Nehezen jönnek a szavak. Nehezen engedem át magam annak a pillanatnak, hogy anyáról írjak. A haláláról, az emlékéről, a jelenlétéről. Arról, hogy már tíz éve elment, hogy szinte nincs olyan nap, amikor ne eszmélnék rá kettőnk kapcsolatának újabb és újabb árnyalataira.
Ha három egymást követő napon nem lájkolok, nem kommentelek vagy nem posztolok – ami szinte teljességgel kizárt, vagy csak kétévente esik meg – a barátaim aggódva hívnak: minden rendben van-e, jól vagyok? (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)
Bebújni a férje mellé az ágyba mindig megnyugvás volt számára. Akkor is, ha sajgott minden porcikája a rengeteg munkától, akkor is, ha a férje már aludt, de akkor is, ha alvást színlelve huncutul várta, hogy szerelmeskedjenek. Negyven évnyi esti megnyugvás.
Csörgött a telefon, ránéztem, és be is bársonyítottam a hangom, mert aki hív, az mindig olyan, hogy neki bársonyosan kell beszélni. Most volt valami furcsa izgalom a hangjában, és az eddigiekhez képest mintha még dadogott volna is. Lefutottuk a hivatalos, de mégis kíváncsi hogyvagy-köröket, és ahogy szoktunk, őszintén válaszoltunk is rá. De amit igazán mondani akart, az nehezen jött. Nem is tudta elkezdeni, de miután ezt kimondta, belevágott a közepébe. Épp, mint mikor a tortába vágom a kést, lélegzetem
Egy szép nyári napon ültem az egyik csíkszeredai étterem teraszán. Sütött a nap, csicseregtek a madarak, jó illat szállt a levegőben, jókedvű, felszabadult emberek kacagtak az asztaloknál. Sok kisgyerekes család jött aznap, volt, akinek a csemetéje játszott, volt, akinek szaladgált, és volt, akinek – hisztizett. Ötévesen ez is normális. Dackorszakban? Naná! De nem akadt fenn ezen senki, zsongott az élet, csacsogtak a vendégek, hangos nevetés hallatszott. Majd lendült egy férfikéz. És irdatlan erővel száj
Nem vagyok kevesebb attól, hogy sérült kisfiam van. Aki csodálatos! Szebbé, gazdagabbá, értékesebbé teszi napjainkat. Én is anya lettem általa, ahogy te is szülővé váltál, amikor gyermeked született vagy éppen örökbe fogadtál. A mi anya-gyermek kapcsolatunk viszont másképpen alakul, más úton halad, mint a tiétek. Nem mondhatom erre azt, hogy jobb vagy rosszabb. Egyszerűen más, de semmiképpen sem kevesebb. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
Tízezrek tiltakoztak hétfőn Lengyelországban, miután az eddig is rendkívül kemény abortusztörvényen újra szigorítottak. Egy korábbi felmérés szerint a lakosság alig 15 százaléka támogatja ezt. A kormány a katonai rendőrség bevetésével fenyegette meg a tüntetőket, a járványra hivatkozva. Más híradások szerint szélsőbalos, feminista nők vonultak utcára és életellenes jelszavakat skandáltak. Pedig a lényeg mindössze ennyi: valakik, valahol a 21. században ismét a nők feje fölött, megkérdezésük nélkül döntöt
Szokásos útvonalunkat járjuk, a már jól ismert kutya-pajtásokkal: Milóval, az éjfekete spániel keverékkel, Elzával, a nyakigláb, tigris és zsiráf ötvözetére emlékeztető, mentett kutyával. Elhagyott telek mellett visz az utunk, kedves kölyökkutya lakja be néhány hónapja. Sétánkat látva, ő is kedvet kap a rohangálásra.
Hat hónap két 4 évessel, home office-ban, és még távolról sincs vége. Ki kellett találnom saját magam számára néhány trükköt, ami válsághelyzetben segít.
Vásározunk! Ha most ez egy iskolai fogalmazvány lenne – amivel a jelenlegi helyzetben elég gyakran találkozom –, akkor azt mondanám, hogy a vásárban az a jó, hogy találkozunk egymással.
Királynak lenni egyáltalán nem könnyű dolog. Minden idők legveszélyesebb foglalkozásának minősül, tudniillik az alattvalók folyton ronda összeesküvésekkel kurtítanák a pazar életét. És bőven elég, ha egyszer sikerül, ugye. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
Áprilisban beköltöztünk az erdő alatti házba, májusban már bővült a család: a kis fehér gombóc akkora volt, hogy a lépcsőn egyedül nem tudott felmászni. Azóta jóállású ebbé nőtte ki magát Toldi, de nem elégedtünk meg ennyivel: a nagy fehér komondor mellé kaptunk egy kis fekete pulit. Micsoda szimmetria!
Öregasszony. Egyedül él. Senkije sincs. Csak a kutyája. Remeg a keze, ahogy felteszi a nyakörvet. Mama kutyája – nyom egy cuppanós csókot a kutya pofájára.
Sokan kérdezik tőlem, hogy miben nyilvánul meg a különbség, ha egy gyerek felekezeti iskolába jár vagy világiba. Én már több mint 15 éve felekezeti iskolában dolgozom, és mindig nagy bajban vagyok, ha pár mondatba kell sűrítenem a tapasztalatokat. Az hiszem, az értékekben van a különbség. S abban, hogy van-e hit, hit Istenben.
A bivalyokat ősszel nagyon kellett ügyelni. Nem is annyira a teheneket, hanem a bikát. Ősszel a bivalybika megvadult.
Jó nekünk ez a nagyon gyors technológiai fejlődés? Fogunk tudni alkalmazkodni, ha mi nem ebbe a „digitális világba” születtünk bele? Nem veszélyes ez? Velünk van a térerő? (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
A vagány. A bohém. A művész. Nem ugyanaz, mint ahogy egyik szőke, másik barna, barna. (Ki vagy te, Désiré?) S bár sosem vonzódtam a szőkékhez, megesett, hogy mégis mellettük találtam magam – ma már esetleg Brad Pitt vagy Robert Redford lehetne rám hatással… de realitásérzékem azt súgja: nem vagyunk egy súlycsoport.
Pár hónap alatt sok minden átalakult, a figyelmünk fókusza megváltozott. Néha még reflexből nyújtjuk a kezünket, majd zavart mosollyal visszahúzzuk, mentegetőzünk az ölelés elmaradásáért, s tekintetünkkel is jelöljük a határt sorban állásnál. És ez most így van rendjén. Hogy mennyire épült be a körültekintő üzemmód az életünkbe, Gereöffy Andi múlt hétvégi utazása jól szemlélteti.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
„Az ünnep azé, aki várja”. Várunk, hogyne, de nehéz a hangolódás. Eleve gond van a várakozással. Egy ideje. Leszoktattak róla, hiszen az áldott gyorsfutár házhoz szállítja a világot. És el is viszi, ami nem kell. Gombnyomogatásra.
Éjszaka néhányszor bekoppant a szeme, de nem az édes álom jótékony takarója, hanem a válaszadás kínvallatása ömlött végig rajta. Mit tettél az életeddel? Hogyan szerettél? Mibe nyugodtál belé? Mit nem tudsz soha megbocsátani? Mit szégyellsz a legjobban?
A legújabb kutatások szerint bejgli nélkül is lehet karácsony! Az is karácsony, amikor nyáron karácsonyi mesét olvasunk, és az is, ha egy kisgyermekesnek decemberben minden indok nélkül azt mondod, jó anya, jó apa.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.
A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.
A nyakvonal nem csak arról szól, hogy jól áll-e egy felső, esetlegesen mennyit mutatok meg magamból. A nyakvonal – dekoltázs, az arcunkat mutatja meg.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.