Külföldről hazatérni egy kisvárosba – ahol mindenkit ismernek, és ahol a kötött normák határozzák meg a hétköznapokat – nem könnyű feladat. Pláne, ha az ember olyan színes, különleges és egyedi személyiség, mint Vinczellér Zsuzsa.
Mi van akkor, ha az első próbálkozáskor nem jutunk be a kiválasztott egyetemre? Vagy, ha a középiskola végeztével, fogalmunk sincs, hol és mit tanuljunk tovább? Mi van akkor, ha kihagyunk egy évet? Van élet a „gap year” után?
A nő hat alma – határtalanul áradó női erő címmel hívta kerekasztal-beszélgetésre a Lemanguria Élettánc Egyesület az udvarhelyszéki nőket. Erről kérdeztem a Lemanguria szemlélet és módszer udvarhelyi „nagykövetét”, Benczédi Zselykét.
Pszichológus, egyetemi oktató és háromgyermekes családanya: Lukács-Márton Rékával való korábbi beszélgetésünkkor már kiderült, hogy imádja a cseresznyét és a színes ruhákat, most másról is faggattuk. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdésekre.
A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.
Az élet apró dolgaiban is megleli az örömet Mezei Gabriella, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színművésze. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
A kis bőröndbe pakolok. Amikor összehúzom a cipzárt, lelkiismeret-furdalás keveredik a zavarodottságommal. Tényleg csak ennyi mindenre van szükségem? És én ezt most tényleg megteszem? Elmegyek egyedül, a családom nélkül négy napra?
A Nőileg Mutass jó példát! projektje révén ismertük meg sokan Vas Rékát, s még leánynevét viselte akkor is, amikor a csíkszeredai Magtár irodaház és közösségi tér létrehozója és vezetője volt. Idén ősztől Szentegyházán városmenedzseri tisztséget tölt be.
Valósággal „belenőtt” a civil szférába, már második évtizede tevékenykedik ezen a területen. 2013-ban volt először a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort szervező csapat tagja, nyolc éve ő a rendezvény főszervezője.
Bár ő maga nagyon szerényen fogalmaz az előtte álló gigantikus feladatról, a zabolai származású Kádár L. Gellért az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy a lehető leghitelesebben formálja meg Hunyadi János karakterét.
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy egy felnőtt viselkedése gyermekien nyilvánul meg. Ilyenkor beszélünk „felnőtt bőrbe bújtatott” gyerekekről. Okai sokfélék lehetnek, bizonyos érzelmi fejlődési megrekedtségben keresendőek.
Bárhonnan is nézzük az évet, 2024-ről biztosan elmondható, hogy a befelé fordulás, a külső-belső rendrakás, a helyretétel éve lesz. Alapvető fontosságú lesz a lelki stabilitás megteremtése, vagy megőrzése, a rálátásra, megértésre való törekvés.
Az év végén sokan készítenek számvetést: megtettem-e mindent önmagam fejlődéséért? A hosszabbodó sötétség pedig befelé fordulásra késztethet: tudom-e, hogy hol tartok az életemmel?
Csaknem negyedszázada él Székelyudvarhelyen ez az ízig-vérig nagyvárosi nő. A kisvárosban is megtalálta a helyét, sokrétű tevékenységét, ami jóval túlmutat a színész szerepén. Fincziski Andrea maga az elegancia és a kreatív pezsgés.
Színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő – tudjuk ezt Shakespeare óta, de csak kevesebben tudatosítjuk magunkban szerepeinket. Nem a megjátszásra, színpadiasságra gondolunk, hanem az életszerepekre: az anya-, a gyermek-, a szomszéd-, a kolléga-, a feleség- vagy éppen a szerető szerepére. Életszerepeink viselkedésminták, amelyek a társadalmi elvárások mentén alakulnak, személyiségünk pedig szerepeink összességéből tevődik össze. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent m
Kudarc az, amit annak érzünk. Minél maximalistább valaki, annál nehezebben viseli a kudarcot, annál több mindent él meg kudarcnak. Jó lenne, ha nem félnénk tőle, ha mernénk hibázni – egyebek mellett erről beszélgettünk Tófalvi Beáta pozitív pszichoterapeutával. Jó tanítómester a kudarc, mégis, még beszélni sem szokás róla. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg.)
Az emberek többsége élete során legalább egyszer eljut arra a pontra, hogy megkérdezi saját magától, ki is ő valójában. A különböző életszakaszi válságok akarva-akaratlanul felvetik a kérdést, hogy merünk-e azok lenni, akik valójában szeretnénk? De vajon választ is tudunk adni ezekre a kérdésekre? Tudjuk egyáltalán, hogyan valósíthatnánk meg önmagunkat, vagy mi az, ami gátol ebben? Ezeket a mindannyiunkat érintő kérdéseket jártuk körbe Hausdorf Anna-Mária székelyudvarhelyi pszichológussal.
Fontos: lehet fegyelmezni, lehet önfegyelemre, megoldáskeresésre, kitartásra, tiszteletadásra nevelni büntetés nélkül. Sőt, hosszú távon így éri meg, mert a készségeket és ismereteket tanítanunk, mintáznunk, és gyakorolnunk kell.
Tréner, táborvezető, a Fájdallam című nagysikerű kötet szerzője, a nagyváradi Grund School Egyesület alapítója: ezúttal Aczél Dóra válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Van egy zöld ruhám. Három éve folyton viselem, tehát örökzöld. Elfért benne pocak, plusz kiló, most meg jól fúj a szél alatta. Olyan lett, mint a fogkefe: mindenhova jön velem.
Számomra Olaszország egybecseng a szabadságérzéssel. Kultúráját magamba szippantva, túlzás nélkül szerelembe esek. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nehezebb időkben olasz zenét hallgatok, olasz filmeket nézek és repülőjegyet vadászok?!
Az éjszakázás tényleg mumus. Pedig, hogy repül az idő! Három év úgy telt el, egyet sem kellett aludni. Mármint egyet sem megszakítás nélkül... Az éjszakákkal kapcsolatban az a jó hír, hogy minden esetben kivirrad.
Jó eséllyel utoljára éli át a világ talán legambivalensebb állapotát, ami egyszerre erőn felüli és katartikusan gyönyörű. Harmadik gyermekét várja, ettől is épp olyan különleges, harmadik szülöttként várni a harmadik gyermeket.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Épp az éves „jól megérdemelt” digitális detoxomat töltöttem, amikor a Kamaszok (Adolescence) című sorozat felkerült az egyik legismertebb streaming szolgáltató platformjára.
A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes.
Egy éve ezen a napon már az örökölt föld alatt sorakoztak a dughagymák a kertben. Két éve ilyenkor a zöld hagymaszárak már bújtak is. Ma meg hóvihar tombol a vidéken, zaklatott lelkében szorongások cikáznak.
Titkon színész akarok lenni, de félek, ez túl nagyképűen hangzana. Ne viccelj! Az én testalkatommal? Tudom, hogy ennek az egész zenesulinak is csak akkor van értelme, ha tizenkettedik végére egyszer s mindenkorra lefogyok.
Van az a mondás, hogy az idő relatív, képesek vagyunk tíz percet egynek vagy egy órának érzékelni a körülményeink függvényében, de azt hiszem, ez az anyaságra fokozattan igaz. Az elmúlt két évben voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy hónapokat öregedtem.
Kisbuszban élve, 268 nap alatt 51 067 kilométert tett meg a sepsiszentgyörgyi Tulit család: Éva, Zsombor, valamint gyermekeik, Eszter és Gergő. A Belső-Ázsiáig tartó, az arab világba is „benéző” utazás tapasztalatairól Éva mesélt.
Esküvői meghívást kapni mindig megtiszteltetés – de, amint meglátjuk a meghívót, legtöbbször az első gondolat ez: „Mit vegyek fel?”
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.
Nem stresszel rá az öltözködésre. „De ha már felöltözünk, akkor olyan ruhákat vegyünk magunkra, amiket szeretünk” – mondja Hajnal Csilla, a Székelyhon marosvásárhelyi újságírója. Szerinte ugyanis önmagunk leszünk az öltözködés által.
Kolozsvár közelében, de távol a kincses város zajától bújik meg Farkas Loránd és Bocskai Gyopár méreteiben szerény, berendezésében leheletnyit extravagáns háza. Az otthon, ahol az alkotókedv gyermekkacajjal, kutyaugatással és macskanyávogással elegyedik.
A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.
Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.
Meleg fények, meghittség, és mégis lényegre törő funkcionalitás jellemzi Sólyomék gyergyóújfalvi házát. Az egykori kommunista kockaház tornácos parasztházzá alakult, sok, kalákában végzett munkával, türelemmel és a gyökerek megtartó erejével.
Van az a pillanat, amikor felöltözöl reggel, végignézel magadon a tükörben, és... valami nem stimmel. Sokszor észre sem vesszük, de a cipő az, ami vagy felemel, vagy lehúz – nemcsak képletesen, hanem szó szerint is.