Egy sárgult újságcikk fénymásolatával kezdődött minden. Feladatként kaptam édesapámtól: terjeszd, add oda másoknak is. Az írásban a magyar nyelv szépségét és szerkezetbéli pompáját taglalták a világ nem magyar nyelvészei.
A hazakészülés megváltoztatja a dolgok hőfokát. Több ez, mint egy utazást megelőző természetes izgalom. Édes, lázas állapot, számolni a napokat az indulásig, hogy itthonról, hosszú idő után végre megérkezhess haza.
„Jövök Budapestre koncertezni, mit vigyek?" – hangzott a rokoni üzenet. „Töpörtyűt! Abból a híresen finom marosvásárhelyiből" – vágtam rá. A többi vágyam a hangszerek mellé nehezen férne be.
Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan
Azt mondják a táj, az éghajlat, amiben élünk, meghatározza a természetünket, az élethez való viszonyunkat: más a mediterrán ember, más a hegyek közt élő. Egyik lazább, másik zordonabb. Más a városi, más a vidéki, más, aki fák közt ébred, más, aki számára épületek, tűzfalak és villamos zakatolás jelentik az otthonosságot. Egy költözés küszöbátlépés, külső és belső térben is. Bizonyos dolgokra fel lehet készülni előzetesen, de elképzelhetetlenül több váratlan mozzanat vár az emberre, mint amennyire számíto
Budapest kohó, mint a fővárosok általában. A sokféleséget és sokszínűséget olvasztótégelyként gyűjti be, hogy egy sajátos, különös masszává rotyogtassa, amit végül tipikus, összetéveszthetetlen budapesti atmoszféraként ismerünk. Egyszerűen megunhatatlan a dolgok hömpölygő megújulása, annak ellenére, hogy néha el lehet tőle fáradni. Soha semmi nem ugyanolyan, vagy csak nagyon ritkán, hiszen ugyanazokon a helyeken, ugyanazokat az arcokat látni még egyszer szinte kizárt.
Budapesten is előfordul, hogy költözni kell. Az okokat ne firtassuk. Az is megtörténhet, hogy a két hónappal korábban lefoglalt, az előző lakó után saját kezűleg lomtalanított, kitakarított, félig-meddig bebútorozott lakás kulcsát költözés előtt csak úgy visszakérik. Megtörténhet, minthogy meg is történt. Mert megtehető. És hiába nyílik meg hirtelen a föld az ember alatt, mert két hét alatt új lakást kell találni, bármennyire is lehetetlennek látszik, ráadásul a low budget ilyenkor nem segíti elő a helyz
Reggel van. Az idegen függöny virágmintáját kezdem szokni, már nem az otthoni hálószobám sarkaiban keresem az ébredést. Bekapcsolom a bevált gyerek-ébresztőt, a magyar népmesét, ki tudja hány századikszor, aztán kisuhanok. Az egy szál fekete tusvonallal módszeresen a napi mosolyt is felkontúrozom az arcomra. Nem mesterkélt, nem kényszeres, belülről fakadó. A mozdulat csupán emlékeztet, hogy ne feledjem el: minden rendben van.
Áhítat. Talán ez az egyik alapérzés, amellyel az erdélyi emberek zöme a fővárosra gondol. Hogy ezt génjeinkben elődeinktől kaptuk-e vagy egy legtöbbünkben önkéntelenül megszülető evidencia, hát vitatható. Duna-part, Lánchíd, Budai Vár, Halászbástya, Mátyás-templom, Gellért-hegy, Andrássy út, Hősök tere, Parlament: ez alap. Ezt azért látni kell, gyerekeinknek is, mert „magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. Itt főként. Otthon pláné. Mindenhol is.
Olyan az élet, mint a láncöltéses varrás: egyik öltésből szépen indul a következő. A szabályos öltéshez persze figyelni kell. Egy döntés, egy találkozás, egy gondolat elindít, belesodor egy újba, egy emberi szó, egy tiszta tekintet nyomán falak omlanak, és – az egyébként – csikorogva nyíló ajtók könnyedén tárulhatnak ki. Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.
Templomba készültem, de nem volt víz. Csak a csapban. Ugye otthon, „ahajt”, ha egyéb nem, a szomszéd ad egy vödörrel a kútból. Három vendéggel ébredtem az új lakásban, ami még nem az otthonom, sem külsőre, sem belsőre, de alakul… Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.