Címke: férfi

Székely Kinga Réka: Már egy nő is megteszi

Voltak időszakok, amikor megbántam, hogy bemerészkedtem a férfiak uralta lelkészi szolgálat területére. Női lelkészi szolgálatomra sosem tekintettem úgy, mint egy győzelemre, hanem úgy, mint egy kisiklott dolog helyreállítására. Helyrehoztam azt, ami rossz útra tért.

Női és férfi szerepek és szerepzavarok

Az életszerepek olyan, a társadalomban rögzült viselkedésminták, amelyek különböző élethelyzetekhez kapcsolódnak, és cselekvési normák társulnak hozzájuk. A nemekhez köthető összes életszerep felsorakoztatása lehetetlen, ám a klasszikus női szerepek közé tartozik a feleség-, az anyaszerep, a barátnő, a klasszikus férfi szerepek a férj, az apa, a dolgozó férfi stb. A nemek viselkedésmintázatát az egyes kultúrák kisebb vagy nagyobb mértékben szabályozzák, az egyes nemekhez bizonyos feladatrendszerek, morál

Férfi meddőség – gyakoribb, mint gondolnánk

A meddőség állapotát nehezen értik meg azok, akiknek nem kell megküzdeniük vele, pedig minden hatodik párt érinti a világon. Valamiért rögtön a nőknél keressük elsősorban az okot, pedig a statisztikai adatok arra világítanak rá, hogy fele-fele arányban küzdhet terméketlenségi problémákkal férfi és nő. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Az elegancia nem divat kérdése. Az elegancia örök

Habár él és virul a mondás, miszerint nem a ruha teszi az embert, András Hunor úgy véli, az öltözködés mégis csak keretez, belehelyez egy társadalmi kategóriába: a ruházat képet fest az egyénről. Három gyerek édesapjaként – aki vállalkozó, csíkszeredai önkormányzati képviselő – Hunor licis kora óta olyan összeállításokban érzi jól magát, amivel „nem megy szembe az utcán”, vagyis, ami egyedi. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg.)

Sebestyén Ottó: Új kérdésekre nem lehet régi válaszokat adni

Nagy ajándék, amikor egy pappal tabuk nélkül beszélgethetünk. Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébánossal, a Kalot felnőttképző Egyesület, valamint a Háló Kárpát-medencei katolikus közösségek egyesületének volt elnökével való beszélgetésünk – számtalan egyházi személlyel készített interjú után is – maradandó élmény. Úgy tudtunk előretekinteni a jövő egyházára, hogy szavain átsugárzott a nyitott gondolkodásmód, a fejlődést támogató szándék, ugyanakkor az atyai gondoskodás a rábízottakról. Ezzel búcsúzunk az Ol

Fidelis nővér: Elfelejtettünk játszani, és félünk ölelni

Fidelis nővér, Farkas Gabriella évtizedek óta gyerekekkel foglalkozik. A Mallersdorfi Ferences Nővérek rendjéhez tartozó szerzetesnő legutóbbi szolgálati helyére, Nagyváradra két éve került, azelőtt pedig Déván, Székelyudvarhelyen és Csíkszépvízen gazdagították kölcsönösen egymás életét a legkisebbekkel. Jelenleg Németországban tartózkodik egy három hónapos szakmai tapasztalatcserén. Becenevét, a régen ráragadt Fifi nővért szintén a gyerekektől kapta, igaz, olykor még az elöljárói is szólították így.

Keresztes Zoltán: A gyónás nem ítélet, hanem találkozás

Miért vált nehézzé a gyónás a 21. században? Miért gyónjak egy papnak, amikor ő is épp olyan bűnös, mint én? Mi köze a papnak az én magánügyeimhez? Miért nem elég Isten előtt megbánni a bűneimet? Megannyi kérdés, amely válasz után kiált, s amelyekre nem biztos, hogy van egzakt, mindenki számára elfogadható válasz. Mi mégis megpróbáltuk körüljárni Keresztes Zoltán gyergyószentmiklósi plébánossal, bibliodrámás és mentálhigiénés szakemberrel.

Hölgyes Pál Zsolt: A motorbiciklin ketten vagyunk – Vele utazom és Vele érek haza

Megtalálhatjuk-e Istent egy motorbicikli nyergében, több tíz kilométeres gyaloglás közben, hólepte hegycsúcsokról ereszkedve vagy a gólöröm mámorában? Hölgyes Pál Zsolt, lemhényi plébános ebbéli tapasztalatairól mesél: ő nem csupán az oltár mellett vagy szentségek kiszolgáltatása közben találkozik azzal, akinek szolgálatára szentelte életét.

András Csaba jezsuita: A művészet számomra egy elfogadó tér

Szabad-e imádkozás közben dohányozni? – intézi a kérdést a viccben a ferences szerzetes a jezsuitához. Nem, de nagyon üdvös dolog még dohányzás közben is imádkozni – hangzik a frappáns válasz. András Csaba, a marosvásárhelyi egyetemisták fiatal lelkésze tánc és tortasütés közben is tud kapcsolódni Istenhez. A Rómából hazatért jezsuita szerzetest művészi látásmódról, szépérzékről és álmokról kérdeztük.

Dr. Vik János: Az ember szeretné értelmét látni annak, hogy él

Intézményvezetés, egyetemi oktatás, kutatás, logoterápia, fenntarthatóság – többek között ezekkel a fogalmakkal lehetne meghatározni dr. Vik János személyiségét, aki 2016 óta tölti be a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Karának dékáni funkcióját. Életének ezen területeiről kérdeztük, így képet kaptunk arról is, miként egészíti ki egyik a másikat.

Veress Sándor plébános: a futás visszahoz a jelenbe

47 évesen futni? Miért ne? – teszi fel néha magának a kérdést Veress Sándor. A Kászonújfaluban szolgáló plébános – mint hobbifutó – kezdetben kuriózumnak számított a kis közösségben, ám mostanra nemcsak elfogadták, de néhány fiatal követi is a példáját.

Német László püspök: Nagyon fontos beszélni arról, ami történik velünk

A Vajdaságban született, és jelenleg is ott szolgál a Nagybecskereki Egyházmegyében. De élt már Olaszországban, Lengyelországban, Ausztriában, Magyarországon, Horvátországban és a Fülöp-szigeteken is. Dr. Német László mindenhol otthon érzi magát, a nagyvilág polgára, nemhiába egy missziós szerzetesrend tagja. Hét nyelven beszél, nyitott szellemiségű főpásztor.

Tamás Barna és Huba: Egymásra nézve kicsit magunkat is látjuk

Ritka jelenség, hogy egy testvérpárból mindkét fél pap legyen. Az még ritkább, hogy ikerpárról legyen szó, az meg tényleg „fehér hollónak” számít, ha a megszólalásig hasonlító ikertestvérek ugyanabban az egyházközségben szolgálnak. Tamás Barna és Huba négy éve egy székelyudvarhelyi plébánián dolgoznak együtt. Nem mindennapi kapcsolatukról, az iker-lét másságáról beszélgettünk.

Reggelizzünk finomat!

Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.