Túlzás nélkül állíthatjuk: a karácsony előtti ajándékvásárlási időszak valóságos ámokfutás tud lenni. Ha a mikor és miből kérdésköre nem is okozna gondot – nagycsaládosoknál, sok keresztgyermek esetén azonban ez is tényező –, a mit a fogas kérdés. A jó ajándék nem feltétlenül drága, hanem személyes, ötletes, vagány. Segítünk!
Használjuk a régi, anyáinktól megörökölt díszeket, a tavalyelőtt vásárolt dekorációt, vagy újítsunk és kövessük az éppen aktuális divatot? Ez a két kérdés világszerte foglalkoztatja a nőket a téli ünnepek közeledtével, és sokan közülük csak az utolsó utáni pillanatban bólintanak rá egyikre vagy a másikra.
Évtizedekig ugyanazok a sütemények kerültek a karácsonyi asztalunkra. Beváltak, a készülődés közepette nem kellett a desszertek kitalálására is energiát fordítani. Akkor ez volt a családi hagyomány, amelyre jólesik visszagondolni. Gyerekkorom biztonságát a családi ünnepeink, ezen belül pedig a megszokott sütemények is megalapozták.
„A fenntartható öltözködés arról szól, hogy újrahasznosítják a régi ruhákat, illetve olyan bioalapanyagot használnak, amely nem károsítja a környezetet. Ilyen a biopamut, a biogyapjú, a szójabab, a bambusz vagy a kender. Ezek az anyagok továbbá rendkívül kényelmesek is, jó őket hordani."
Nem szeretném értelmezni sem a jelentését, sem a jelenséget. Csupán néhány illendőség jutott eszembe, amelyek egy nagyon friss élmény apropóján születtek. Létezik nehéz vevő: nagyon sokat kérdez, nagyon tudálékos, és mindennel nagyon elégedetlen. Szeretném azt hinni, hogy én nem tartozom közéjük. Legutóbb a fekete pénteken mégis sikerült kihozniuk a sodromból. Dühömtől vezérelve összegyűjtöttem néhány olyan illemszabályt, amelyet minden eladónak receptre írnék fel. Nem csak fekete pénteken.
Viharos időkben az ember mindig az ismerős dolgok biztonságát keresi. Így van ez még a karácsonyi díszítésekkel is. Persze a díszek színét is meghatározzák az aktuális divattrendek. Idén a hófehér, a moha- és a fenyőzöld dominál.
A csipke örök. Sosem megy ki divatból. Feldobja a legegyszerűbb összeállítást, csinossá teszi a leghétköznapibb viseletet. Százféle oldala van, amelyből mi most csak néhányat tudunk megmutatni.
Előrebocsátom: nem volt jó, sőt veszélyes volt nőnek lenni a 18. században. Elég volt, ha a szomszédasszony haragudott rád, máris beárult a megfelelő helyen, s már rótták is rád a 66 botütést, mert félrejársz. Esetleg máglyára vittek, mert boszorkány vagy, s kegyes esetben a fejedet vették, mielőtt tűzre vetették a porhüvelyedet.
Akkor sem kell rosszul éreznünk magunkat, ha eddig nem fordítottunk túl nagy figyelmet a fényvédelemre: a szépségipar is csupán néhány éve eszmélt, hogy akármennyi méregdrága kencét is kenünk magunkra, ha nem védjük a bőrünket a napsugárzástól, semmit nem ér az egész.
„Nem, nem új ruhákat venni. Azt csak később. Most inkább megszabadulni a már meglévőktől, hogy láthatóvá váljanak a hordhatók. Mitől is kell megszabadulni?”
Becézik Zsindelyországnak, mondják, hogy a csend szigete, és tény, hogy minden évszakban gyönyörű. A környékén ered a Nagy-Küküllő, amely Varságon még közel sem nagy, van itt vízesés, és körbe-körbe a megunhatatlan hegyi táj.
Rendnek kell lenni, rendezettnek kell lenni. A munkahelyen is. De mi köze a fogyasztóvédelemnek a dekoltázshoz?
Az ájurvédában olyan nincs, hogy bekapok valamit, mert megéheztem, és nem volt időm főzni. Cserébe a szó szoros értelmében gyógyít, és segít a tudatos étkezés kialakításában.
Ha nem tekinthető sportnak a billentyűzeten történő ujjgyakorlat, akkor nem vagyok sportember. Mindenféle mozgásformát kipróbálok, de két hónap alatt elfogy a kitartás, s jöhet a pipogya, lekvár, nyavalygós jelző, amelyet ilyenkor előszeretettel vágok saját fejemhez. S ha már kellő mértékben felgyűlt az önostorozás, jöhet egy nagy kihívás, a bevehetetlen vár, amelyet ha rövid felkészüléssel mégis meghódítok, helyére kerül minden.
Laza, természetes, egyszerű és szexi – talán így foglalható össze címszavakban leginkább Simó Tekla stílusa. A Székelykeresztúron élő marketingtanácsadó és jógaoktató 17 évet élt külföldön, s ez messziről látszik a megjelenésén is: lehet rajta „kinyúlt” pulcsi, farmer és sportcipő, az összhatás mégis szexi.
Pihe-puha, meleg és az őszi-téli szezon legtrendibb ruhadarabja – azt hiszem, ennél több érv nem is kell, hogy idén a hideg időben pulcsit viseljünk. Nagyszerűen kombinálható, feldob minden viseletet, és nem, nem fogunk nagyobbnak tűnni benne, ha okosan társítjuk. Didergés ihlette írás következik, nem csak a didergős napokra. (C
Nem mindennapi helyzet, amikor volt kollégával készít interjút a korábbi színpadi partner, de Viola Gáborhoz illenek a rendhagyó formák, szokatlan figura, különös ember. A vásárhelyi születésű színművész szerint semmi sem fehér vagy fekete, minden viszonylagos, és igaz lehet minden, de az ellenkezője i
Gótikus, kislányos, szolid, egymást látszólag kizáró végletek, Nagy Petra fotómodell ruhatárában azonban mindezen stílusú ruhadarabok egészen jól megférnek egymás mellett.
Korábban soha nem beszélt a sportolói karrierje lelki oldaláról, vallja be Miklós Edit olimpikon, edző a Lélekhang új epizódjában.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.