Túlzás nélkül állíthatjuk: a karácsony előtti ajándékvásárlási időszak valóságos ámokfutás tud lenni. Ha a mikor és miből kérdésköre nem is okozna gondot – nagycsaládosoknál, sok keresztgyermek esetén azonban ez is tényező –, a mit a fogas kérdés. A jó ajándék nem feltétlenül drága, hanem személyes, ötletes, vagány. Segítünk!
Használjuk a régi, anyáinktól megörökölt díszeket, a tavalyelőtt vásárolt dekorációt, vagy újítsunk és kövessük az éppen aktuális divatot? Ez a két kérdés világszerte foglalkoztatja a nőket a téli ünnepek közeledtével, és sokan közülük csak az utolsó utáni pillanatban bólintanak rá egyikre vagy a másikra.
Évtizedekig ugyanazok a sütemények kerültek a karácsonyi asztalunkra. Beváltak, a készülődés közepette nem kellett a desszertek kitalálására is energiát fordítani. Akkor ez volt a családi hagyomány, amelyre jólesik visszagondolni. Gyerekkorom biztonságát a családi ünnepeink, ezen belül pedig a megszokott sütemények is megalapozták.
„A fenntartható öltözködés arról szól, hogy újrahasznosítják a régi ruhákat, illetve olyan bioalapanyagot használnak, amely nem károsítja a környezetet. Ilyen a biopamut, a biogyapjú, a szójabab, a bambusz vagy a kender. Ezek az anyagok továbbá rendkívül kényelmesek is, jó őket hordani."
Nem szeretném értelmezni sem a jelentését, sem a jelenséget. Csupán néhány illendőség jutott eszembe, amelyek egy nagyon friss élmény apropóján születtek. Létezik nehéz vevő: nagyon sokat kérdez, nagyon tudálékos, és mindennel nagyon elégedetlen. Szeretném azt hinni, hogy én nem tartozom közéjük. Legutóbb a fekete pénteken mégis sikerült kihozniuk a sodromból. Dühömtől vezérelve összegyűjtöttem néhány olyan illemszabályt, amelyet minden eladónak receptre írnék fel. Nem csak fekete pénteken.
Viharos időkben az ember mindig az ismerős dolgok biztonságát keresi. Így van ez még a karácsonyi díszítésekkel is. Persze a díszek színét is meghatározzák az aktuális divattrendek. Idén a hófehér, a moha- és a fenyőzöld dominál.
A csipke örök. Sosem megy ki divatból. Feldobja a legegyszerűbb összeállítást, csinossá teszi a leghétköznapibb viseletet. Százféle oldala van, amelyből mi most csak néhányat tudunk megmutatni.
Előrebocsátom: nem volt jó, sőt veszélyes volt nőnek lenni a 18. században. Elég volt, ha a szomszédasszony haragudott rád, máris beárult a megfelelő helyen, s már rótták is rád a 66 botütést, mert félrejársz. Esetleg máglyára vittek, mert boszorkány vagy, s kegyes esetben a fejedet vették, mielőtt tűzre vetették a porhüvelyedet.
Akkor sem kell rosszul éreznünk magunkat, ha eddig nem fordítottunk túl nagy figyelmet a fényvédelemre: a szépségipar is csupán néhány éve eszmélt, hogy akármennyi méregdrága kencét is kenünk magunkra, ha nem védjük a bőrünket a napsugárzástól, semmit nem ér az egész.
„Nem, nem új ruhákat venni. Azt csak később. Most inkább megszabadulni a már meglévőktől, hogy láthatóvá váljanak a hordhatók. Mitől is kell megszabadulni?”
Becézik Zsindelyországnak, mondják, hogy a csend szigete, és tény, hogy minden évszakban gyönyörű. A környékén ered a Nagy-Küküllő, amely Varságon még közel sem nagy, van itt vízesés, és körbe-körbe a megunhatatlan hegyi táj.
Rendnek kell lenni, rendezettnek kell lenni. A munkahelyen is. De mi köze a fogyasztóvédelemnek a dekoltázshoz?
Az ájurvédában olyan nincs, hogy bekapok valamit, mert megéheztem, és nem volt időm főzni. Cserébe a szó szoros értelmében gyógyít, és segít a tudatos étkezés kialakításában.
Ha nem tekinthető sportnak a billentyűzeten történő ujjgyakorlat, akkor nem vagyok sportember. Mindenféle mozgásformát kipróbálok, de két hónap alatt elfogy a kitartás, s jöhet a pipogya, lekvár, nyavalygós jelző, amelyet ilyenkor előszeretettel vágok saját fejemhez. S ha már kellő mértékben felgyűlt az önostorozás, jöhet egy nagy kihívás, a bevehetetlen vár, amelyet ha rövid felkészüléssel mégis meghódítok, helyére kerül minden.
Laza, természetes, egyszerű és szexi – talán így foglalható össze címszavakban leginkább Simó Tekla stílusa. A Székelykeresztúron élő marketingtanácsadó és jógaoktató 17 évet élt külföldön, s ez messziről látszik a megjelenésén is: lehet rajta „kinyúlt” pulcsi, farmer és sportcipő, az összhatás mégis szexi.
Pihe-puha, meleg és az őszi-téli szezon legtrendibb ruhadarabja – azt hiszem, ennél több érv nem is kell, hogy idén a hideg időben pulcsit viseljünk. Nagyszerűen kombinálható, feldob minden viseletet, és nem, nem fogunk nagyobbnak tűnni benne, ha okosan társítjuk. Didergés ihlette írás következik, nem csak a didergős napokra. (C
Nem mindennapi helyzet, amikor volt kollégával készít interjút a korábbi színpadi partner, de Viola Gáborhoz illenek a rendhagyó formák, szokatlan figura, különös ember. A vásárhelyi születésű színművész szerint semmi sem fehér vagy fekete, minden viszonylagos, és igaz lehet minden, de az ellenkezője i
Gótikus, kislányos, szolid, egymást látszólag kizáró végletek, Nagy Petra fotómodell ruhatárában azonban mindezen stílusú ruhadarabok egészen jól megférnek egymás mellett.
Gyermekként játszott a kőtömbök között, ma kőfaragó műhelyt vezet. Bár Ildikó nem faragja-vési a követ, mindent tud erről a szakmáról, édesapja révén megismerte annak csínját-bínját, és férjével viszi tovább a több generációs családi mesterséget.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.
A minőség és a következetesség a szép, egészséges bőr titka. Az egészséges bőr pedig később kezdi öregedés jeleit mutatni, vallja Bondor Sipos Gyöngyi kozmetológus, a Mom’s Medicosmetics alapítója.
Szinte minden nő egy kicsit testképzavaros. Miért? Mert nem szokásunk tükörbe nézni. Mert nem bátorítottak, tanítottak meg elfogadni és szeretni magunkat. Sokszor az önelfogadás első lépése egyszerűen az, hogy merjünk belenézni a tükörbe.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.