Akik nem felejtik, honnan indultak
Akik nem felejtik, hogy voltak ők is a maguk során nehéz helyzetben, és akiknek köszönettel tartozunk, amiért különböző pénzösszegeket ajánlottak fel az ÚJRAKEZDÉS programunkban.
Akik nem felejtik, hogy voltak ők is a maguk során nehéz helyzetben, és akiknek köszönettel tartozunk, amiért különböző pénzösszegeket ajánlottak fel az ÚJRAKEZDÉS programunkban.
Jó embereket kerestünk, és többet találtunk, mint amennyit reméltünk! Őszintén hálásak vagyunk nektek, hogy több mint két éve, mikor az első Mutass jó példát!-programunk zajlott, megerősítettetek abban, amit gondoltunk az igazi értékekről: ezek tartanak meg identitásunkban, ezek adnak tartást nekünk, és ezektől leszünk azok, aminek születtünk: Emberek. Ki és miért választotta azt a hivatást, amiben szolgál? – A legtöbb szavazatot elnyerő példaképek szólalnak meg itt. (Összeállításunk korábbi programunk k
Valóban jótékony hatással volt a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet a természetre? Jótékony lehet-e az, hogy ugyan az elmúlt hetekben-hónapokban kevesebbet szennyeztek a világ gyárai, de újraindulásukat követően minden visszatér a régi kerékvágásba? Csökkent-e egyáltalán az emberek ökológiai lábnyoma a karanténban? Ezekkel a kérdésekkel kerestük meg Csibi Magor környezetvédelmi szakértőt. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)
2020 júniusa az intenzív belső munkának, felismeréseknek, megértéseknek, önismeretnek az ideje. A hónap elején rendkívül termékenyek lehetünk, ezáltal pedig kapcsolatainkban, anyagi területeinken, alkotó tevékenységeinkben juthatunk előbbre, megoldásra, minőségi változást élhetünk meg. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)
Csodálatos évet zártunk 2018-ban, amikor Erdély-szerte kerestük a példaképeket. A Mutass jó példát! programunk rávilágított, hogy mi számít értéknek a közösségünkben, mit tisztelünk, díjazunk, tartunk követendőnek. Gergely Orsolya szociológus, programunk egyik zsűritagja kutatási anyagot is készített az összegyűlt adatokból, mondhatni érték-térképet készített. Ezek alapján készült az alábbi összeállítás.
A nők számára vállalkozónak lenni az önállósodás egyetlen formája – mondja Czirjék Katalin, a Női vállalkozók Erdélyben csoport egyik alapítója és mozgatórugója. A több mint kétéves csoportnak 4000 tagja van, közülük sokan az itt kapott segítség, inspiráció hatására hozták létre vállalkozásukat. A szükségállapot gazdasági hatásai jelentősen hatottak rájuk is, és még közel sincs vége.
Romániai családok sokaságát érintette hátrányosan a koronavírus-járvány, a vírus megérkezése nyomán kihirdetett szükségállapottal együttjáró gazdasági leállás és az ezzel karöltve érkező gazdasági válsághelyzet. Sokan kerültek kényszerszabadságra, s nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akiket végleg elbocsátottak munkahelyükről. Bár lassanként kezd újraindulni az élet, az elmúlt bő két hónapnak hosszú távon is megmaradnak a gazdasági és szociális következményei. A kialakult helyzetről, a súlyosbodó an
Ici-pici vagy tenyeres-talpas, lapos vagy kidudorodó, kör alakú vagy szabálytalan, sötét- vagy világosbarna - talán nincs olyan ember a földkerekségen, akinek kezén, vállán, hasán, hátán, vagy épp az arcán ne találnánk anyajegyet.
Zsírgyilkos módszer, amely edzés után jó pár órával is égeti a kalóriát – hangoztatják gyakran, amikor a tabata kerül szóba. Mielőtt bárki is tesztelné, ajánlott komolyabban megismerkedni vele, ugyanis az eredetileg élsportolóknak kifejlesztett edzésmódszer nem megfelelő erőnléttel akár sérüléshez is vezethet. Jó állóképességgel azonban csodát tesz. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Sokunkat foglalkoztat az, hogy a világjárvány miatt tudunk-e jó irányba változni, tudatosabbak lenni a fogyasztásban, a munkaelosztásban, oktatásban, és tegyük hozzá, egyénileg is a magunk javára tudjuk-e fordítani azokat a készségeket, melyekre most szert tettünk. Hiszen sokan otthonról dolgozunk, a gyerekek otthon tanulnak, a háztartást vinni kell, magyarán az élet nem állt meg, alkalmazkodni muszáj. Vágyunk a régi életformánk után, de azért vannak pozitívumai a jelenleginek. Meg tudjuk őrizni a jót? –
Néhány év múlva vajon hogyan fogjuk emlegetni a most megélt időszakot? Lesz világjárvány előtti és világjárvány utáni időszámítás? Hirtelen nagy változásra kényszerültünk, de vajon meddig áll fenn ez a változás, mi lesz utána, mit tanulunk, egyáltalán kell-e tanulnunk jelen helyzetből? Szükség van-e a változásra, és ha igen, kiken múlik a változás? Olvasóinkat kérdeztük a lehetséges forgatókönyvekről. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
#maradjotthon #mentséletet – szólt és szól mai napig mindenhonnan a felhívás. Próbáljuk betartani: aki tud, otthonról dolgozik, elővigyázatosak vagyunk, fertőtlenítünk, nem találkozunk ismerőseinkkel, barátainkkal. Ott vannak azonban ők, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak: ápolók, orvosok, eladók, fuvarosok, gyógyszerészek, rendfenntartók, pékek, takarítók stb. Teszik a dolgukat ebben a nehéz időszakban is. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Covid-19, pandémia, karantén. Új, soha nem tapasztalt időszak köszöntött az életünkbe, új szavakat kellett megtanulnunk, új szokásrendet kialakítanunk. Ezek az új szokások nem feltétlenül komfortosak számunkra, de muszáj együtt élni velük. Pszichológusokat kérdeztünk, hogyan tudjuk javunkra fordítani ezeket a heteket. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában olvasható.)
Minden szülő tökéletes gyereket szeretne nevelni. De mi történik akkor, ha már kisgyerekkorban kiderül, hogy valahogy a mi gyerekünk nem egészen tökéletes, vagy egyszerűen más? Mondjuk, nem tud figyelni, esetleg a számolással vagy az írással vesződik.
Amikor áprilisra azt írtam, hogy húsvét táján kerüljük a zajos rendezvényeket, nem sejthettem, hogy ez úgy valósul meg, hogy ki sem mozdulhatunk a házból. Most, amikor ezt a prognózist írom, kint havazik, karácsonyi hangulatban a természet. A világ kilépett a megszokott medréből. A bolygók azonban haladnak a maguk pályáján. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Vészhelyzetben zsigeri ösztönünk a segítségnyújtás, a jó szándék azonban legtöbbször nem elég. Mit tehetünk, hogy valóban segíthessünk?
A járvány még bizonytalanabbá tette az amúgy is érzékeny anyatársadalmat. A várandós nők és kisgyermekes családok számtalan kérdést tesznek fel maguknak és környezetüknek. Aggódnak, hogy mi lesz, ha valaki a családból – főleg gyerek – megfertőződik koronavírussal. Az információk néha még félre is vezetik őket: hol ezt, hol azt hallják, olvassák ugyanarról a témáról. Szakembereket kértünk fel, hogy tájékoztassanak, a jelenleg érvényben levő protokoll szerint mire számíthatnak az anyák.
Amikor eszem, eszem, amikor alszom, alszom – tartja a zen mondás. A tudatosság az étkezésben is fontos, életmódváltásnál pedig elengedhetetlen. Dr. Pap Enikő étkezési tanácsadóval jártuk körbe a témát.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.
A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.