Dolcsevítá

Reméljük, strandolunk még a nyáron – Természetes praktikák a bőrünknek

Azt kívánjuk nektek – no meg persze magunknak is –, hogy már most júniusban csobbanhassunk, és a fürdőkádon – szerencsésebbeknek az otthoni medencén – túl is legyen vizes élménye. A beach body-hoz adtunk mozgástippeket, most megmutatjuk, hogyan legyen sima és napfényvédett a bőre azoknak, akik a természetes kozmetikumokra esküsznek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)

Ahol a pop-art és az erdélyi fametszet ugyanúgy otthon van

Amikor Ferenczy Botond kolozsvári grafikus-dizájner otthonát indultam felfedezni, sejtettem, hogy rengeteg élményben lesz részem. Szellős, nagy belterű, színektől tobzódó lakásba lépünk, ahol a fotós kolléganővel csak úgy kapkodjuk a fejünket. Botond, Gyöngyi és két kislányuk, Panna és Zsazsa otthonában ugyanis rengeteg apró különleges részlet, belsőépítészeti megoldás kínálkozik, amit nem csupán képileg, hanem lakásdekorációs ötletként is szeretnénk megmutatni az olvasónak.

Szex, sztárok, glamour – A lap, amely Csősz Boglárkának is ismertséget hozott

Ikonikus lap, az egyik legismertebb márka a világon. Ha azt halljuk, nyuszis magazin, egyből tudjuk, hogy a Playboy-ról van szó. Megítélése mindig is vitatott volt, egyesek kiemelik a faji és nemi megkülönböztetés elleni küzdelmét, tabudöntögető szándékát, mások elítélik az erotikus tartalom miatt. Mindenesetre a lap megkerülhetetlen, ha a XX. század kultúrtörténetéről beszélünk. Bár a magazin magyar nyelvű kiadása megszűnt, az amerikai változat a weben továbbra is elérhető. Bus Istvánnal, a magyar Playb

Hirdetés

A hegedű is öltöztet

Tóth Kati énekesnő számára a divat ugyanazt jelenti, mint a zene: az önkifejezés eszköze. Rajong a táskákért, a virágmintás darabokért, kedvence a ceruzaszoknya, és még a hegedűből is „katis” kiegészítőt varázsol. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Tengeri herkentyűk – mutatjuk, hogyan

Magyar ember halat nem eszik, legalábbis nem szívesen. Rákot és más tengeri herkentyűket azonban még kevésbé. Ráadásul a rákok ízeltlábúak, a kagylók nyálkásak és drágák. A különböző tengeri ínyencségek azonban óriási gasztronómiai lehetőséget rejtenek magukban, ha tudjuk, mit készítsünk belőlük. Segítünk! (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Máramaros: hegyek, fatemplomok, vidám temető

Mindig érdekeltek az ország sajátos tájegységei, látnivalói, ezek között kiemelt helyen szerepelt Máramaros. Egyelőre egy látogatáson vagyunk túl, amely eléggé eklektikusra sikeredett, ezért biztos, hogy – főleg a természeti látványosságokért – néhányszor még vissza kell térnünk a „tett helyszínére”. Az első „merítésbe” főleg kulturális és építészeti kincsek fértek bele. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Színezzük ki életterünket!

A lakásfelújítás talán leggyorsabb és leghatékonyabb formája a meszelés, újrafestés: egy-két jól megválasztott, stratégikus szín teljesen felfrissítheti otthonunkat. A megfelelő színek megfontolt kiválasztása azonban nagyon fontos, hisz a választott színnel, színben hónapokat, akár éveket fogunk élni. Kirmaier Zsuzsa dizájner egyszerű tippekkel és trükkökkel, meszelési gyorstalpalóval segít. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Ínycsiklandó, friss, színes: tavaszi saláták

Könnyű, mégis laktató ebédre, vacsorára vágyunk, amit nem utolsó sorban percek alatt tálalhatunk is: vigyük a tavasz friss illatát a konyhába is, és készítsünk salátát, gazdagon! Finom ugyan a hagyományos uborka, paradicsom és hagymasaláta a jól bevált ecetes öntettel, de a bátran kísérletezhetünk más hozzávalókkal is: próbáljuk ki a friss, ropogós sárgarépát, a bébi spenótot, a számtalan salátafélét, illetve a frissen szedett fűszernövényeket, melyek megadják salátáink pikantériáját. (Cikkünk a 2014-es

Otthoni praktikák: szagtalanítsunk hatékonyan

Minden háznak, lakásnak lelke van – szoktuk mondani, mikor valahová betoppanunk és van egy első benyomásunk a terek elrendezéséről, a bútorok elhelyezkedéséről, ami ad egy egységek képet a helyiségről. De a „lélek” mellett szagok is vannak, nem mindenhol kellemetlen, mondjuk úgy inkább, sajátosak. (Cikkünk a 2014-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Fehérnemű-kiskalauz

Fehérnemű – az a ruhadarab, amelyet jó esetben csak a legintimebb pillanatokban lát más is, mégis néhányan vagyonokat költenek rá. A tökéletes fehérneműnek ára van, ahogyan azért is megfizetünk, ha nem a megfelelő méretet vagy minőséget emeljük le a polcról. Az aprócska textileket ne becsüljük alá, hiszen evolúciója éppen olyan sokoldalú, mint bármelyik más viseleté: hosszú története van, és hatalmas piac áll mögötte. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Ideje, hogy kerteljünk – kaptunk egy fotót, lett egy tervünk

Csak gyönyörködni szeretnénk benne, legeltetni rajta a szemünket, vagy használnánk is, esetleg szeretnénk sütni, barátokat fogadni a kertben? – az első kérdések közt vannak ezek, ha a kertünket otthonosabbá, befogadóvá tennénk. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Kismamaság, vagányság

A várandósság az az időszak, amikor nő és magzat ketten osztoznak a kilenc hónap alatt folyamatosan változó, gömbölyödő testen. Fontos a kényelem, de ez semmiképp nem egyenlő a slampossággal! Le kell mondania a pocakos kismamának a vagány, stílusos és nőies ruhák viseléséről? Keresztes-Varga Andrea marosvásárhelyi színésznő kismamagardróbja bizonyítja: egyértelműen nem! (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Lakásétterem: jót enni másnál

Románia egyetlen hivatalosan is bejegyzett lakásétterme Sepsiszentgyörgyön van. Működtetőjét eddig mindenki csak csokitündérként ismerte, a lakásétterem elindítása óta azonban az is kiderült: a konyhában is nagyot tud alkotni. Tőkés T. Erika meghitt és hangulatos lakáséttermében jártunk. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Férfi fakanállal – tudja, mit kavar

Amikor a férfi főz – valójában ezt nem is kell tovább ragozni: erdélyi férfiakat kértünk fel, osszák meg a Nőileggel egy-egy kedvenc receptjüket. Ám nem alkalmi konyhakontárokról van szó, hanem olyan pasikról, akik rendszeresen, örömmel és jól főznek. Nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Tervek az otthonról – megspórolhatsz időt, bosszúságot

Néhány éve ismertem meg egy workshop alkalmával a székelyudvarhelyi Ketesdi Enikőt, akivel, mint kiderült, számos közös érdeklődési pontunk van, többek között a lakberendezés és az újragondolt bútorok. Elmondása szerint hobbiból kezdett a lakberendezéssel foglalkozni, mert szereti az igényes, harmonikus környezetet és a kreatív megoldásokat. Hozzá kapcsolódik a nemrég indult Kreatív Interior - Lakberendezés Székelyföldön nevezetű csoport, erről beszélgettünk.

Mădălina Santa: a komplex ízek mestere

A sepsiszentgyörgyi Mădălina Șanta a vizuális kifejezés és esztétikus megjelenítés majd minden formáját kipróbálta, mielőtt rájött, mi az, amiben valóban kiteljesedhet. Volt grafikus, termék- és ételfotós, kutatta a vizuális kultúrát a színház és a film világán keresztül, aztán egyetemistaként elkezdett főzni – csak úgy, magának, kedvtelésből. A főzés iránti szeretetét otthonról hozza, de sokáig nem fordult meg a fejében, hogy hivatásszerűen foglalkozna vele. Mára az ország egyik legígéretesebb séfje. (C

Hirdetés

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Nem divatos, hanem stílusos – Tamás Kinga gardróbja

Végzettsége szerint színész, de a fotózás az igazi szerelme. Édesanya, vállalkozó, utazó: Tamás Kinga szereti, gyűjti a régiségeket, és az öltözködésben is ez az elv vezérli – nem ő alakul az aktuális divathoz, hanem a saját stílusához választ darabokat.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.

Hogyan ápoljuk a lábunkat? (VIDEÓ)

Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.