Helló, hétköznapok! Itt maradtunk az eddig oly távolinak tűnő, magunk előtt göngyölített és mostanra halaszthatatlanná dagadt teendőinkkel, a januárra oly jellemző létszorongásunkkal, elnehezedett testtel, lélekkel.
A legújabb kutatások szerint bejgli nélkül is lehet karácsony! Az is karácsony, amikor nyáron karácsonyi mesét olvasunk, és az is, ha egy kisgyermekesnek decemberben minden indok nélkül azt mondod, jó anya, jó apa.
Éjszaka néhányszor bekoppant a szeme, de nem az édes álom jótékony takarója, hanem a válaszadás kínvallatása ömlött végig rajta. Mit tettél az életeddel? Hogyan szerettél? Mibe nyugodtál belé? Mit nem tudsz soha megbocsátani? Mit szégyellsz a legjobban?
„Az ünnep azé, aki várja”. Várunk, hogyne, de nehéz a hangolódás. Eleve gond van a várakozással. Egy ideje. Leszoktattak róla, hiszen az áldott gyorsfutár házhoz szállítja a világot. És el is viszi, ami nem kell. Gombnyomogatásra.
Az ünnepi készülődés nem csak a takarításból, főzésből és ajándékvásárlásból kellene álljon: a lelki felkészülés legalább olyan fontos. Ha nem fontosabb.
Legtöbben csak nagyon nehezen tudunk a decemberi hajtásból kimaradni, hatványozottan igaz ez a gyermekeiket egyedül nevelőkre. Székely Melindának egy éve halt meg a férje. Két kislánynak teremt varázslatos ünnepet.
Gyermekkorom karácsonyaihoz szervesen hozzátartozott a hó. Apukám szánkóra tett minket a tesómmal, azon húzott be nagymamáékhoz, ahol azt vártuk, hogy megérkezzen otthon az Angyal.
A fehér ing vasalásánál nem lehet mímelni a vasalást. Ott kell lenni teljesen, testben s lélekben. Mint a karácsonynál. Félig-meddig jelen lenni karácsonykor nem lehet. Mert ebben az ünnepben minden ötvöződik, ami a földi életben fontos.
A romantikus filmekben és városi legendákban a karácsony az intimitás csúcsidőszaka, miközben egy 2023-as felmérésből kiderült: a megkérdezettek 43 százaléka szerint az ünnepek alatt érzett stressz nem teszi lehetővé, hogy „élvezzük” a karácsonyt.
Hogyan engedhettük, hogy az évnek ez a leginkább befelé forduló időszaka ideges, rohanó hajszává alakuljon, amikor a szorongás, a megfelelési kényszer emberek tömegeit tartja béklyóban, és fosztja meg az ünnepre való készület meghitt derűjétől?
Nehéz hozzászokni a rövid nappalokhoz, a karácsony közeledte sokaknak okoz szorongást, szomorúságot, félelmet. De valahogy mégis élnie kell a reménynek, és nekünk, újságíróknak kötelességünk a reményteli példákat is megmutatni. Én legalábbis ezt hiszem.
A karácsony kulináris szempontból is nagy ünnep, ez az örömök mellett különösen nagy terhet róhat a nőkre. A kekszsütésről azonban én nem mondanék le, több okból sem. Egyszerű és kedves elfoglaltság, amely gyerekekkel is megvalósítható.
Lehet-e a karácsonyra a megszokott rituálék nélkül készülni? Vajon, ha egyszer kifordulnánk a szokásos sémákból, mi történne? Ha fittyet hánynánk az örökölt szertartásainkra, és elutaznánk a Bahamákra, nézni, hová is lóg le a világ pereméről a lábunk.
A kis bőröndbe pakolok. Amikor összehúzom a cipzárt, lelkiismeret-furdalás keveredik a zavarodottságommal. Tényleg csak ennyi mindenre van szükségem? És én ezt most tényleg megteszem? Elmegyek egyedül, a családom nélkül négy napra?
Mikor lesz ebből diós kalács, ha így haladok? Bárcsak a diós kekszet tudnám megsütni. Egyedül duzzogott a konyhában, és szikrát hányt a szeme, valahányszor a férje benyitott. Mi a búbánatot akar itt? Utálom, amikor ki-be járnak.
Karácsony tájékán legtöbbünknél megszaporodnak a vendégek. Ha megunták már a véres-májas-húsleves-töltött káposzta kombót, de mégis szeretnék finom falatokkal kényeztetni a betérőket, ez a pár tipp Önöknek szól.
Könnyen elkészíthető, mégis elegáns ételeket ajánlunk, amelyekkel nem túlterheljük magunkat, hanem élvezni tudjuk az ízeket és pillanatot is.
Elcsépelt, hogy a karácsony a szeretetről és nem az ajándékozásról szól, de azért tegyük a szívünkre kezünket: jóleső érzés pár apróságot elrejteni a fenyőfa alatt, s látni, egyaránt boldog, aki kapja, aki adta.
A futás jótékony hatásairól talán már felesleges is beszélni, mi arra voltunk kíváncsiak, hogy lelkiekben mit jelent ez a szenvedély. Magyari Vass István hat éve szalad rendszeresen, és úgy mesél a futásról, hogy az ember maga is kedvet kap kipróbálni.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.