
A nő, ha… függő – VIDEÓ
A Nőileg idén kiemelten foglalkozik a függőségekkel Rabságban címszó alatt – ebbe a tematikába illeszkedik a 34. Tusványoson tartott beszélgetés is.
A Nőileg idén kiemelten foglalkozik a függőségekkel Rabságban címszó alatt – ebbe a tematikába illeszkedik a 34. Tusványoson tartott beszélgetés is.
Látjuk, hogy sokan papír nélkül is boldogan élnek együtt, míg mások házasságban úgy, hogy valójában külön élnek. Jobb lenne az egyik, vagy rosszabb a másik? A bélyeget mindenképpen azok kapják, akik nem tartanak esküvőt.
Mit tennél, ha egyszer csak egy ember feküdne a udvarodon eszméletlenül? Befogadnád a házadba, és ellátnád, vagy esetleg kihívnád a rendőrséget? Megközelítenéd egyáltalán?
Pici, törékeny nő. Elsőre nem mondaná meg az ember róla, hogy kemény bűnügyi rejtélyeken dolgozik. Nem mindennapi foglalkozása van: nyomozó. Kézdivásárhelyen próbálja elkapni a tolvajokat, erőszaktevőket, csalókat.
Nyugtatókkal, altatókkal és fájdalomcsillapítókkal élünk, és gyakran nem is realizáljuk, hogy elkapott a negatív spirál, amit teszünk, az már függőség. Szembenézés nélkül viszont nincs szabadulás – hangsúlyozza dr. Nagy-Szentpáli Dalma pszichiáter.
Dr. Somfalvi Edit református lelkész és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet oktatója. Kutatási területei közé tartozik többek között a gyermekek lelki gondozása, a bibliai történetmondás terápiás alkalmazása, újabb oktatásmódszertan a katekézisben.
Noha gyakran önti szavakba kritikai észrevételeit is a székelyföldi társadalmat illetően, a homoródszentpéteri lelkésznő szerint akinek egészséges a hite, azt semmilyen hatalom nem tudja eltántorítani az Isten- és emberszeretettől.
„Jó reggelt, Erdély!” – köszönti a hallgatókat Kurta Kinga a Marosvásárhelyi Rádióban vagy faggatja meghívottait az Erdély TV Nőszemközt című műsorában. Ezúttal mi kérdeztük őt: hogyan változtatta meg, milyen kivívások elé állította az anyaság?
Sokkal többet ki- és elbírunk, mint amennyit magunkról hittünk volna. Életünk nehéz időszakaira visszatekintve, már nem tudjuk, hogyan, de átvészeltük, megtépázva, ám megerősödve is kerültünk ki a helyzetből, s ez mindig ok lehet a további önbizalomra.
Nemrég Udvarhelyért Príma-díjat vehetett át Székelyudvarhelyen, értékteremtő munkáját méltatták az elismeréssel. Korábban a helyi televízió főszerkesztője volt, karrierjét hátrahagyva, tizenöt évvel ezelőtt gondolt egyet, és Budapesten épített új életet.
A szülői lét egyik próbatétele, amikor felnőnek és elmennek a családi otthonból a gyermekek. Ott marad a pár, és esetenként kiderül, hogy az apa és anya szerepe mögött már rég elveszett valahol a férfi és a nő.
Balla Emese közgazdász középiskolásként is Kolozsvárra vágyott. Már egy évtizede a Sapientia EMTE nemzetközi kapcsolatok szakának oktatója, kutató, anya. Férjével két kisgyermeket nevelnek, miközben szakmai szerepeiben is otthonosan mozog.
Kolléganőnk a marketingmenedzserek gyöngye, hosszú évek óta hűséges társunk a lapkészítésben. És nem csupán a rózsaszín megannyi árnyalata ragyog rajta, de mindig mosolyog a szeme is.
Lassan kikopik a szótárunkból a középkorú kifejezés, az öregséghez való viszonyunk is alaposan megváltozott. Pedig a biológia maradt, viszont a különböző életkorok „tartalma”, megélése és megítélése módosult.
Kilencvenhetedik életévében, február 19-én elhunyt dr. Szabó Judit, Erdély és Románia első női sebészorvosa. Egyike volt Kolozsvár polgári karaktereinek, aki nemcsak orvosi tudásával, hanem páratlan emberségével is mindenki segítségére sietett.
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Nő, énekesnő, édesanya, közönségszervező, fesztiválszervező – eképpen határozza meg magát a Csíkszeredában élő Szilágyi Nóra. Édesanya, aki egyedül neveli gyermekét. A Csíki Játékszín közönségszervezője, a Csíki Jazz Fesztivál megálmodója, éltetője.
Augusztus végén már legtöbben úgy érezzük: soha nem kezdődik a tanév. Mit lehet még kitalálni, hogy bár ideig-óráig lekössük a vakációzókat? Főzzünk, süssünk együtt, hisz enni valamit úgyis kell. Nálunk – a két kiskuktánál – ezek a receptek váltak be.
Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.
A fókuszpont lényege nem az, hogy elrejtsd magad. Hanem, hogy megmutasd azt, ami szép.
A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.
Jó néhány évtizeddel ezelőtt még Csíkszentgyörgyön állt az a csűr, amely ma Szőcs Erika és Sólyom Géza, valamint két közös gyermekük otthonául szolgál Csíkcsomortánban. Az újrahasznosítás vezérelte a családot az otthonteremtésben.
Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.