Szempont

Beszélni is kellene a szexről, nem csak művelni

Nem beszélünk a szexről, legalábbis nem úgy, ahogyan kellene: világszerte zajlik a második szexuális forradalom, ám nekünk még az elsőt sem sikerült „megemésztenünk”. Jeget kell törnünk a kommunikációban, hogy tudjunk beszélni róla.

Dicsérettel törjünk jeget!

Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.

Jégtorlasz szülő-gyermek között

Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.

Hirdetés

Játékidő: amikor a szülő is gyermek

Azt hiszem, kicsit elmentünk „csára”. Mármint ez a nagyon kölyök-központú gyermeknevelés. Nem akarok általánosítani, de úgyis annak fog tűnni.

Találjuk meg életünk ritmusát!

A természettől való elidegenedés egyik mutatója az, hogy nem hagyatkozunk a természet ritmusára. Testi-lelki egészségünk függ attól, hogy visszatalálunk-e a napszakok ritmusához, a természetes fény és a sötétség adta lehetőségekhez.

Legyen ideje annak, ami örök!

Új év, új kezdet. Ilyenkor sokan számvetést tartunk az elmúlt év élményeiből, sikereiből és hiányosságaiból, terveket, fogadalmakat fogalmazunk meg a jövő évre tartogatott vágyainkból. Miből lenne jó, ha több lenne, miből legyen kevesebb?

„Ölnöm kell, hogy védjelek?”

Szeretem Ferenc pápát (idézni). Nemcsak azért, mert katolikus vagyok, aki számára ő testesíti meg a legfőbb földi tekintélyt, hanem azért is, mert emberi megnyilvánulásai számtalanszor megérintettek, és nyitott világnézete, előremutató gondolatai messze túlnőnek a katolicizmus keretein.

A változás bennünk kezdődik

A mögöttünk álló év is gyorsan lepergett, számos olyan nyomot hagyott azonban maga után, amelyre valószínűleg hosszú évek múltán is emlékezünk majd. Alighogy sikerült kilépnünk a világjárvány képezte rácsok mögül a fényre, Európában kezdetét vette egy háború, amelynek hatása a legkisebb háztartások kulcslyukán is begyűrűzött, súlyos következményeket vonva maga után. Ám az új kezdet új reményt jelenthet.

Hirdetés

Mentett udvarház, zölddel

Működött a falai között adóhivatal, laktanya, használták a pincéjét fogdaként, túl van számos tulajdonoscserén, átalakításon. D. Balázs Ildikó és férje, András István tágas kert ölelte csíksomlyói háza ma már melegséget és nyugalmat árasztó otthon.

Dimény-Varga Tünde: Üvegbe zárjuk a nyarat

Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.

Öltöztesd fel szeretettel azt, aki már itt van

Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.

Furfangos, színes, művészi: élettel teli otthon

Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.