Villáminterjú Szabó Károllyal: Legbecsesebb kincseim az emlékeim
Operatőr, dokumentarista, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár munkatársa: Szabó Károly azonban annyi mindennel (is) foglalkozik, hogy nehéz lenne egy rövid felvezetőben felsorolni.
Operatőr, dokumentarista, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár munkatársa: Szabó Károly azonban annyi mindennel (is) foglalkozik, hogy nehéz lenne egy rövid felvezetőben felsorolni.
Fárasztják az értelmetlen tömegélmények, és bánja, hogy nem jut több ideje elmerülni az olvasásban, árulja el Nagy Endre, a Rádió GaGa műsorvezetője. A Proust-kérdéssora válaszolva azt is felfedi: pontosan mit is jelent a „kanapézás”.
Legtöbben a képernyőkről ismerhetik Száva Enikőt, mint a Duna TV, majd az M1 székelyföldi tudósítóját. Enikő azonban néhány éve merészen váltott szakmát és lakhelyet is, hisz Székelyudvarhelyről Temesvárra költözött.
Előadás szünetében válaszolt a Proust-féle kérdéssora Márdirosz Ágnes. A Csíki Játékszín színművésze (aki egyébként korábban a Nőileg címlapján is szerepelt) elárulta, azokat a férfiakat tartja legnagyobbra, akik bármit megtennének a családjukért.
A Tusványos politikai programfelelőse, az EMNT leköszönő ügyvezető elnöke, sőt, étteremtulajdonos is – ilyen szerteágazó tevékenység mellett Sándor Krisztina bizonyára nem unatkozik. Nem is szeret csak egy dologgal foglalkozni, vallja be.
Bálint Tamás József Attila-díjas költő, ráadásul közgazdász is – a két választott foglalkozásáról már több ízben vallott. Ezúttal a mindennapjairól faggattuk, a Proust-féle kérdéssorra válaszolt.
A fiával töltött minőségi idő és a tenger közelsége, ez az instant boldogság – osztja meg. Ezúttal Ugron Hanna pályázati szakértő, az MCC akadémiai ügyek csapatának munkatársa válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Gedő Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. Bár a Kincses városban él, Zsolt azonban több erdélyi kőszínháznál is vendégszerepelt az elmúlt években. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Pszichológus, egyetemi oktató és háromgyermekes családanya: Lukács-Márton Rékával való korábbi beszélgetésünkkor már kiderült, hogy imádja a cseresznyét és a színes ruhákat, most másról is faggattuk. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdésekre.
Bár azt hitte, a nagyvárosra vágyik, Jakab Gidó Szende nem is olyan régen jött rá: ő már nem akar menni sehová, otthon van. A székelyudvarhelyi képzőművész, kétgyermekes édesanya válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Nem különc, de a maga nemében különleges ember, vallja Ruszuly Ervin táncos, koreográfus, aki feleségével együtt a székelyudvarhelyi TÉR összművészeti központ megálmodója és létrehozója. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem pszichológia és szociológia karának oktatója, a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság titkára, és az Európai Rákszervezet elnöke: dr. Dégi László Csaba ezúttal a Proust-féle kérdéssorra válaszolt.
Az élet apró dolgaiban is megleli az örömet Mezei Gabriella, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színművésze. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
A Rádió GaGa sepsiszentgyörgyi műsorvezetőjének tevékenysége olyannyira sokoldalú, hogy nehéz is lenne röviden összefoglalni. Az olvasás, a zene, a közösségépítés mellett azonban legfontosabb számára a család, vallja.
A Nőileg Mutass jó példát! projektje révén ismertük meg sokan Vas Rékát, s még leánynevét viselte akkor is, amikor a csíkszeredai Magtár irodaház és közösségi tér létrehozója és vezetője volt. Idén ősztől Szentegyházán városmenedzseri tisztséget tölt be.
Valósággal „belenőtt” a civil szférába, már második évtizede tevékenykedik ezen a területen. 2013-ban volt először a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort szervező csapat tagja, nyolc éve ő a rendezvény főszervezője.
Digitális tartalomkészítő és influenszer, a fenntarthatóság, a vidéki élet és a belső harmónia a főbb érdeklődési körei. Nyárád-menti életükről blogol, vlogol, ezúttal pedig a Proust-féle kérdések mentén engedett be világába Dávid Panni.
Forrófejű, szenvedélyes ember, szakmailag is elismert, tapasztalt riporter és televíziós szerkesztő. Véleményét bátran hallató nő, akinek igencsak fejlett az igazságérzete. Ezúttal kolozsvári kolléganőnk válaszolt a Proust-féle kérdésekre.
Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.
A 2026-os esküvői divat egyszerre romantikus, merész és személyes, személyre szabott. Egyre nagyobb hangsúly kerül az egyediségre és az önazonosságra, sőt, a menyasszonyi ruhák terén is hódít a fenntarthatóság.
Végzettsége szerint színész, de a fotózás az igazi szerelme. Édesanya, vállalkozó, utazó: Tamás Kinga szereti, gyűjti a régiségeket, és az öltözködésben is ez az elv vezérli – nem ő alakul az aktuális divathoz, hanem a saját stílusához választ darabokat.
Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.
Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.
Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.
Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.
Az asztalon egy tepsi sós rúd, a következő adag még a sütőben. Nincs erő, ami visszatartaná a tepsibe egyszerre nyúló kezeket: még langyosan meg kell kóstolni a juhtúrós-parmezános stanglikat.
Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.