Nehezen jönnek a szavak. Nehezen engedem át magam annak a pillanatnak, hogy anyáról írjak. A haláláról, az emlékéről, a jelenlétéről. Arról, hogy már tíz éve elment, hogy szinte nincs olyan nap, amikor ne eszmélnék rá kettőnk kapcsolatának újabb és újabb árnyalataira.
Ha három egymást követő napon nem lájkolok, nem kommentelek vagy nem posztolok – ami szinte teljességgel kizárt, vagy csak kétévente esik meg – a barátaim aggódva hívnak: minden rendben van-e, jól vagyok? (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)
Bebújni a férje mellé az ágyba mindig megnyugvás volt számára. Akkor is, ha sajgott minden porcikája a rengeteg munkától, akkor is, ha a férje már aludt, de akkor is, ha alvást színlelve huncutul várta, hogy szerelmeskedjenek. Negyven évnyi esti megnyugvás. Időnként reggeli, ha hajnalban tértek haza valamilyen mulatságból. Időnként déli, amikor a rekkenő nyári melegben nem a mezőn deleltek, hanem a házban pihentek.
Csörgött a telefon, ránéztem, és be is bársonyítottam a hangom, mert aki hív, az mindig olyan, hogy neki bársonyosan kell beszélni. Most volt valami furcsa izgalom a hangjában, és az eddigiekhez képest mintha még dadogott volna is. Lefutottuk a hivatalos, de mégis kíváncsi hogyvagy-köröket, és ahogy szoktunk, őszintén válaszoltunk is rá. De amit igazán mondani akart, az nehezen jött. Nem is tudta elkezdeni, de miután ezt kimondta, belevágott a közepébe. Épp, mint mikor a tortába vágom a kést, lélegzetem
Egy szép nyári napon ültem az egyik csíkszeredai étterem teraszán. Sütött a nap, csicseregtek a madarak, jó illat szállt a levegőben, jókedvű, felszabadult emberek kacagtak az asztaloknál. Sok kisgyerekes család jött aznap, volt, akinek a csemetéje játszott, volt, akinek szaladgált, és volt, akinek – hisztizett. Ötévesen ez is normális. Dackorszakban? Naná! De nem akadt fenn ezen senki, zsongott az élet, csacsogtak a vendégek, hangos nevetés hallatszott. Majd lendült egy férfikéz. És irdatlan erővel száj
Nem vagyok kevesebb attól, hogy sérült kisfiam van. Aki csodálatos! Szebbé, gazdagabbá, értékesebbé teszi napjainkat. Én is anya lettem általa, ahogy te is szülővé váltál, amikor gyermeked született vagy éppen örökbe fogadtál. A mi anya-gyermek kapcsolatunk viszont másképpen alakul, más úton halad, mint a tiétek. Nem mondhatom erre azt, hogy jobb vagy rosszabb. Egyszerűen más, de semmiképpen sem kevesebb. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
Tízezrek tiltakoztak hétfőn Lengyelországban, miután az eddig is rendkívül kemény abortusztörvényen újra szigorítottak. Egy korábbi felmérés szerint a lakosság alig 15 százaléka támogatja ezt. A kormány a katonai rendőrség bevetésével fenyegette meg a tüntetőket, a járványra hivatkozva. Más híradások szerint szélsőbalos, feminista nők vonultak utcára és életellenes jelszavakat skandáltak. Pedig a lényeg mindössze ennyi: valakik, valahol a 21. században ismét a nők feje fölött, megkérdezésük nélkül döntöt
Szokásos útvonalunkat járjuk, a már jól ismert kutya-pajtásokkal: Milóval, az éjfekete spániel keverékkel, Elzával, a nyakigláb, tigris és zsiráf ötvözetére emlékeztető, mentett kutyával. Elhagyott telek mellett visz az utunk, kedves kölyökkutya lakja be néhány hónapja. Sétánkat látva, ő is kedvet kap a rohangálásra.
Hat hónap két 4 évessel, home office-ban, és még távolról sincs vége. Ki kellett találnom saját magam számára néhány trükköt, ami válsághelyzetben segít.
Vásározunk! Ha most ez egy iskolai fogalmazvány lenne – amivel a jelenlegi helyzetben elég gyakran találkozom –, akkor azt mondanám, hogy a vásárban az a jó, hogy találkozunk egymással.
Királynak lenni egyáltalán nem könnyű dolog. Minden idők legveszélyesebb foglalkozásának minősül, tudniillik az alattvalók folyton ronda összeesküvésekkel kurtítanák a pazar életét. És bőven elég, ha egyszer sikerül, ugye. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
Áprilisban beköltöztünk az erdő alatti házba, májusban már bővült a család: a kis fehér gombóc akkora volt, hogy a lépcsőn egyedül nem tudott felmászni. Azóta jóállású ebbé nőtte ki magát Toldi, de nem elégedtünk meg ennyivel: a nagy fehér komondor mellé kaptunk egy kis fekete pulit. Micsoda szimmetria!
Öregasszony. Egyedül él. Senkije sincs. Csak a kutyája. Remeg a keze, ahogy felteszi a nyakörvet. Mama kutyája – nyom egy cuppanós csókot a kutya pofájára.
Sokan kérdezik tőlem, hogy miben nyilvánul meg a különbség, ha egy gyerek felekezeti iskolába jár vagy világiba. Én már több mint 15 éve felekezeti iskolában dolgozom, és mindig nagy bajban vagyok, ha pár mondatba kell sűrítenem a tapasztalatokat. Az hiszem, az értékekben van a különbség. S abban, hogy van-e hit, hit Istenben.
A bivalyokat ősszel nagyon kellett ügyelni. Nem is annyira a teheneket, hanem a bikát. Ősszel a bivalybika megvadult.
Jó nekünk ez a nagyon gyors technológiai fejlődés? Fogunk tudni alkalmazkodni, ha mi nem ebbe a „digitális világba” születtünk bele? Nem veszélyes ez? Velünk van a térerő? (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
A vagány. A bohém. A művész. Nem ugyanaz, mint ahogy egyik szőke, másik barna, barna. (Ki vagy te, Désiré?) S bár sosem vonzódtam a szőkékhez, megesett, hogy mégis mellettük találtam magam – ma már esetleg Brad Pitt vagy Robert Redford lehetne rám hatással… de realitásérzékem azt súgja: nem vagyunk egy súlycsoport.
Pár hónap alatt sok minden átalakult, a figyelmünk fókusza megváltozott. Néha még reflexből nyújtjuk a kezünket, majd zavart mosollyal visszahúzzuk, mentegetőzünk az ölelés elmaradásáért, s tekintetünkkel is jelöljük a határt sorban állásnál. És ez most így van rendjén. Hogy mennyire épült be a körültekintő üzemmód az életünkbe, Gereöffy Andi múlt hétvégi utazása jól szemlélteti.
A régiek naptárában Szent György havaként jegyezték ezt a bolondos, alkalmazkodóképességünket igencsak próbára tevő hónapot. Bár a húsvét mozgó ünnep, leggyakrabban áprilisban ünnepeljük, így rányomja bélyegét az egész hónap hangulatára.
Egy éve ezen a napon már az örökölt föld alatt sorakoztak a dughagymák a kertben. Két éve ilyenkor a zöld hagymaszárak már bújtak is. Ma meg hóvihar tombol a vidéken, zaklatott lelkében szorongások cikáznak.
A fiatalkori utazó énemre gondolok, aki lázasan kutatott. Egymás után pipálgattam ki az általam meghódított országokat, városokat. De valahogy sosem találtam meg, amit kerestem. Örökös útitársam volt a magány.
Védjegye a vörös haj, mégsem szeret előtérbe kerülni. Szeret utazni, és meglepni a barátait gasztronómiai különlegességekkel. Podcast-sorozatunkban ezúttal D. Balázs Ildikó csíkszeredai újságíró kollégánkkal beszélgettünk.
Titkon színész akarok lenni, de félek, ez túl nagyképűen hangzana. Ne viccelj! Az én testalkatommal? Tudom, hogy ennek az egész zenesulinak is csak akkor van értelme, ha tizenkettedik végére egyszer s mindenkorra lefogyok.
Van az a mondás, hogy az idő relatív, képesek vagyunk tíz percet egynek vagy egy órának érzékelni a körülményeink függvényében, de azt hiszem, ez az anyaságra fokozattan igaz. Az elmúlt két évben voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy hónapokat öregedtem.
Fárasztják az értelmetlen tömegélmények, és bánja, hogy nem jut több ideje elmerülni az olvasásban, árulja el Nagy Endre, a Rádió GaGa műsorvezetője. A Proust-kérdéssora válaszolva azt is felfedi: pontosan mit is jelent a „kanapézás”.
A praxisomban újra és újra találkozom olyan történetekkel, ahol valakit bántanak. Gyerekek, felnőttek, közösségek – mindegyikben jelen van az elnyomás, a megszégyenítés, a kirekesztés.
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Éppen repülőn ülök, amikor ezeket a sorokat írom. A meleg, a napsütés feltöltött, így ideális pillanat ez, hogy megválaszoljam a sokszor hallott kérdéseket: mit ad nekem az utazás, és mire tanít?
Voltál már úgy, hogy valakin megláttál egy gyönyörű szettet, azonnal beleszerettél, majd megvetted, és... Valahogy nem érezted magad benne igazán jól? Mintha nem is a tiéd lenne?
Egy újságíró nézzen ki okosnak, felkészültnek és hitelesnek – vallja. Ha munkához öltözködik, ez a legfontosabb szempont. Sipos Betti kolléganőnk nehezen állt kötélnek, de csak lefotóztuk…
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.