nő

Egyszer volt, hol nem volt, hatodhat országon is túl, volt egyszer egy telitalálat. A szilveszteri hatos lottón. Negyvenöt számból hatot kell megtenni, és mind a hat számnak be kell jönnie a sorsoláson.

A gyergyószentmiklósi Csala Magdolna évtizedek óta több ezer kilométert tesz meg havonta, a munkája mellett pedig unokáit is fuvarozza a hétköznapokban. Bizalom és bátorság – erre a két alapelvre épül az élete.

Írónő, tanár, publicista, szerkesztő, a helikoni íróközösség egyik ötletgazdája. A huszadik század erdélyi magyar világának elismert személyisége, bizonyos értelemben alakítója, ami a kor nőértékelésének ismeretében, önmagában is jelentős teljesítmény.

Sok esetben viszonylag könnyen megy, hogy éljünk saját jogainkkal, az azonban kihívás, hogy elismerjük a másokét, és még tiszteletben is tartsuk azokat. Pedig mások jogainak tiszteletben tartása akár garanciája lehet annak, hogy ugyanazt kapjuk.

„Sohasem voltam földrevaló, a tapasztalataim legnagyobb része mindig ebben az érzésemben erősített meg... ” Ezek Farkas Zsuzsánna szavai. Az autizmussal és ADHD-val élő fiatal nővel a sötétségből a fény felé vezető útról beszélgettünk.

Székelyudvarhelyről Kolozsváron át Debrecenbe vezetett az útja. Ma a Debreceni Egyetem professzora, nemzetközi kutatócsoport vezetője. Kutatásai jelentősen hozzájárulnak a diabétesz és más betegségek szövődményeinek korai felismeréséhez.

Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.

Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.

Ha az imitált orgazmus kifejezést halljuk, kizárólag női viselkedést feltételezünk, pedig nem csak a nők, hanem a férfiak is tudják és szokták imitálni az orgazmust. Esetükben nyilván körülményesebb, de nem lehetetlen a csúcsra jutást eljátszani.

Képes vagyok megenni egy doboz sütemény felét, és visszacsomagolni úgy, hogy érintetlennek tűnjön. Persze később úgyis én eszem meg, nagy valószínűséggel. Késztetést érzek arra, hogy eltitkoljam, mikor, mit, mennyit eszem.

Idei kacsáink többet már nem hápognak bele a csendes reggelekbe. Idával és Pirivel, valamint Barnabással leöltük őket. Besorolódtak a táplálékláncba. Barbárnak is nevezhető életvitel. De amikor az ember éhes, akkor enni akar.

Anyu persze nem veszi fel a telefont. Anyósomat pedig tutira nem hívom fel. Bármit készülök főzni, mindig kitalál valamit. Ne ezt, mert azt az ő fiacskája nem is szereti. A kedvencét főzöm, azzal nem foghatok mellé.

Gyergyócsomafalvi kolléganőnk leporolta kedvünkért a magassarkús cipős dobozt, és elővette a nagy szeretettel hordott, dédmama által szőtt viseletet.

Volt egyszer egy nő. Tanult (vagy nem), családot alapított, férjhez ment (vagy nem), pirkadatkor, a nappal kelt, reggelit készített és tízórait pakolt, kitalálta az aznapi ebédet, vacsorát, leszervezte, hogy melyik gyereket mikor, ki és hova vigye...

Jövő szombaton találkozunk. Tudta, hogy nem fog elmenni. Mégis ígérte. Elbűvölte a férfi szeméből sugárzó magabiztosság és a letagadhatatlan sóvárgás. Ami hiányzott a férjéből, benne volt az udvarlóban. Küzdeni akarás, erő és a csak reá háruló figyelem.

Az ember azt hiszi, ha utánaolvas, vagy előadást hallgat róla, már meg is szelídítette ezt vagy azt a jelenséget. S hogy ura a helyzetnek, és rajta bizony, nem fog ki. Ez történt vele és az életközépkrízissel is.

Fontos számára az öltözködés, leheletnyi parfüm, szemceruza nélkül – kis túlzással – még az ágyból sem kel ki. De fülbevalót is muszáj viselnie, minden szezonban és öltözékkel.

Adott egy fiatal, budapesti nő, aki éppen megszerezte tájépítészmérnöki diplomáját, befejezte konzervatóriumi tanulmányait, ám ő maga mögött hagyja farkasréti otthonát, és a Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükkre költözik.