Címke: ősz

Demeter Melinda: Néma élet

Hét órát kongat a toronyóra. A novemberi este már órákkal korábban a városra ereszkedett. A résnyire nyitott ablakon keresztül a kis konyhába beszűrődnek a közeledő hangok. Magában beszél, veszekszik, mint mindig, amikor tökrészeg.

Nagylány nem sír. Vagy mégis?

Először csak a korai felkelés esik nehezére. Őszi fáradtság, mondja, biztosan van ilyen. Neki is fog egy vitaminkúrának, sőt, uzsonnája mellé egy-egy almát is rak táskájába. Gyakran fájdogál a feje, alattomosan, de még elviselhetően. Emelnem kell a kávé adagom, gondolja, s ez ideig-óráig megoldani is látszik a problémáját… Vendégszerzőnk elkapta a trillázó fecskék búcsúdalát, telefújt papírzsebkendő kupac közt, fürdőköpenyben talált rá a lelki béke.

Legényfogó káposzta és őszi szőlő szólamok

Októberben is igyekezzünk a szezonális alapanyagokra fókuszálni. Ehhez segítségként két olyan szezonális alapanyaghoz kínálunk recepteket, amelyek hazánkban is megteremnek. A vitamindús táplálkozás különösen fontos ősszel, hogy felkészítsük szervezetünket a hideg időszakra. A káposztafélék olcsó vitaminforrások, ráadásul októberben biztosan kapunk belőle hazait. A gyümölcsök közül pedig vétek kihagyni a zamatos szőlőt, sőt kötelező az évnek ebben az időszakában vásárolni, és nem télen.

Te posztolsz a gyermekedről?

Mindannyian tudjuk, hogy egy szülő mennyire büszke tud lenni a gyermekére, amikor olyan kis cuki, vagy később, amikor valamiben kitűnik. Szeretjük megörökíteni a jeles pillanatokat, csakhogy sokan itt nem állnak meg: büszkeségük tárgyát megmutatják az egész világnak. Pedig ez veszélyes játék – figyelmeztetnek már egy ideje a pszichológusok és gyermekjogvédők. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)

„Várakozás nélkül szemlélem a táj tárlatát" – Magvető hava

Októbert a katolikus egyház a rózsafüzér hónapjának tekinti, a népi kalendárium Mindenszent havának, a székely-magyar naptár szerint Magvető hava, hiszen ekkor van az őszi vetés ideje. Protestánsoknál gyakran a reformáció hónapjaként is említik, a 18. századi nyelvújítók szerint az október: mustonos.

A hetedik: Földanya hava

Szeptember eredetileg a hetedik hónap volt az ókori római naptárban, innen a neve, de most már a gyümölcshozó kilencedik. A népi kalendáriumban Szent Mihály hava, számos világnap van ebben a hónapban is: 10-én az öngyilkosság megelőzésének világnapját tartják, de az illetlenségnek is van napja szeptemberben és a gyermekeknek is.

Túl közel – Higgyenek a gyereküknek!

Igaz történet alapján. Ezt szoktuk olvasni időnként a játékfilmek elején. Az, hogy valóban megtörtént, nagyobb hangsúlyt-, mélységet ad a látottaknak. De amikor arról látunk filmet, hogy egy anya küzd a kilencéves gyermeke mentális-, testi- és lelki egészségéért, igazáért, mert a saját élettársa szexuálisan bántalmazta, mialatt ő az agresszor gyermekével volt várandós, és ez nem fikció, hanem dokumentumfilm, az érzések széles skáláját éljük meg. Too close. Túl közel. Ez Andreáék filmjének címe. És nem ig

A legmélyebb érzéseinkbe gázol: film a pedofíliáról

A szarajevói filmfesztivál érdeklődésének középpontja, az Astra Filmfesztivál fődíjasa. Egy film, amelyet mindenkinek látnia kell. Azért, hogy ne mondjuk, a mi városunkban, falunkban nincs pedofília. Azért, hogy ne mondjuk, ez a gyerek rosszat akar, csak kitalálta, álmodta vagy éppen ő szerette volna az aktust. Püsök Botond filmrendező a dokumentumfilm formaeszközével harcol a gyermekbántalmazás ellen. A csíkszeredai születésű alkotóval a Túl közel/Too Close/Apropierea előkészületeiről, társadalmi hátte

Fél évtizede söpört végig a világon a #MeToo mozgalom

Öt és fél év telt el azóta, hogy az Egyesült Államokban ki-, a köztudatba pedig berobbant a #MeToo mozgalom, amely alapjaiban rázta meg Hollywoodot, és globális szinten is elindított egy újfajta diskurzust a szexizmusról, a nők ellen elkövetett szexuális zaklatásról és bántalmazásról. Míg például az Egyesült Királyság és Svédország csatlakozott a mozgalomhoz 2017-ben, jó néhány országban – mint például Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban – a #MeToo kapott ugyan némi lendületet, de lényeg

ZÉRÓ TOLERANCIA a bántalmazással szemben: Bogos Mónika, aki visszaszerezte az életét

Ijesztően agresszív a világunk, de lehet, azért érzékeljük többnek vagy közelebbinek az erőszakot, mert egyre több információnk van erről: megverték, bántalmazták, megölték – részesei lettünk egymás történetének. És lehet, hogy ez szükségszerű a változáshoz? Bogos Mónika története is bizonyítja – mindent meg kell próbálni, el kell menni a falig. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Iskolai erőszak – ezúttal a pedagógusok szemszögéből

Az oktatás minden gyermek alapvető joga. Az iskolai erőszak és zaklatás minden formája sérti az oktatáshoz való alapvető jogot, és a nem biztonságos tanulási környezet rontja az oktatás minőségét minden résztvevő, szereplő számára, súlyosan károsíthatja a gyermekek és serdülők egészségét és jólétét, káros hatásai pedig a felnőttkorig is fennállnak. Az iskolai erőszaknak azonban több formája is él, és amíg bármely formáját tabu övezi, virágozni is fog.

Lélekmorzsák – Szeptember: megállίtani még egy kicsit az időt

Vállára hajtottam a fejem, amint a puha gyepen végigfeküdtem. Az eget kémleltük, s hallgattunk. Az elcsendesülő estébe a tücskök ciripeltek. Az égbolt, mint hatalmas vitorlavászon terült el fölöttünk, csak a perifériáján magasodott bele egy-egy toszkán fenyő csúcsa, s amint bámultam felfelé, észre sem vettem, hogy a szemem átszokott a belopódzott éjszakába.

Ígéretes fiatal nő – Ezt a filmet látni kell

A bosszúfilm műfaja nem számít újdonságnak Hollywoodban, sőt még az sem újdonság, ha egy ilyen alkotás főhőse egy nő, aki sérelmeit, fájdalmait megtorolja a gonosz világon, a férfiakon (bár tény, hogy az úgynevezett rape and ravange filmekben, általában a megerőszakolt, meggyilkolt lány valamely férfi családtagja szokott bosszút állni). Mégis Emerald Fennell 2020-as alkotása, az Ígéretes fiatal nő, képes a témában újat, mást hozni, mutatni, mondani.

Életeket menthetnénk, ha feladnánk a közönyt!

Nagyon összetett téma a nők elleni bántalmazás, családon belüli erőszak, sokat is foglalkoznak vele, és mi most nem is teljes mélységében, komplexitásában közelítjük meg, csak egy kis szeletét járjuk körbe. Olyan téma ez, ahol nők, férfiak, közösségek túl kellene lépjenek a közönyös hozzáálláson.

Előszoba, az otthon hírnöke: megéri több figyelmet szentelni neki

Olykor a lakás méltatlanul elhanyagolt része az előszoba, pedig ez a legelső tér, ahová belépünk – vannak, akik ide zsúfolnak be mindent, ami gyorsan kéznél kell legyen. „Amilyen az udvar, olyan a gazda” – tartja a mondás, s bár nem éppen ennyire komoly az előszoba üzenete, megéri több figyelmet szentelni neki. Mutatunk néhány tippet és ötletet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.)

Poszt-Covid: Zavaró tünetekkel az élet

„Rosszabbul alszom, mint a koronavírus-fertőzés előtt. Gyakrabban ébredek fel éjjel, és nem tudok visszaaludni. Állítólag ez is poszt-Covid szindróma. És szerencsés vagyok, hogy „csak” alvászavarral küzdök, mert van ismerősöm, aki hat hónappal a megbetegedés után sem képes lépcsőt mászni, másiknak meg szinte teljesen kihullt a haja.” (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.)

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.