Életírta

Kele Brigitta: New York a csillogást, Erdély az otthont jelenti

Van, aki a közeli nagyvárosba busszal, Kele Brigitta a New York-i Metropolitan Operába ingázik repülővel Kolozsvárról és Várkuduról, ahol református lelkész párjával él. Volt már könyvtáros szülővárosában, Nagyváradon és lapkihordó Budapesten. Hosszú utat tett meg a vil&aacu

A segítségnyújtás nem limitált dolog

Ma már térségünkből sem lehetetlen önkéntesként eljutni a világ számos pontjára, s egyre többen neki is vágnak a távoli kalandnak. A székelykeresztúri Gagyi Réka és a székelyudvarhelyi Török Tünde az Erdélyi Ifjúsági Egyesület révén teljesítettek Európa

Hirdetés

Cseke Eszter - Messziről jött ember titkokat őriz

Kolozsvárról, piros Daciával indult bele a világba szüleivel és testvéreivel, tízévesen, 1990-ben. Gyerekként is mindig arról álmodozott, hogy mi lehet azon a határon túl. Tíz éve járja a világot kézi kamerával az On the Spot dokumentumfilmes Cseke Eszter az alkotótársával, S. Takács Andrással.

Condurache Róbert: Jó tudni, hogy szívesen várnak otthon

Mindig tisztában volt azzal, hogy mit akar, és sohasem hagyta eltántorítani magát a céljaitól. A húszas évei elején járó, marosvásárhelyi születésű Condurache Róbert pilótaként dolgozik az állami légitársaságnál, hivatását pedig egy szerencsés egybeesésnek köszönheti. Nemrég családot alap&i

Oborocea Mónika: Az elutasítás a probléma, és nem az, ha valaki meleg

LGBTQ közösség – egy betűszó, ami a melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek (magyarul LMBT) közösségét hivatott jelölni. Néhányunknak ezek értelemmel bíró szavak, mások számára indulatot keltő fogalmak, és megint másoknak teljesen eszement zagyvaságok. Akkor is léteznek, ha nem veszünk róluk tudomást, de lehet úgy tekinte

Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Egy éve jelent meg Vida Gábor Egy dadogás története című könyve. Olyan sikerre tett szert, amilyenre maga a szerző sem gondolt, és amilyent eddigi könyvei kapcsán sem tapasztalt meg.

Apróságokban rejlenek az igazán fontos dolgok

Kislányosan törékeny sziluett, bájosan nőies hang tulajdonosa érkezik a csendes budapesti cukrászdába. Török-Illyés Orsolya, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját is elnyerő Ernelláék Farkaséknál című film Esztere számára fontosabb „a semmi szabadsága, mint a valami rabsága”, és ma már csak önmagának akar

Tisza Kata – Egyensúlyban a visszatérés után

Könyvvásárokon kígyózó sorokban állnak autogramért nála, így volt ez tíz éve, és így van ez most is: a visszatérés után. Erős hangú, őszinte írásaival végez mélyfúrást az olvasók lelkében, soraival ugyanakkor simogatni és gyógyítani is tud.

Égből pottyant csoda – Másként is lehet szülővé válni

Egyre több olyan kapcsolatról hallunk, amelyben hosszas küzdelem árán lesz közös gyermeke a párnak. De azon házasságok száma is megnőtt, amelyekben örökbe fogadott az utód. Bár ennek az elhatározásnak a hátterében komoly lelki munka van, az elfogadó környezet és az új családtagnak a léte segít az aggályokon meg a félelmeken t

A kávét és a nőt meg kell ismerni

Aki már minden porcikáját ismeri a társának, szerelmének, nagyon nehezen fogalmazza meg, hogy miért is szereti. Valahogy így van a kávéval Zsigmond István barista, akinek lassan hét éve minden napja a kávéról szól. Nem csoda tehát, ha számára a kávé olyan, mint egy párkapcsolat.

Blokkban lakni buli és nyűg

Igen érdekes, izgalmas regény jelent meg nemrég a Gutenberg kiadónál a székelykeresztúri író, Zsidó Ferenc tollából. A Huszonnégy című kötet, amelyet blokkregénynek nevez a szerző, témája a panellakó kisember élete, az áthallatszó zajokkal, a kiszűrődő szagokkal és az ezek mögött húzódó valósággal. Esetl

Lélekember vagyok

Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színész-rendezője, évek óta a közönség kedvence, de férfiasan kellemes hangja sokak számára ismerős lehet a Székelyföldi Legendárium rajzfilmjeiből és hangoskönyvéből is. Számára a „pasiság” valami szépfiúsan macsós, ragacsos valami. Bevall&aacut

Kádár Annáéknál az élet mostanság

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, kiknek munkája, hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia-sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk v&eacu

Gyenes Emánuel – mindig is szerette a benzingőzt

Két-három éves korában a szülei kezdték Maninak szólítani, azóta rajta ragadt ez a becenév. A Dakar-hősként is emlegetett, szatmárnémeti születésű Gyenes Emánuel mozgalmas hónapokon van túl: januárban részt vett a Dél-Amerikában szervezett 40. Dakar-ralin, utána pedig megkezdte a felk

Ruszuly Emese: Hálás vagyok a betegségért

Mellrákot diagnosztizáltak nála, de hálás a betegségért. Mint fogalmaz, rengeteg jót is kapott. A csíkszeredai Ruszuly Emese igyekszik mindennek örülni, a szépséget mindenben felismerni, és ma már nem akar megváltoztatni mindent és mindenkit.

Kiscsalád a nagycsaládban

A családalapítás és egy gyermek születése hatalmas öröm, ugyanakkor sok új kihívás elé állítja mindkét szülőt: a nőből anya lesz, a férfiból apa, a párból szülők, és sorolhatnánk tovább azokat az élethelyzeteket, feladatokat, szerepeket, amelyekben helyt kel

Hirdetés

A stílus nem szabály: szabadság

Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.

Az otthonosság íze: savanyú káposzta

Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.

A hajmosáson múlhat minden (VIDEÓ)

Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.

Szőrös kedvenceink az év legszomorúbb napja ellen

Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.

Hogyan öltözz korodhoz méltón?

Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.

Legjobb Gardróbjaink: számba vettük a fotótermést

A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.

Okos és fenntartható: szalmaház Csíksomlyón

Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.

Amit az ajakfeltöltésről tudni kell (VIDEÓ)

Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.