Magyari Tekla: Láss csodát! – Júliusi lapajánló

Bölcsődei „ballagáson” voltunk, apróságaink a Sün Balázs csoportban folytatják ősztől az óvodai karrierjüket. Mi sétált át komótosan az ünnepség végén a bölcsi udvarán? Hát persze, hogy egy süni... Annyi az apró csoda, amennyit észreveszünk belőle.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

Női táska: túlélőcsomag, mobil iroda és mini drogéria

Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?

Hirdetés

Máthé Melinda: A beszélő táska

Ahogy rám nézett és hozzám ért, tudtam, hogy el fog vinni. Pedig kék vagyok, mélykék bőr, egyetlen apró türkiz betéttel. A színem miatt félő volt, hogy addig ácsorgok a kirakatban, míg napszítta leszek, majd a leárazott áruk közé kerülök, szégyenszemre.

Mátéfi Timea: Az élő kapcsolatok varázsa megtart

Egyszer volt, hol nem volt… Udvarhelyszéken, a Firtos alatt fekszik egy pici csodafalu. Annak van egy híres temploma, ahol egy „plébánoskisasszony” szolgál. Mátéfi Timea kezében varázspálca, játszótere az egész világ. Olyan, mint egy mese, igaz?

Tomán Szabina: Ha nem döntesz, a piac dönt helyetted

Tomán Szabina története útmutató női vállalkozóknak, az ismert üzletasszony üzenete: merj dönteni, még ha fáj is; ismerd a számaidat; kérj segítséget; és ne félj újrakezdeni. A változás nem opció – hanem a túlélés feltétele.

Péterfi Ágnes: Közösség nélkül nem ér semmit az élet

Derűlátó, pozitív, optimista – az első mondataiban hangzik el a három jelző, melyet nemcsak ő gondol magáról, de ez is sugárzik belőle. Péterfi Ágnes unitárius lelkész és közösségi vezető Sepsiszentgyörgyön, aki mindenben és mindenkiben a jót keresi.

„100 lejes feleség(ek)”, szükségből köttetett házasságok

Régen minden jobb volt? A válasz előtt érdemes meghallani azoknak az asszonyoknak a hangját is, akiket „megvásároltak” feleségnek. Az Udvarhely Néptáncműhely 100 lejes feleség című előadása táncban idézi meg ezeket a fájdalmas asszonysorsokat.

Szilveszter Andrea: Semmi különös

Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…

Székely Kinga Réka: Asszonylét – Gyűlölet

Gyermekként számomra az a fogalom, hogy gyűlölet egy idegen személy iránti érzést jelentett. Ma már tudom, hogy azt az embert tudjuk a legjobban gyűlölni, akit a legjobban szeretünk.

Tamás Kincső: Még egy piros

Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.

Székely Kinga Réka: Házimunka – Semmiségek

Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.

Sándor Ella: Zoltán

Zoltán volt az első, aki halk szavával a szívébe lopta magát. Zoltán hétévesen maradt árván. A falubeli favágók megsajnálták, és magukkal vitték az erdőre. Azóta havonta egy hetet lenn töltött, a faluban, hármat pedig a havasokban.

Székely Kinga Réka: Asszonylét – Bebiztosítva

Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.

Erdély női vállalkozói felemelkedőben!

Az erdélyi magyar gazdaság az elmúlt években látványosan fejlődött: új vállalkozások indultak, erős márkák születtek, és egyre több nő válik meghatározó szereplőjévé a helyi gazdasági életnek.

Székely Kinga Réka: Asszonylét – A felajánlkozó

Tizennyolc évesen tisztában volt azzal, hogy akit megajándékoz szerelmével, az nem tud szabadulni tőle. Nagyon tudott adni. A megajándékozott úgy érezte, ő a világ legszeretettebb embere, és megvakult a gyermeki rajongással vegyített felnőtt szerelemben.

Hirdetés

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Csillag-Simon Gabriella: A megjelenés az önbizalom része

Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.