Bevallom nem volt tervben, hogy leírom ezt a mondatot, főleg nem hónapokkal a premier után, na meg nem egy női magazinban. De akkor is ragaszkodom hozzá – a Top Gun: Mavericket látni kell. Félre kell tenni minden előítéletet, az olyan közhelyeket, hogy egy pasis akciófilm, meg, hogy hatásvadász hollywoodi pénzkidobás. Igen, akciófilm, igen, hatalmas költségvetésű, és igen, ha tízévente egy ilyen filmet néz meg valaki, akkor ez legyen az.

Bevallom, nem tudom, hogy hogyan lehetséges, hogy eddig csak úgy „elmentem” a Malcolm és Marie mellett, hogy mostanáig nem néztem meg, és azt sem tudom, hogy miért kapott ez a 2021-es alkotás ilyen kis médiafigyelmet. Igaz, nem egy szokványos mozifilm, hanem egy fekete-fehér kétszereplős kamaradráma, melyben a színészeké, az érzelmeké és Rév Marcell operatőr fantasztikus képeié a főszerep.

Katona Lászlót egyre kevésbé kell bemutatni bárkinek, pláne azóta, hogy közkedvelt sorozatokból köszön be az erdélyi családokhoz is esténként, a tévén keresztül. A remek humorral megáldott székelyudvarhelyi színész több mint húsz éve játszik Budapesten, de mindenki Katona Lacija maradt Udvarhelyen is. Még mindig hisz a színházban, és ha majd egyszer nem, akkor buszt vagy kamiont vezet majd, esetleg pilóta lesz. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

Pedro Almodóvar spanyol filmrendező alkotásait hajlamosak vagyunk meghökkentő, megbotránkoztató vagy épp polgárpukkasztó művészfilmekként definiálni, beskatulyázni, de a 72 éves rendező művei – egyre inkább – hozzánk szólnak, rólunk szólnak, egyre aktuálisabban, egyre gondolatébresztőbbek.

„Azt mondta, retteg az egyedülléttől. Retteg tőle, hogy nélküle éljen. Hogyha majd elmegy, akkor olyan lesz, mint valami kis Bambi a jégen” – meséli a narrátor Julie-ról, Joachim Trier alkotásának hősnőjéről. Julie egy tipikusan olyan figura, akivel egyesek azonnal azonosulnak, mások meg rém idegesítőnek tartják útkeresését.

Igaz történet alapján. Ezt szoktuk olvasni időnként a játékfilmek elején. Az, hogy valóban megtörtént, nagyobb hangsúlyt-, mélységet ad a látottaknak. De amikor arról látunk filmet, hogy egy anya küzd a kilencéves gyermeke mentális-, testi- és lelki egészségéért, igazáért, mert a saját élettársa szexuálisan bántalmazta, mialatt ő az agresszor gyermekével volt várandós, és ez nem fikció, hanem dokumentumfilm, az érzések széles skáláját éljük meg. Too close. Túl közel. Ez Andreáék filmjének címe. És nem ig

A szarajevói filmfesztivál érdeklődésének középpontja, az Astra Filmfesztivál fődíjasa. Egy film, amelyet mindenkinek látnia kell. Azért, hogy ne mondjuk, a mi városunkban, falunkban nincs pedofília. Azért, hogy ne mondjuk, ez a gyerek rosszat akar, csak kitalálta, álmodta vagy éppen ő szerette volna az aktust. Püsök Botond filmrendező a dokumentumfilm formaeszközével harcol a gyermekbántalmazás ellen. A csíkszeredai születésű alkotóval a Túl közel/Too Close/Apropierea előkészületeiről, társadalmi hátte

A CODA című film váratlan meglepetésként ért a tél végi szürkeségben. Az Oscar-esélyes filmek listáját böngészve lettem figyelmes Sian Heder dráma-komédia műfaji megjelöléssel illetett 2021-es alkotására, melynek – be kell, hogy valljam – kezdetben a címét sem értettem. A CODA az angol child of deaf adults, azaz a siket szülők gyermeke kifejezés rövidítése, és egy összetett „világot” takar. A film ebbe enged betekintést humorral, egy csipetnyi iróniával és éppen kellően adagolt érzelmességgel.

Az elmúlt évtizedekben egyre kedveltebb témává vált Hollywoodban a nagy divatházak, világhírű márkák története, fejlődése. A sort a Coco Chanel életét és munkásságát bemutató filmek kezdték, majd készült film Yves Saint Laurent-ről, sorozat Halstonról, 2021 végén pedig a A Gucci-ház (House of Gucci) című dráma került az érdeklődés középpontjába.

Hollywood, illetve a filmes világ hajlamos inkább az élet napos oldalára koncentrálni. Bár egyre nagyobb a tendencia arra, hogy a kevésbé „kellemes témákat” is vászonra vigyék, a szándék főleg filmek, nem pedig sorozatok szintjén mutatkozik meg. Az Egy szobalány vallomása című Netflixes minisorozat kendőzetlensége, realizmusa által tűnik ki, a létbizonytalanságot mutatja be.

A Netflix bugyrainak mélysége egyre kifürkészhetetlenebb, a streaming szolgáltató kínálatában az értékes, jó, élvezetes alkotások és a leggagyibb szappanoperák bámulatos lazasággal keverednek, a hetvenes évekbeli svéd filmektől a zenés bollywoodi alkotásokig minden van. Ám ebben a rengetegben is felkapja a néző a fejét, ha román alkotást lát a választékban, ráadásul olyat, amit a nézők is jónak vélnek.

Természet és ember kapcsolata, ember és ember viszonya, a magány és az egymásra figyelés fontossága Felméri Cecília Spirál című filmjének kulcsmotívumai, kulcstémái. A kolozsvári rendezőnő első nagyjátékfilmjét egy hosszú forgatási folyamat és pandémiás halogatások után 2021. májusban mutatták be Magyarországon, a romániai mozikba pedig novemberben érkezik.

Cesc Gay Szenvedélyes szomszédok (Sentimental) című alkotását választották a húsz éves Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) nyitófilmjének, melyet július 23-án egyszerre húsz városban vetítettek le. A könnyed spanyol kamarakomédia, mely beleillik a kamarafilmek trendjébe – említhetjük a sok nemzet által átvett, átdolgozott Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) című alkotást vagy Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmet is az elmúlt évekből – valószínűleg minden településen megnevettet

A bosszúfilm műfaja nem számít újdonságnak Hollywoodban, sőt még az sem újdonság, ha egy ilyen alkotás főhőse egy nő, aki sérelmeit, fájdalmait megtorolja a gonosz világon, a férfiakon (bár tény, hogy az úgynevezett rape and ravange filmekben, általában a megerőszakolt, meggyilkolt lány valamely férfi családtagja szokott bosszút állni). Mégis Emerald Fennell 2020-as alkotása, az Ígéretes fiatal nő, képes a témában újat, mást hozni, mutatni, mondani.

A dán Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek (Druk/Another Round) című, 2020-as filmje nem is érkezhetett volna jobbkor: a négy középiskolai tanár alkoholmámoros története csupa életigenlés, drámai pillanataival együtt is jóleső, ami igencsak jól jön világjárvány idején.

Sokan vélik úgy, hogy amikor a mindennapokban ennyi negatív hatás és érzelem ér minket, lásd világjárvány idején, csak pozitív dolgokat kellene nézni, olvasni. Ám az elzárkózás és az elutasítás nem feltétlenül, nem mindig, nem mindenkinek megoldás. Sőt egy-egy nyomasztó és komor alkotás néha hatásosan tud perspektívát láttatni, vagy ráébreszteni arra, hogy a mi életünk tulajdonképpen egész jó.

„A világ egyik legundorítóbb embere”, „A gerinctelenség mintapéldája a végtelenediken”, „Szurkoltál már azért, hogy a női főszereplő haljon kínhalált”? Csak néhány idézet a Fontos vagy nekem című, a Netflixen megnézhető alkotás kritikáiból. Az idézetek rátapintanak a lényegre: ezt a filmet a főszereplő Marla (Rosamund Pike) miatt kell megnézni, akkor is, ha egy igazi visszataszító antihős.

Első ránézésre – illetve megnézésre – olyan, amilyennek a címe sejteti: nagyon amerikai. Egy tipikus szociodráma az amerikai életről, társadalomról. Ám ez csak a külső borítás, hiszen a film sokkal univerzálisabb témákat boncolgat.