Kaptam hideget és meleget is a pasizós cikkem kapcsán. Érdekes volt megtapasztalni, hogy ha tabutémát feszegetsz, netalántán még nyíltan beszélsz is róla, őszintén, egyes szám első személyben, milyen reakciókat vált ki az emberekből.
Egyszer csak jött a hír a holland kikötővárosból, hogy a férje halott. Nem hivatalos úton, ismeretlen személy mondta be ezt neki telefonon: A férjed meghalt. Talán megölték. Talán honfitársai. Két év telt el kétkedő bizonytalanságban.
Jó pap is holtig tanul, tartja a közmondás, de ugyancsak sikerült nekem ezt kicsit másképp értelmezni: gyermekagyú harmincas most önszántából középfokú latint magol. Valószínűleg az imádkozás lehet a közös pont, amiért az én olvasatomban átalakult a lényeg, mert a Pater Noster nagyon kísért...
Ilyen nálunk is van – mondja a hároméves unottan a vaddisznókra a marosvásárhelyi állatkertben, és akkor ébredünk rá: nappalinkat vadlessé kellene átalakítani. Még jegyet is szedhetnénk…
Nehéz nem a fennálló, karanténos, vírusos létről írni, hiszen mindannyian nyakig ebben élünk, emiatt sokunknak változott meg az életmódja, ha nem a világszemlélete. Emiatt naponta többször is még egy kis türelemért fohászkodunk. Vagy hátha csak a prioritások tolódtak el, helyet cseréltek, és minden megmarad(hat).
Divatosak a személyiségfejlesztéssel, önismerettel foglalkozó könyvek, munkafüzetek és önsegítő határidőnaplók. Teljes iparág épült fel a könnyen olvasható és fogyasztható tanácsadást, lelki megnyugvást, karriert és boldog párkapcsolatot ígérő könyvekből.
Végre megdőlt egy ötvenhárom éve tartó téveszmém. Mindeddig ugyanis azt hittem – mit hittem, biztosan tudni véltem – hogy az ember jókedvében, örömében mosolyog. Abban a téves elképzelésben éltem, hogy a mosoly, kacagás az öröm, a jókedv következménye, okozata. Ha tehát az ember örül, boldog, akkor nevet.
Székelyföldön gyakran keveredek kalandokba, ezek némelyike a gasztronómia területét érinti. Azt már axiómaként megállapítottam, hogy a székelyek mindenből levest főznek, pacalból is, salátából is, de azt is kijelenthetem, hogy a világ legjobb káposztáját is itt termelik. Ez a mondat nagyon egyszerűen hangzik, de hogy milyen lavinát indított el a csíkszeredai piac házi savanyítású darabja, azt csak erős idegzetűeknek ajánlom.
Ők és mi. Sokszor mintha csatarendbe állva, helyzetenként pattanásig feszülten, egymást mustrálva, öklöt rázva acsarkodnánk egymásra. Persze sokszor nem alaptalanul, hiszen a nő szemszögéből nézve bizony nem játék a családon belüli erőszak, a hatalommal való visszaélés, a kiszolgáltatottság, az egyenjogúság kérdése családban, munkahelyen, közösségben.
Anya társat keres. Ko-pilótát nagyrészt, mert ő tudja, hogy mi az, hogy háztartás. Apa társat keres, játszótársat, ko-pilótát nagyrészt, mert neki a család egy nagy játék. Vajon lehetne, hogy egyszerre találják meg egytársmást?
Noha egy kattintásra vagyunk már mindenkitől, sem postakocsi, sem postagalamb nem kell, és leveleink másodpercek alatt juthatnak el bárkihez, ingyen beszélhetünk a New Yorkban élő barátnőnkkel, vagy a Svájcban dolgozó férjünkkel. Könnyebb a kapcsolattartás, mint eddig bármikor. Mégis az elmagányosodás a 21. század egyik legnagyobb közegészségügyi problémája és így egyik legnagyobb társadalmi kihívása.
Nyakas, szívós, inas. Nagy, erős kéz – adott szó, becsület mindenekfelett. A másik csupa fehér hajú, mintha mindig mosolyogna, keveset beszél. Van valami úri tartás az egész lényében. Mind világháborús katonák. Nagyapák, ahogy én ismerem, személyesen és ősrégi fotográfiákról.
Egész életemben szerelmes típus voltam. Óvodás koromból a román kisfiúra, Cristire emlékszem, aki egy utcában lakott velünk. Nagyon romantikusnak találtam, hogy ugyanaz a nevünk, és azt, hogy nagyon szépen nézett rám.
Legtöbben azt mondanánk: a bók általában kedveskedő, a szexuális töltetű megjegyzést pedig nem lehet félreérteni. De tényleg ennyire egyszerű lenne? Olyan emberrel szemben is, akivel bizalmi a kapcsolat? Olyan emberrel is, akit tisztelünk, felnézünk rá?
Megismerkedtünk egy családdal, akik eljöttek egy nap hozzánk látogatóba. Be kell vallanom, mindig tartok az ilyen találkozásoktól, mert nem tudom, hogyan reagálnak majd arra, hogy sérült a gyermekem, mennyire fogja feszélyezni őket ez a helyzet, és egyáltalán, hogyan viszonyulnak majd Marcihoz. Nekünk már annyira természetessé vált minden fura viselkedése, hogy talán fel sem tűnnek azok a dolgok, amelyek másokat „zavarhatnak”. Általában az a forgatókönyv, hogy megpróbálom minél természetesebben bemutatni
Emlékszem egy csoportos foglalkozásra serdülőkkel, amikor az életcélokról beszélgettünk, ki-ki megfogalmazta, milyen célokat tűz ki az életében. Sikeres érettségi, fényes karrier, anyagi biztonság, utazások, család, ilyenek szerepeltek leggyakrabban a válaszok közt. Az egyik srác egy célt írt fel a lapjára: „Úgy szeretnék élni, hogy mindig tudjam, hogy egy nap majd meghalok.”
Ott volt a könyvben ez a vagány kiskamasz, akit én már nem kiskamaszként nagyon szerettem. Le sem tudtam tenni a könyvet a kezemből, Harry Potternek szurkoltam, röhögtem a vicceiken, alkalom adtán meg lélegzetetet is elfelejtettem venni, úgy izgultam, hogy sikerüljön neki megfejteni a titkot, legyőzni a halálfejű nagyúrt.
Minden húsz évvel ezelőtt kezdődött. A középiskola infó termében nagy odafigyeléssel létrehoztuk az első e-mail-címeinket. Azt még nem nagyon tudtuk, hogy mire fogjuk használni, de a lényeg: boldogok voltunk, hogy van online postafiókunk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)
A chatbot egyáltalán nem jobb társ, mint egy hús-vér ember, mégis vonzó a fiatalok számára, mert azonnali, ítélkezésmentes meghallgatásra találnak, és úgy gondolják, hogy ezt otthon nem kapják meg.
Immár két hónapja, kisbabája hozzátáplálásával egyidejűleg váltott életmódot. Sporttal, tiszta étkezéssel, mentális megújulással. Úgy érezte, a tőle telhetőt megtette, jó úton halad, és immár a felnőtt méltóságával és elfogadással tud testére tekinteni.
Öt gyermek, négy fiú és egy lány édesapja, az Oklándi Unitárius Egyházközség lelkésze, ugyanakkor feleségével, Csillával a szovátai Sirülők néptáncegyüttes oktatója immár tíz éve. Júniusban elsőként Tőkés Lóránt válaszolt villámkérdéseinkre.
Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
Engedd el tévedéseidet. Bízz Istenben, megbocsát a Teremtő. Ne légy túl kegyetlen önmagadhoz. Tévedéseidet nem tudtad kikerülni. Nem tudtad megvédeni magadat tőlük. Jönniük kellett. A tévedéseknek.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Van, aki a kilátókat keresi egy idegen városban, más híres vendéglőket vagy a legszebb strandot, én előbb-utóbb biztosan a piacon kötök ki. Van, ahol a piac a legolcsóbb hely, és van, ahol a legdrágább. Én csak élvezem a zsongást.
Megállsz a tükör előtt egy gyönyörű színű ruhában. Olyan árnyalat, amit már láttál másokon ragyogni. Olyan, amibe első pillantásra beleszerettél. És mégsem stimmel valami.
Szakáll vagy simára borotvált arc? A férfiak ápoltsága ma már jóval több egy gyors borotválkozásnál. Szász Ferenc-Barna borbéllyal a barbershopok reneszánszáról, a jó borotválkozásról és az ápolt szakáll titkairól beszélgettünk.
Nem kell mindjárt hónapokra Dél-Amerikába menni vagy egyedül végigstoppolni Ázsiát: lehet egy háromnapos városnézés Rómában, egy koncert Budapesten vagy egy konferencia után megtoldott hétvége. Az önállóságot nem kilométerben mérik...
Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.
Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.
Gurzó Bernadette szín- és stílustanácsadóként vallja: nem hatalmas mennyiségű ruhára van szükségünk, hanem arra, hogy a szekrényünkben lévők harmóniában legyenek egymással, így bármit kapunk magunkra, stílusos lesz a megjelenésünk.
Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.
Négy éve vágtunk neki az első kempinges Balkán-túránknak. Akkor még mi sem tudtuk pontosan, mire vállalkozunk. A légkondicionált hotelszobát autóra, a kényelmes ágyat egy improvizált fekhelyre, a saját fürdőszobát pedig kempingmosdóra cseréltük.