Mielőtt bárki is megkövezne, szeretném előrebocsátani, hogy nem vagyok orvos, dietetikus, életmód-tanácsadó. Nem vagyok a téma avatott szakértője, egy változó korú nő vagyok ennek kevéske előnyével és rengeteg hátrányával. Személyes tapasztalatomat szeretném megosztani, bárminemű következtetések levonása nélkül.
Mindenféle napok voltak mostanában: a méhnyakrák elleni küzdelem hete, házasság hete, szerelmesek amerikai nagyünnepe. Személyes érintettségem okán mindenik mellé rendelhetnék egy morgást– mostanában inkább a morgás megy nekem, mint a jövőbe tekintő reménykedés.
Megdicséri férjét a szépen felaprított fáért. Veled jó élni, mondja neki, miközben az újságpapírt összegyűrve beteszi a forgács alá a kályhába, és meggyújtja. Néhány perc múlva a forgácsok lángolnak, s a kályha közepére tolja a vízzel töltött fazekat.
Szülinapom van. Igen, nagyon köszönöm a jókívánságokat, nagyon megható, hogy ilyen sokan gondoltatok rám, miután a barátlistákon oldalt került mellém egy torta, hogy felhívja erre a figyelmet, most még én magam is emlékeztetlek a dátumra. Egész évre feltöltődtem szeretettel. De mi marad, mikor kikapcsolom az internetet?
Amíg ezeket a sorokat írom, a Hobo Blues Band Kivándorlás című albumát hallgatom. Amikor – több mint húsz évvel ezelőtt –, egyetemista korunkban, a párommal szinte naponta dúdoltuk Hobóval, hogy „Fiuméban ültem fel a hajóra…”, nem gondoltuk, hogy a férjem felmenői közt tényleg volt, aki így tett. Azt tudtuk, hogy a férjem dédnagyapja amerikás magyar volt, aki hazatért és itthon alapított családot. Két öccse viszont az Egyesült Államokban maradt. Ők teljesen elvesztek a családi emlékezet számára.
Hatalmas vörös rózsacsokorral száll le a repülőről, hogy a fél fedélzet tudja: nőhöz érkezik, s mivel szerelme forró lángja hajtja, a megszokottnál sebesebben suhan a fapados általa. Múlt hónapban a Szakértő Férfit vettük górcső alá, februárban a Hősszerelmest próbáljuk kikódolni – ezúttal sem komolyan. Az esetleges hasonlóság korábbi exeinkkel nem a véletlen műve, a sokszorosan elismert rendező, forgatókönyvíró és dramaturg, Való Élet aprólékos jellemrajza. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin februári szá
Van egy amerikai televíziós valóságshow, néha ottfelejtem magam előtte. Arról szól, hogy amerikai középkorú férfiak és nők náluk húsz évvel fiatalabbakkal ismerkednek az interneten és alakítanak kapcsolatot – a férfiak többnyire ukrán és orosz fiatal lányokkal, a nők legtöbbször fiatal arab srácokkal. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin februári számában jelent meg.)
A fiatalokról szeretnék írni. Róluk, akik a legtöbbször csak elszenvedői ennek az egész áldatlan járványhelyzetnek. Jómagam is tanítok. Felülírom, újratervezem az eddig megszokott gyakorlati kereteimet, és a kreatív online jelenlétet gyakorlom.
Január második hetében hívtak telefonon, hogy tájékoztassanak, egyházi alkalmazottként benne vagyok a beoltandók második körében. Igénybe veszem-e az oltást? Igen, persze, válaszoltam. Amikor rám kerül a sor, kérem, értesítsenek!
A világ egészségét is képesek befolyásolni a pletykák. Elég drasztikusan hangzik, de nagyon is komolyan veszi ezt a tudományos szféra. Csak hogy egy ilyen banális pletykát említsünk: ha sok fokhagymát eszünk vagy sok vizet iszunk, az megvéd a koronavírustól. Ezt Heidi Larson antropológus hozta fel példának egy tavalyi TED előadásán. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin januári számában jelent meg.)
Az már mindannyiunknak világos, hogy az idei év egyik legvitatottabb témája a védőoltás. Sokan, még a sokat látott-tapasztalt-tanult emberek közül is megkérdőjelezik, hogy melyik döntés jár nagyobb kockázati tényezővel, és ez sokakra hatással is van. Tudjuk, nem minden cím és fokozat jelent kompetenciát minden kérdéskörben, ezért jó, ha erre is figyelünk, amikor tájékozódunk. És hogy mennyire el tud bizonytalanítani a sokféle információ, akkor is, ha értelmesen próbálunk tájékozódni? – Demeter Melinda fo
Kultúra ma, holnap, múltból és jelenből. Hogy a jövőben mi lesz vele? – Forró Gyöngyvér alkalmi szerzőnk a sok kérdés mellett egyértelmű választ ad, avagy legalábbis eddigi tapasztalatainknak köszönhetően mi úgy hisszük, a kultúra élethosszára, mibenlétére ez (is) a válasz.
Jelentőségteljesen tud hallgatni, gyakran fejet csóvál: az úgy nem lesz jó, ezt így nem lehet. Mindenkinél jobban ért az autókhoz, ismeri a csaptelepek fájdalmait vagy megingathatatlanul tudja: minden népek alfája a székely... Tavaly hónapról hónapra közismert férfiak írtak rólunk, nőkről, idén mi vesézünk ki – kicsit sem komolyan – néhány tipikus pasit. A januári hónap kedvence dr. Éneztis Tudom, az elméleti fotelakadémia önjelölt professzora, a mindenhez (is) értő Szaki. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magaz
Annyira szimpatikus volt nekem ez az öreg bácsi, aki egy kovács, és zsebkéssel (bicskával) a kezében csak úgy le tudott kanyarítani mindenféle hályogot. Nem értettem pontosan, hogy mi is ez a hályog, de a magyartanár néni elmagyarázta, és a szövegben is volt bőven arra utalás, hogy a szemhályog bizony csúnya dolog (már annak, aki látja, mert vakságot is okoz, szóval nem mindenki látja...). Strázsa Jánosnak jó lenni, én is ő akartam lenni: operálni könnyedséggel hályogokat, hogy a hírem elmenjen még Bécsb
Általános emberi tulajdonság, hogy sokszor szeretnénk tudni, mit gondolnak rólunk mások. Gyermekpszichológusként viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen – akárcsak az óvónők – időnként akarva-akaratlanul szembesülünk mi is a kendőzetlen valósággal.
Nem meri egyedül kezébe venni az okostelefont, mert fél, hogy összevissza simogatja, és valamit elront rajta. A televízió távirányítóját is csak hosszas rábeszélés után és nagyon óvatosan nyomkodja. Nem e világból való vagyok már, mondogatja.
Vannak dolgok, úgy érezzük, amikre érdemes ráerősíteni, azért is, hogy nagyobb figyelmet kapjanak. Úgy döntöttünk, idén igent mondunk azokra a dolgokra, melyeket itt ma, Erdélyben, erdélyi magyarként fontosnak tartunk, mint amilyen többek közt a szakértelem, a minőség, az örökség, a közösség, a szerelem, az új generáció. Ha eddig a nemek kimondását tanultuk, ma újra akarjuk tanulni az igent is. Havi mellékleteinkben ezeket járjuk körül, januárban a szakértelemre mondunk igent, mert talán most épp erre v
Bizalom és kétely. Olyan, mintha ellentmondanának egymásnak, s ezáltal olyan feszültséget is teremtenek, melyet nem mindig tudunk kezelni, szélsőségekbe csapunk át, azt is megkérdőjelezzük, amiről édeskeveset tudunk ahhoz, hogy érdemben állást foglaljunk a megítélésében. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin januári számában jelent meg.)
November 3. és 30. között Erdélyben is elindul egy verseny, amelyen iskolák gyűjthetnek offline időt, és értékes díjakat nyerhetnek. Erről is szól a történet, no meg arról, hogyan taníthatjuk meg gyermekeinknek, hogy van élet a képernyőn kívül is.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A Krónika szerkesztőségének „legcsajosabb” tagja, szereti a színeket, a miniket és a magas sarkú cipőket. Bede Laura a hétköznapokon is elegáns – de sosem hivalkodó –, ám amikor „kiöltözik” jeles alkalmakkor, bizony minden szempár rászegeződik.
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.