Dolcsevítá

Róma, bármikor

Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra. „Gyakorlottabb” utazókként ezt tartottuk szem előtt, a késő őszi időpont pedig a kellemes hőmérsékletben lehetővé tette a h

Csibi László: Nem a fióknak, a nézőknek dolgozom

A színház felől érkezett a film világába. Saját maga örömére kezdett el dokumentumfilmeken dolgozni, aztán ő csodálkozott a legjobban, hogy a Lakiteleki Filmszemlén tavaly és idén is díjat nyert. Úgy érzi, dolgozni csak ráérősen, nyugodtan, nem pénzért, nem határidőre, hanem a részlet

Mosolyjel a sportcipő

Csipetnyi elegancia sportcipővel „lazítva”, belebújós kényelem. A főszerepben: anya és fia, Bagoly Zsuzsi sepsiszentgyörgyi díszlet- és jelmeztervező és kisfia, Soma gardróbja. Egyedi, divatos és vagány!

Hirdetés

Petőfi és Kaffka nyomában

Nagykároly az a város, ahol néha úgy érzed magad, mintha Magyarországon lennél. Rengeteg magyar szót lehet hallani az utcán, még a románok többsége is beszéli a nyelvet. Nem néznek furcsán rád, ha turistaként érdeklődsz a legfőbb látványosságok felől. Bőven van belőlük a Szatmá

Kaland Édes Annával

Annak ellenére, hogy alig kezdődött el a színházi évad, Czikó Julianna csíkszeredai színésznő mögött mozgalmas időszak áll: miután nyáron átvette a Városmajori Színházi Szemle legjobb női főszerepért járó díját, most újra játssza Izabellát a Bányavaksá

Múltidézés Erdély szívében: séta a segesvári várban

Gyermekkoromban a húgommal minden nyáron eltöltöttünk egy hetet Segesváron. A segesvári vár felnőtt fejjel is az egyik legkedvesebb úti célom, a színes házak, apró sikátorok és hívogató teraszok mára sem vesztették el varázsukat.

Ahogy az egy Isten látja

Ezzel a címmel jelent meg nem sokkal ezelőtt Gyöngyössy János, László László és Magyari Hunor negyven erdélyi unitárius templomot bemutató gyűjteménye: az igényes kötetből megismerhetjük az épületek – és a települések – történetét, a látványos illusztráci

Finom, furfangos falatok

Amikor csak megkívánunk valami könnyűt és finomat, de partifogásként is hasznos, ha van a tarsolyunkban néhány ínycsiklandó, ám meglepően egyszerű falatkarecept: hétköznapi összetevők kissé másként, fűszerrel és kis fantáziával megbolondítva. Dimén-Varga Tünde pszichológus szakvéleményét már több ízben is kérte szerkesztőségünk, ezúttal azonban kedvenc kipróbált szendvicsreceptjeit osztotta meg a Tétova ínyenc gasztroblog megálmodója. (Cikkünk a Nőileg magazin 2015. novemberi lapszámában jelent meg.)

A nő a fehér köpeny mögül

Bizonyos mesterségek, a munkakörülmények miatt, egyenruha, védőfelszerelés vagy köpeny viselését követelik meg. Ilyen esetben kevés lehetősége marad egy nőnek egyedinek, színesnek, nőiesnek maradni. Kíváncsiak voltunk, hogyan oldja meg ezt a kérdést egy olyan doktornő, aki egyébként imád öltözködni: a marosvásárhelyi Jeremiás

Minden nőhöz passzol egy kalap

Fura viszonyt ápolunk a kalapokkal. Én sokáig gondoltam úgy, hogy ez a fejfedő csupán a kiváltságos hölgyek divatérzékének mutatója, és nem illik mindenkihez. Erdély Kinga díszlet- és jelmeztervező azonban megcáfolt.

Észak Velencéje: Stockholm

Alig több mint két évvel ezelőtt kezdődött az a kaland, aminek a mai napig is részese vagyok. Kíváncsiság, felfedezés, szabadság – ezek a szavak jellemezték a 2013 nyarán útnak indult, izgalmakkal teli tapasztalatszerzést. Ez a város több mint amennyit sokan tudnak róla. Több mint ABBA, Nobel-díj, Nils Holgersson, IKEA, Volvo, Roxette. Ez a város Skandinávia főv

Fülöp Bözse: a teatralitással függ össze az öltözködésem

Nem megy el észrevétlenül melletted az utcán. S ha hirtelen nem tudnád, honnan ismerős a mosoly, a jellegzetes járás, a vidám színáradat, amely öltözete valamely eleméről biztosan visszaköszön, és mindez páratlan egyediséggel ötvözve jelenik meg… Sejteni véled, hogy művész. És valóban az: Fülöp Bözse marosvásárhelyi s

Luxus a félig berendezett lakás – minimál stílus

Egyszerűnek lenni bonyolult – tartja a mondás, és ez pontosan meghatározza a pedáns, visszafogott és minden szempontból egyszerűségre, rendre törekvő minimál stílus lényegét. Maximális önfegyelem és rendezettség, ebben áll a nagy titok.

Krumpli nélkül is van élet: köretek a pityókán túl

Az erdélyi, de főként a székely konyha egyik legkedveltebb alapanyaga a burgonya. A különféleképpen elkészített húsok mellé szinte minden alkalommal krumpli kerül, a változatosságot legföljebb annak elkészítési módja adja, amely, valljuk be, szintén eléggé egyhangú.

Tetszett Arad

Annak ellenére, hogy sosem szerettem a nagyvárosokat, Arad már az első alkalommal megfogott. Fiatalos, lendületes, kellemes és nyugodt hangulata azonnal magával ragadott, és ezen a „berendezés", a látnivalók csak pozitív irányban változtattak.

Kötött elegancia

A kötött, horgolt, bogozott ruhadarabok nagyra becsülhetők, hiszen páratlan kézimunkának számítanak, ezért is értékesebbek az egyéb textileknél – vallja Szélyes Andrea. A marosvásárhelyi jelmez- és divattervező szakított a kötött pulcsik és szvetterek sablonnal, ehelyett olyan, szabásá

A stílusok királynője: kortalan klasszikus

Elegáns, fennkölt és drámai. Itt helye van a kandallónak, a dédmamától örökölt olajfestménynek, az antik komódnak. Terpeszkedhet a nappaliban egy fényesre politúrozott zongora, a mennyezeten csilingelhet kristálycsillár, hatalmas baldachinos ágyban hajthatjuk álomra fejünket, és a súlyosan leoml&o

Hirdetés

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Csillag-Simon Gabriella: A megjelenés az önbizalom része

Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.