Ez a szép benne, hogy ahány nő, annyi elképzelés, annyi elvárás, és ugyanígy variálnak a Nem-ek is. Lehet, szabad ellenérzésünk legyen az ünnepekkel kapcsolatban is. A karácsonyt sem szereti mindenki. A Nők napjával miért lenne másként? – Márciusi magazinunkban is érdekelt ez a téma, s bár ott messzire visszamentünk az időben kutatva a nők napját megalapozó eseményeket, illetve tévhiteket – itt azonban személyes történeteket villantunk.
Hamar összeházasodtak, a rossz nyelvek azt is rebesgették, hogy biztosan jön a gyerek. De eltelt egy év, s nem jött. Helyette sok egyéb volt, amitől irigykedhettek a nők a szomszéd fiatalasszonyra, a férfiak meg nem is formáltak véleményt, hangosan egyáltalán nem, esetleg a bajszuk alatt dörmögtek valamit. Nem telt el úgy a hét, hogy a férj ne egy csokor virággal érkezzen haza a párjához. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)
Mielőtt bárki is megkövezne, szeretném előrebocsátani, hogy nem vagyok orvos, dietetikus, életmód-tanácsadó. Nem vagyok a téma avatott szakértője, egy változó korú nő vagyok ennek kevéske előnyével és rengeteg hátrányával. Személyes tapasztalatomat szeretném megosztani, bárminemű következtetések levonása nélkül.
Mindenféle napok voltak mostanában: a méhnyakrák elleni küzdelem hete, házasság hete, szerelmesek amerikai nagyünnepe. Személyes érintettségem okán mindenik mellé rendelhetnék egy morgást– mostanában inkább a morgás megy nekem, mint a jövőbe tekintő reménykedés.
Megdicséri férjét a szépen felaprított fáért. Veled jó élni, mondja neki, miközben az újságpapírt összegyűrve beteszi a forgács alá a kályhába, és meggyújtja. Néhány perc múlva a forgácsok lángolnak, s a kályha közepére tolja a vízzel töltött fazekat.
Szülinapom van. Igen, nagyon köszönöm a jókívánságokat, nagyon megható, hogy ilyen sokan gondoltatok rám, miután a barátlistákon oldalt került mellém egy torta, hogy felhívja erre a figyelmet, most még én magam is emlékeztetlek a dátumra. Egész évre feltöltődtem szeretettel. De mi marad, mikor kikapcsolom az internetet?
Amíg ezeket a sorokat írom, a Hobo Blues Band Kivándorlás című albumát hallgatom. Amikor – több mint húsz évvel ezelőtt –, egyetemista korunkban, a párommal szinte naponta dúdoltuk Hobóval, hogy „Fiuméban ültem fel a hajóra…”, nem gondoltuk, hogy a férjem felmenői közt tényleg volt, aki így tett. Azt tudtuk, hogy a férjem dédnagyapja amerikás magyar volt, aki hazatért és itthon alapított családot. Két öccse viszont az Egyesült Államokban maradt. Ők teljesen elvesztek a családi emlékezet számára.
Hatalmas vörös rózsacsokorral száll le a repülőről, hogy a fél fedélzet tudja: nőhöz érkezik, s mivel szerelme forró lángja hajtja, a megszokottnál sebesebben suhan a fapados általa. Múlt hónapban a Szakértő Férfit vettük górcső alá, februárban a Hősszerelmest próbáljuk kikódolni – ezúttal sem komolyan. Az esetleges hasonlóság korábbi exeinkkel nem a véletlen műve, a sokszorosan elismert rendező, forgatókönyvíró és dramaturg, Való Élet aprólékos jellemrajza. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin februári szá
Van egy amerikai televíziós valóságshow, néha ottfelejtem magam előtte. Arról szól, hogy amerikai középkorú férfiak és nők náluk húsz évvel fiatalabbakkal ismerkednek az interneten és alakítanak kapcsolatot – a férfiak többnyire ukrán és orosz fiatal lányokkal, a nők legtöbbször fiatal arab srácokkal. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin februári számában jelent meg.)
A fiatalokról szeretnék írni. Róluk, akik a legtöbbször csak elszenvedői ennek az egész áldatlan járványhelyzetnek. Jómagam is tanítok. Felülírom, újratervezem az eddig megszokott gyakorlati kereteimet, és a kreatív online jelenlétet gyakorlom.
Január második hetében hívtak telefonon, hogy tájékoztassanak, egyházi alkalmazottként benne vagyok a beoltandók második körében. Igénybe veszem-e az oltást? Igen, persze, válaszoltam. Amikor rám kerül a sor, kérem, értesítsenek!
A világ egészségét is képesek befolyásolni a pletykák. Elég drasztikusan hangzik, de nagyon is komolyan veszi ezt a tudományos szféra. Csak hogy egy ilyen banális pletykát említsünk: ha sok fokhagymát eszünk vagy sok vizet iszunk, az megvéd a koronavírustól. Ezt Heidi Larson antropológus hozta fel példának egy tavalyi TED előadásán. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin januári számában jelent meg.)
Az már mindannyiunknak világos, hogy az idei év egyik legvitatottabb témája a védőoltás. Sokan, még a sokat látott-tapasztalt-tanult emberek közül is megkérdőjelezik, hogy melyik döntés jár nagyobb kockázati tényezővel, és ez sokakra hatással is van. Tudjuk, nem minden cím és fokozat jelent kompetenciát minden kérdéskörben, ezért jó, ha erre is figyelünk, amikor tájékozódunk. És hogy mennyire el tud bizonytalanítani a sokféle információ, akkor is, ha értelmesen próbálunk tájékozódni? – Demeter Melinda fo
Kultúra ma, holnap, múltból és jelenből. Hogy a jövőben mi lesz vele? – Forró Gyöngyvér alkalmi szerzőnk a sok kérdés mellett egyértelmű választ ad, avagy legalábbis eddigi tapasztalatainknak köszönhetően mi úgy hisszük, a kultúra élethosszára, mibenlétére ez (is) a válasz.
Jelentőségteljesen tud hallgatni, gyakran fejet csóvál: az úgy nem lesz jó, ezt így nem lehet. Mindenkinél jobban ért az autókhoz, ismeri a csaptelepek fájdalmait vagy megingathatatlanul tudja: minden népek alfája a székely... Tavaly hónapról hónapra közismert férfiak írtak rólunk, nőkről, idén mi vesézünk ki – kicsit sem komolyan – néhány tipikus pasit. A januári hónap kedvence dr. Éneztis Tudom, az elméleti fotelakadémia önjelölt professzora, a mindenhez (is) értő Szaki. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magaz
Annyira szimpatikus volt nekem ez az öreg bácsi, aki egy kovács, és zsebkéssel (bicskával) a kezében csak úgy le tudott kanyarítani mindenféle hályogot. Nem értettem pontosan, hogy mi is ez a hályog, de a magyartanár néni elmagyarázta, és a szövegben is volt bőven arra utalás, hogy a szemhályog bizony csúnya dolog (már annak, aki látja, mert vakságot is okoz, szóval nem mindenki látja...). Strázsa Jánosnak jó lenni, én is ő akartam lenni: operálni könnyedséggel hályogokat, hogy a hírem elmenjen még Bécsb
Általános emberi tulajdonság, hogy sokszor szeretnénk tudni, mit gondolnak rólunk mások. Ez még velünk, pszichológusokkal is megesik, még akkor is, ha tudjuk, hogy mások véleménye nem feltétlenül mérvadó. Gyermekpszichológusként viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen -akárcsak az óvónők-, időnként mi is a kendőzetlen valósággal szembesülünk akarva-akaratlanul. Ez a valóság néha elgondolkodtató, néha kínos, néha szórakoztató, de szerencsére leginkább szívmelengető.
Nem meri egyedül kezébe venni az okostelefont, mert fél, hogy összevissza simogatja, és valamit elront rajta. A televízió távirányítóját is csak hosszas rábeszélés után és nagyon óvatosan nyomkodja. Nem e világból való vagyok már, mondogatja.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.