Megvettem a magokat, hogy siettessem a tavaszt – mondja édesanyám, aki tavaly óta – egykor falusi lány lévén – szakmai vezetőm a veteményezésben. Egykedvűen figyelem a márciusi havazást, s kinyitom életem első zöld paradicsom savanyúságát. A kertemben termett, a napsütötte nyári délutánok emlékét varázsolja a télies hangulatba.
A tékozló fiú példázatának kiemelt üzenete a megbánás és megbocsátás. A fiú megbánja, hogy kikövetelte az apjától az örökség rá eső részét, és eltékozolta azt. Az apa megbocsátja a fiú pimasz, tékozló életvitelét, és úgy tekint megtért fiára, mint aki elveszett és&
Az Ukrajna elleni orosz támadás megindításának másnapján reggel nyolc óra előtt néhány perccel belépek az osztályterembe. Huszonhét elsős gyerek üdvözöl. Illetve, még le sem teszem a csomagom, amikor kiderül, hogy csak huszonhat.
Nagyi a fővárosban járt. Nem Bukarestben, hanem Budapesten. Hegyen, várban és szigeten – de egyik sem olyan volt, mint mifelénk a hegy, a vár, a sziget. Nagyi nem érti, az emberek miért nem ülnek veszteg.
A Ne bántsátok egymást! felszólítástól már a saját gyermekeimnek is rémálmuk van, annyiszor suttogtam, ordítottam, énekeltem nekik. Nehezen megfogalmazható, de nagyon brutális fájdalom egy anyának azt látni, hogy saját gyermekei bántják egymást. Valószínűleg azért ennyire fájdalmas, mert benne van az önvád is: mit rontottam el, milyen anya voltam, hogy ilyen nagy bajt hoztam a saját gyerekeimre?!
Olvasom, hogy a dán iskolákban az év 6. hete az ún. Szex hét. Úgy tűnik, tőlünk északabbra nem kerülik a szexre utaló kifejezéseket a tanórákon. Ellenkezőleg, immár 14 éve ez a mindenkit érintő tematika kerül februárban az iskolai programok fókuszába.
Zajlik a téli olimpia. És mi, Y generációsok – no meg az X-esek is – nosztalgiával gondolunk a gyermekkorunkra, amikor a szombat esti Teleenciclopedia mellett az olimpiák voltak az egyetlen izgalmas dolgok a televízió műsorkínálatában. Emiatt mindenkit ismertünk név szerint, Petrenko utolérhetetlenségét, Surya Bonaly ugrásait… Most meg reggelenként csak végigfutni tudom a hírfalat, néhány sportoldalt, és persze számon tartani a román meg magyar sportolókat, akikért szurkolni lehet.
Nyári időszakban kirándulni, ehhez összecsomagolni és elindulni ép idegrendszerrel megüt már egy szintet az egyedülálló szülőség tűrőképességi mutatóin. Mindez azonban csak alap: a téli, sízős-szánkózós kirándulásra felkészülni ugyanis „mindent visz”.
A várost az éj sejtelmes szárnyai sötétséggel ölelték át. De ίgy is felsejlett tisztasága, amint a hótakaró puhán megpihent a háztetők cserepein. Beburkolta a kerteket s a bennük árválkodó bokrokat és fákat, hogy leplezzék meztelenségüket, mίg a tavasz új ruhát tervez majd rájuk.
Többnyire szokásainkba befagyva éljük mindennapjainkat, ami persze védelmet nyújt, de akadálya is lehet annak, hogy lépéseket tegyünk valami új, más, vagy minden értelemben egészségesebb, minőségibb élet felé.
Vallásóráim fő célja, hogy a gyermekekkel elhitessem: az élet minden egyes napja szép, a jó Isten jónak teremtette a világot s benne az embert, csak időnként nehéz átevickélni a szeretet nélküli napokon.
„Úgy döntöttem, elmegyek egyet futni… Egész a sportpályáig szaladtam, aztán ott meg addig, amíg éreztem, hogy nincs erőm még egy lépéshez sem. Elfutottam minden elől…” Amikor előbbi sorokat fogalmaztam, 2015 őszén, a Háromszázhatvanöt című regényem kéziratában, én sem gondoltam volna, hogy most, 2022 januárjában hatéves futó évfordulót fogok ünnepelni. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy amikor ezt írtam, én még nem futottam…
Vásárolunk, utazunk, szolgáltatást veszünk igénybe. Közben meg gyakran váltunk néhány szót – néha többet – a szolgáltatást végző eladóval, ügyfélkapcsolati munkatárssal vagy sofőrrel. Egy készséges és kedves, előzékeny, vagy épp frusztrált, goromba (fél)idegennel.
A Nőileg magazin idei mellékleteiben az idő és ahhoz fűződő viszonyunk lesz fókuszban. Mert ritmusa van az évnek, az évszakoknak, a hónapoknak, ugyanígy az életnek, amit több nézőpontból is érzékelünk. Mit jelent ez egy lelkész szemszögéből – Székely Kinga Rékát kérdeztük.
Elhalkultak a szilveszteri petárdák, a kijózanίtóan fagyos januári napok lecsendesίtették a zajongó embertömeget, s ki-ki lassan visszarendeződött a hétköznapjaiba.
Szervusz, Henikém! Mit hoztál, meggykompótot? Anyád küldte? Tedd csak oda le a kredencre, fiam, mert mióta kikerültem a kórházból, én az ágyból se tudok kikelni. A tyúkokat is Erzsiék etetik.
Idén az idő és életünk biológiai, lelki ritmusa, a természethez való viszonyunk, szokásaink kerülnek fókuszba lapunk mellékleteiben. Folyamatos változásban élünk, s ennek van egy rendje, amivel a legtöbb esetben jobb megbékélni és elfogadni, mégis mintha megkövülnénk egy-egy nézőpontban, időszakban, korban vagy viselkedésmintában. Vagy éppen kizökkennénk az idő természetes folyamából, és ezzel lehet, hogy éppen önmagunk ellen fordulunk.
Ülünk az autóban, alig haladunk. Reggel van, dugó, már nem is idegeskedünk emiatt egy ideje. Az itt töltött idővel számolni kell, ha később érnénk be az iskolába, mint kellene, mindenikünk tudja, hogy nem érdemes ezért egymást hibáztatni.
Szorongással teli várakozás a bölcsőde- vagy óvodakezdés. Készüljünk, de hogyan? Mit tehetünk, hogy a tanévkezdés kevésbé legyen ijesztő?
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Augusztus végén már legtöbben úgy érezzük: soha nem kezdődik a tanév. Mit lehet még kitalálni, hogy bár ideig-óráig lekössük a vakációzókat? Főzzünk, süssünk együtt, hisz enni valamit úgyis kell. Nálunk – a két kiskuktánál – ezek a receptek váltak be.
Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.
A fókuszpont lényege nem az, hogy elrejtsd magad. Hanem, hogy megmutasd azt, ami szép.
A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.
Jó néhány évtizeddel ezelőtt még Csíkszentgyörgyön állt az a csűr, amely ma Szőcs Erika és Sólyom Géza, valamint két közös gyermekük otthonául szolgál Csíkcsomortánban. Az újrahasznosítás vezérelte a családot az otthonteremtésben.
Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.