maradtam az idei TEDxUdvarhely – Ideas for a better world után (sok egyéb mellett). Ha csak kicsit is, de jobbá tettük a világot: akik ott voltunk, akik előadtak, akik megszervezték nekünk, és akik támogatták mindezt. Énekléssel pedig még szebb az élet.
Botházi Mária őszi újságíró-közhelytárából idézve: becsengettek. Csaknem hárommillió gyermek és fiatal kezdte el az országban az idei tanévet, s gyerekeik révén kezdődik a koránkelés, a feladatok és a rendszer harmincvalahány héten át a szülőknek is. Talán rémesnek tűnik most, ebben a szomorú, esős időben, de vigasz lehet mindannyiunk számára: az iskolaévek évtizedek távlatából megszépülnek. Meg – nem mellesleg – életre szólóan hasznosak is.
Röviden: ha akar. Merthogy lehet holtomiglan-holtodiglant mondogatni habfehér ruhában, hogy aztán jöjjön az élet, és mint Fülig Jimmy, jól pofán vágjon. Szóval mindenki maga kell eldöntse, hogy vele vagy nélküle, hogy holtomiglan, vagy csak holnapig, mert ez egy nagyon komoly kérdés.
Őszbe hajlik már a hónap. Furcsa módon inkább ez az időszak az összegzés, tervezés, az idő mérlegelésének időszaka számomra, mint az év vége, eleje. Mintha a nyarat követően innen indulna a következő évnyi lendület – de biztos sokan így vannak ezzel, például akik a gyerekek vagy hivatásuk miatt az oktatási rendszerhez kapcsolódnak.
Tegnap délután, amikor hazafelé mentünk a vásárlásból anyával és Misivel, a nagy tesómmal, a lépcsőházban Kovács bácsival találkoztunk. Kovács bácsi a második emeleten lakik a feleségével, mindig nagyon kedves, csak azt nem szeretem, hogy van egy kellemetlen szokása. De ez még mindig jobb, mint a Kovács nénié, aki, ahányszor meglát, gyorsan odarohan hozzám és összevissza csókolgat. Azt mondja, olyan vagyok, mint a kisunokája. Én nem bánom, de utálom, ha összenyálazzák az arcomat!
Egy magas önbecsülésű személy örül a saját maga- és mások sikerének, gyakori azonban az is, hogy a környezet irigységgel viszonyul a sikerhez. Azt nem veszik számításba, hogy a siker mögött mennyi munka, kitartás, lemondás, áldozat van, csak a végeredményt látják. Akár bagatellizálással is találkozhatunk (neki könnyű, mert… ), vagy az eredmény elvitatásával: csak szerencséje volt, jó időben volt jó helyen, vagy valakinek az ismerőse. Ha irigyek vagyunk mások sikerére, azon is elgondolkodhatunk, hogy kész
Gyermekkorunkban a tábor egy dolgot jelentett: pár napig, hétig az otthontól távol, valahol gyermekek közt lenni, párizsit reggelizni margarin kockával és „petőfis, minek nevezzelek” leveseket ebédelni, sátorban vagy tömegszálláson aludni, tollasozni, volézni, tábortűz mellett népdalokat énekelni, patakra, folyóra járni fürdeni, kirándulni. Mire szülő lettem, megtudtam, hogy most már a tábor fogalma bővült: az ottalvós táborok talán még őrzik ezt a fogalmi tartományt, a többi pedig csak nevében tábor(ka)
Ez a nyár is olyan volt, mint az elmúlt évek. Feladatokkal teli, betegségekkel terhelt. Előbb a nagynénje volt kórházban, aztán rá is várt egy kisebb műtét. Az irodában mindig hiányzott valaki, helyettesíteni kellett. Évek óta nem volt szabadságon. Majd kivesz egy hónapot, Évike – szokta mondogatni a főnöke, s meg sem áll Dél-Amerikáig. Egyszer meg is nézte, mennyibe kerülne egy ilyen út. Pontosan tudta, soha nem fog ilyen messzire eljutni.
A siker kedvező- vagy kívánt eredményként határozható meg, ez lehet a gazdagság, kegy vagy kiválóság megszerzése is. Siker lehet egy vágyott cél elérése, például név, hírnév, gazdagság vagy magasabb végzettség megszerzése, amelyért az ember mindent megtett a maga szintjén. Ez a teljesítmény pozitív következménye: pozitív eredmény kemény erőfeszítés és hasznos tapasztalat után. Sokak számára a siker a munka elismerése vagy a nap végén az elégedettség érzése.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.