Amióta ez az online világ ránk szakadt és eluralkodott való világunkon, azóta próbálom megfejteni magamban, hogy miért van, és meddig egészséges ez a zsigeri ellenállás bennem mind az online tanítással, mind az online terápiával kapcsolatosan.
Szinte minden héten találkozunk olyan cikkekkel, melyekben a közösségi médiában elszabadult indulatokról, veszélyekről, viselkedési normákról, pszichológiai hatásokról olvashatunk. Az életünk részévé vált a virtuális tér, és jó szolgálatot is tesz tájékozódásra, szórakozásra, munkára stb., de itt mintha hiányozna az a bizonyos hét év, a jóérzés és józan ész. Sok szakembert is megszólítanak ennek kapcsán, de mintha már el sem érné az ingerküszöbünket.
Nézem az internetes portálokat, mustrálom a különböző gyerek maszkokat. Melyik mire jó, mit tud és mit nem, milyen méretben van, színe, formája, anyaga, ára, hány darab van benne... Aztán át a fertőtlenítőkre. Kicsi legyen, újratölthető, elférjen, ne ömöljön ki a táskába stb.
Aznap is, mint bármikor máskor ezen a héten, övtáskát vett fel, olyan szép, divatot éppen akkor kereső nőciset, a farmerszoknya alján egyet tűrt, hogy rövidebb legyen, mutasson többet a combjaiból, mert életében most először érezte úgy, hogy jók azok a combok. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)
Fent született a hegyen. Nem alföldi tanyavilág ez, ahol akácok sűrű lombja védi a zsúpfödeles házat a temérdek puszta közepén. Hegyi tanyavilág, melyet a székelyek láznak hívnak.
Anna könnyedén lóbálta kis sporttáskáját maga mellett; lassan, de határozott léptekkel haladt a kórház irányába. Kellemes ősz volt, a nap lágyan simogatta az arcát, és ő elégedett békességben lépkedett egy új élet felé. Egyik kezét a hasán tartotta, mintegy védelmező mozdulatként, s időnként körkörösen simított rajta, mintha jelezné a bentlakónak, hogy itt van. A kórház elé érve fölnézett a negyedik emeletre és mosolygott. – Onnan már ketten jövünk el – gondolta, és egy pillanatra kereste magában a félel
Ebben a hónapban kezdenek letisztulni az augusztusban felkavarodott kedélyállapotok. Mindenképpen tisztábban láthatunk rá bizonyos egzisztenciális problémákra. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)
Sokáig forgattam a következő mondatokat – ez nem csupán egy történés elbeszélése, ez most már az életemmé vált egy ideje. Mind így vagyunk vele: előtte kacagós, törtető, kislányos vagy nőcis, esetleg tüntetően fiús fiatal nők vagyunk, és egyszer csak anyák leszünk. Ráadásul egyből bölcsnek és döntésképesnek kell lennünk. Egy szülés még nem hozza magával mindazt, amivel a szerep szerint rendelkeznünk kell. Szerencse, hogy fejlődőképesek vagyunk.
Az elmenés vs itthon maradás témában sokszor, és sokat értekeztek. És most, hogy kiürültek a gólyafészkek, számomra (is) újra aktuális. Az tiszta sor, hogy mi a jó az itthon maradásban. Az ember elmegy a kisboltba, vannak egyrészt helyi ízek, brünzoajka, tejes kifli, szána. S melléjük a néni, aki elmondja, hogy ez a vaj is nagyon finom, s csak 7 lej 50 bani.
Hétfő délelőtt, bevásárlás előtt. Biciklivel, vászon szatyrokkal felszerelkezve. Semmi extra, lista sincs. A fejemben próbálok rendet rakni, és számba venni még egyszer, mit kell vásárolnom, hogy semmit el ne felejtsek.
Egy átlagos péntek délelőtt beültem a taxiba. Szó nélkül indított, és elszállított a kedvenc kocsmánkhoz… Khm, szólaltam meg, én valójában dolgozni indultam… Aztán vidékre költöztünk: a kétszeres szállítási időbe és kétszer annyi fuvardíjba jó sok faggatózás is belefér.
Volt ez a történet, hogy megkérdezte, mit olvasok éppen. Tizenhét éves vagyok, s én csak Szabó Magdával meg Maurice Druonnal tudok előhozakodni, Az őz és Az elátkozott királyok árválkodnak a listámon. A kötelező olvasmányok nem játszanak, dicséret ezekért nem jár egy megrögzött filosztól.
A kapu nélküli porta lakója, így hívom őt, akiről most mesélni fogok. Szülőföldje és otthona Székelyföld peremvidéke, az az elnéptelendett táj, ahol a kétszáz házas faluban legalább száz házon többnyire lakat van. Nyáron a fű magasra nő az udvarokon és már roskadni készül, mire végre egy örökös megjelenik a városból, s legalább ösvényt vág.
Csíkszeredai barátnőm mindig úgy mutatott be, hogy ő Beáta, Magyarországról költözött Csíkba, de nem tápos. Na, ezt is ki kellett vívni Székelyföldön. Csíki életem, identitásom meghatározó pillanata volt, amikor saját székelyruhám lett. A székely viselet gyönyörű, méltóságteljes. Nem láttam még olyan embert, aki ha felvette, ne húzta volna ki magát. Mert tartást ad. Rögtön tudod, hova tartozol.
Nemcsak érezni, hanem látni is, hogy felszabadult a nép. Aki teheti, piknikezik nyakra-főre, végre beülhet harmadmagával egy kávéra, sörre a teraszokra, a gyerekek fejvesztve rohangálnak, annyi a bringa az útszéleken, mint még soha. Éljen a sport, éljen a szabadság! – ezen a lelkesültségen valamikor kínosan nevettünk volna, most viszont van értelme, nem szégyen ilyen túlzásba esni.
A radikális feminizmus és a hagyományos értékek összecsapásának korában nehéz tárgyilagosan beszélni arról, hogy a nőnek hol is a helye és mi a dolga. Míg sokan tagadják, hogy még létezik nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés, mások a régi idők patrialkális társadalmi berendezkedést sírják vissza, mindenáron bizonygatva, hogy a női lét csakis az anyaságban és az otthonépítésben teljesedhet ki. Lényegében bárhogy is döntenél, a másik oldal biztosan bírálni fog. De vagyunk páran, akik az alkonyzónába s
Nemcsak a szerencse forgandó – világosodtam meg az elmúlt hónapokban –, hanem a szerencsétlenség is. Mint sok minden más az életben, ez is folytonos körforgásban van. Így megeshet, hogy egyszer csak az az ember szorul támogatásra, aki addig szívből, önzetlenül másoknak segített. Ez történt az év első felében, amikor a világjárvány befurakodott hozzánk is, és amelynek egyik súlyos mellékhatása az volt, hogy emberek ezrei maradtak munka nélkül. Szerencsére ekkor is volt, aki segített, kampányok révén támog
Hol lehet igazi fából készült lapítót kapni a városban? – kérdezem mindenkitől az utóbbi napokban, mióta egy túra alkalmával felmerült egy picike vágódeszka égető hiánya. Nagyot nem cipelek, s hogy könnyű legyen, nem árt, ha fenyő az anyaga. Csak ekkorka kéne – mutatom a 9x13-as méretet, hogy mégse műanyagon vagy pléhtányéron karikázzam a kolbászt, hagymát, s a füstös szalonna is megérdemelne egy méltó tálalást a hegyekben.
Fiatalon, pápai engedéllyel szentelték fel, ma Kolozsvár egyik legnagyobb katolikus közösségét vezeti. László Attila főesperes tanár, lelkipásztor, közösségépítő és mentálhigiénés segítő számára mindennél fontosabb, hogy a tisztség mögött ember maradjon.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A Krónika szerkesztőségének „legcsajosabb” tagja, szereti a színeket, a miniket és a magas sarkú cipőket. Bede Laura a hétköznapokon is elegáns – de sosem hivalkodó –, ám amikor „kiöltözik” jeles alkalmakkor, bizony minden szempár rászegeződik.
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.