Dolcsevítá

Rózsaszín álom szülinapra

Tavaly áprilisban megszületett, az elmúlt egy évben követtük fejlődését, gyarapodását, s immár, meglepően gyorsan eljött az első születésnapja: egyéves a Nőileg magazin, egyévesek vagyunk. A születésnaphoz pedig torta is jár, ezért ebben a hónapban Tordai Abigél konyhatündérrel sütöttük ki a tavaszias, nőcis, rózsaszín &eacu

Magashegyi és vadvízi kalandok bevállalósoknak

Extrémsportbuzi. A férjem. Míg udvarolt, valahogy fel se tűnt. Boldogan repültem magashegyi túrázni, jegesbiciklizni, síugrani. Hogy belevaló csajnak tűnjek, ugyebár! Meghát: a szerelem. De már látom, nyugdíjas éveimben sem nyughatok, mert visz, azaz ránt magával! Így ahelyett, hogy végre kicsit álmodoznék magányom melegében, siklóernyős kaszkadőrk

Az én esküvőm, az én mesém

Ismert mesék szolgáltak alapul a Delikates kampányfotózásán. Ebben a kollekcióban egy-egy mesei hősnőt szeretnének megmutatni, a saját arculatukra szabva. 

Szárnyaló dzsesszmadarak Szinkópiából

A jazzybirds.com szerint a dzsesszmadarak (Avibus Popularis Musica) Szinkópia sziklás hegycsúcsain fészkelnek. A helyi őslakosok, a trioliták azt mesélik, hogy már több millió évvel ezelőtt, a Hold gyermekkorában is ott teleltek, s valószínűleg Szinkópiában tökéletesítették csodálatos éneküket is. Galád trófe

Kötött ruhák kötöttségek nélkül

Bár már április van, de a kitartó hidegnek köszönhetően még mindig nem a szekrényünk legmélyén kell keresnünk a színes, csíkos, különféle mintás kötött ruháinkat. Mutatjuk, hogyan legyünk nőcisek és divatos  bennük.

Különös szülinap

Furcsa, eddig még nem tapasztalt érzés volt olyan születésnapra menni, ahová nem vittünk ajándékot és meghívót sem kaptunk. Megérkezve magától értetődő természetességgel huppantunk a fotelekbe egy olyan projektet ünnepelni, amelyben mindannyian benne vagyunk.

Berekméri Katalin a vörös szőnyegen és a kamerák előtt

Uniter-díjra jelölték Berekméri Katalin színésznőt. A Román Színházi Szövetség idén 23. alkalommal rendezi meg az UNITER Gálát. A Legjobb női mellékszereplő címre jelölt művésznő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. 

Tetszett… a marosvécsi Kemény-kastély

Azt hiszem itt, a marosvécsi Kemény-kastélynál kezdődött a szerelem az erdélyi világi épített örökség ezen szegmense iránt, aminek eredményeképp ma már közel negyven kastély szerepel a „már láttam” listámon.

Bodnár Tünde: 2015 spring/summer haute couture collection

Háromdimenziós virágok, lenge anyagok, vidám színek, huncut, puha tavasz télvíz idején. Bodnár Tünde divattervező decemberben mutatta be új kollekcióját Marosvásárhelyen, a Vintage XX Fashion Show keretében, amelyet immár hatodik alkalommal szerveztek meg a Kultúrpalotában. A számtalan izgalmas összeállítást felvonultató

Februári borajánló

Egy pohár finom bor mindig mennyei. Hát még ha kiváló kísérője vacsoránknak.

Nyáridéző halételek

Ezúttal három látványos halételt kínálunk, mellyel még a legmakacsabb halellenes vendégeket is lehengerelhetjük. 

Fiatalos és kreatív outfit

Barbi gardróbja: a divatos darabok utáni vágy és a szűkös, de igencsak találékony egyetemista pénztárca izgalmas ruhatárat eredményezett. 

Feltöltődés a Kaukázusnál

Grúziát mindenkinek bátran ajánlom, aki kis betekintést szeretne a Kaukázus világába egy barátságos, biztonságos és szép helyen. 

Filmnagykövetként Erdélyben

Sármos, vicces, nem átlagos. Jakab-Benke Nándor, a népszerű székely nyelvleckesorozat, valamint megannyi poénos videó szerzője, filmrendező és -kritikus. 

Kézműves csodavilág és békés harmónia Ceclanéknál

Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!

Melyek a te színeid? – Évszakelmélet az öltözködésben

Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.

Kovács Eszter: Legyen valami meglepő minden szettben

Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.

Az orda újjászületése

Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.