Gagyi Katinka

Jó lenne az ünnepbe teljes lényünkkel megérkezni

Hogyan engedhettük, hogy az évnek ez a leginkább befelé forduló időszaka ideges, rohanó hajszává alakuljon, amikor a szorongás, a megfelelési kényszer emberek tömegeit tartja béklyóban, és fosztja meg az ünnepre való készület meghitt derűjétől?

Gagyi Katinka: November is tanít bennünket

Ahogy az esztendő minden hónapja, november is tanít bennünket. Éspedig arra, hogy az ősz nemcsak a véget jelenti, hanem az új élet lehetőségét is hordozza. A természet bölcsen újrahasznosít mindent, csak hagynunk kell, hogy tegye a dolgát.

Október gazdagon elhalmoz bennünket

Amikor az ember még igazi harmóniában élt a természettel, a terményekre az anyaföld nyújtotta ajándékokként tekintett, az október egy igencsak munkával teli, eseménydús időszaka volt az évnek.

„Fecskehajtó” szeptember – Mária és Szent Mihály ünnepe

A népi kalendárium Szent Mihály havaként jegyzi e hónapot, hiszen 29-én üljük Szent Mihály arkangyal ünnepét. A vallási ünnepek közül a legkiemelkedőbb ebben a hónapban Kisboldogasszony napja, amelyet szeptember 8-án tartanak.

Ajándékosztó augusztus: új kenyér és nyárutó

Naptári, csillagászati szempontból nyárutóként tartjuk számon az augusztust, a régi magyar naptárban Új kenyér havának nevezik ezt a hónapot. Bár sokszor az év legmagasabb átlaghőmérséklettel „büszkélkedő” hónapja, régi szokásaiban inkább az őszre utal.

Gagyi Katinka: Arassuk le munkánk gyümölcseit!

Szent Jakab hava ez a népi kalendáriumban, július 25-re esik ugyanis idősebb Jakab apostol ünnepe, akit leginkább a Szent Jakab-útról ismerünk. A több száz kilométeres zarándokút több településről indul, és valamennyi Santiago de Compostellában ér véget.

Gagyi Katinka: A Lélek ott fúj, ahol akar

Aki zarándokol, annak nem a megtett táv, a megtett idő a fontos, tán még csak nem is a cél, hanem sokkal inkább maga az úton levés, az a folyamat, ami átalakít, gyógyít, épít attól a perctől, hogy elindultunk.

Gagyi Katinka: Májusban sokféleképpen ünnepeljük az életet

Május sokak számára az év legszebb hónapja. Ez az ősi elképzelés több vallási és népi hagyományunkban visszaköszön, a kereszténységben a májust már évszázadok óta Mária-hónapként tartjuk számon.

Gagyi Katinka: Húsvétkor Isten elhengeríti a követ életünk útjából

A régiek naptárában Szent György havaként jegyezték ezt a bolondos, alkalmazkodóképességünket igencsak próbára tevő hónapot. Bár a húsvét mozgó ünnep, leggyakrabban áprilisban ünnepeljük, így rányomja bélyegét az egész hónap hangulatára.

Gagyi Katinka: A lelkünk mélyén elültetett jó magok megfogannak

Berobbant a tavasz a mindennapjainkba, s ezzel együtt talán a kedélyállapotunk is olvadásnak indult, belső hangunk az egyre melegedő, friss levegőre csalogat. A márciust meghatározza a hónap szinte teljes egészére kiterjedő böjti időszak.

Gagyi Katinka: A fény életünk minden területére ki akar terjedni

A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.

Gagyi Katinka: Az új év tiszta lap, rajtam (is) áll, mivel írom tele

A mai ember így gondolkodik: nekem ne szabja meg életem ritmusát a természet, tudom én anélkül is, mi a dolgom. Alkalmazásokból tudakolja az időjárást, ugyanazokat a zöldségeket fogyasztja minden évszakban, teából csak a filterest ismeri.

Hirdetés

Nyári erdők aranya: a rókagomba

Székelyföldön hihetetlenül gazdag volt gombában az idei nyár, rókagombát tömegesen lehetett látni a piacokon. Ami nekünk a gyerekkor erdei kalandja, a nyári erdők természetes ajándéka, az máshol különleges és nagyra becsült alapanyag.

Pap Kriszta: A ruha számomra állásfoglalás

Pap Kriszta sokszor kipróbálta magát modellként, de ez szinte soha nem az ő ötlete volt. Nagyon szereti kitalálni azonban, hogy mit szeretne viszontlátni a róla készült felvételeken: legyen az a saját kismamafotózása, vagy épp ez a mostani fotózás.

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.