Öt–tíz, tizenöt perc – sokszor ennyin múlhat egy emberi élet. Vészhelyzetben zsigeri ösztönünk a segítségnyújtás, a jó szándék azonban legtöbbször nem elég. Mit tehetünk, hogy valóban segíthessünk? (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi lapszámában jelent meg.)
A járvány még bizonytalanabbá tette az amúgy is érzékeny anyatársadalmat. A várandós nők és kisgyermekes családok számtalan kérdést tesznek fel maguknak és környezetüknek. Aggódnak, hogy mi lesz, ha valaki a családból – főleg gyerek – megfertőződik koronavírussal. Az információk néha még félre is vezetik őket: hol ezt, hol azt hallják, olvassák ugyanarról a témáról. Szakembereket kértünk fel, hogy tájékoztassanak, a jelenleg érvényben levő protokoll szerint mire számíthatnak az anyák.
Amikor eszem, eszem, amikor alszom, alszom – tartja a zen mondás. A tudatosság az étkezésben is fontos, életmódváltásnál pedig elengedhetetlen. Dr. Pap Enikő étkezési tanácsadóval jártuk körbe a témát. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)
Egyre többen és többen hívják fel a figyelmünket arra, hogy fékezni kéne, jobban odafigyelni a szokásainkra, esetleg kevesebbet vásárolni, kevesebbet szemetelni, a környezeti hatásokra figyelni. Most Böjte Csaba szerzetest kérdeztük, emellett írásaiból szemelgettünk témábavágó részleteket.
Április 22. a Föld napja. Szinte napi szinten halljuk mindannyian, krízisben a Föld. Mit lépünk erre? Ismert erdélyieket kérdeztünk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)
Romániában a lakosság negyedének van olyan rokona, ismerőse, akit a családjában rendszeresen bántalmaznak. Ez az arány megfelel az uniós átlagnak. Azonban míg az EU-ban 75 százalék azok aránya, akik tudják, hová fordulhatnak segítségért, nálunk ez mindössze 22 százalék. Segítséget kérni nem szégyen, a témáról pedig beszélni kell. Két olvasónk foglal állást a témában. (Cikkünk a 2020-as áprilisi Nőileg magazinban jelent meg.)
Szókratész már ilyet épített, a nyugati országokban csaknem három évtizedes múltja van, Romániában a „szinte fűtés nélküli lakás”, azaz a passzívházak iránti érdeklődés, annak ellenére, hogy már meghonosodott a fogalom, még mindig elenyészőnek mondható. Miért jár jól, aki ilyen otthon mellett dönt? Mit „tud” jobban egy passzívház a hagyományoshoz képest? Szakemberek válaszolnak. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)
„Már csak kettőt kell aludni, két nap és otthon leszel.” A családom, a barátaim szorgosan számoltak helyettem, mindenki nyugtatott, hogy milyen kevés van hátra, húsvét másodnapjára, hétfő estére már remélhetőleg hazaérek.
Hol van Isten a bajban? – az elmúlt hetekben bizonyára sokan sokféle hangsúllyal feltették e kérdést akár kompetens(nek vélt) személyeknek szegezve, akár csak a maguk számára, félve, halkan. Én nem kívánom a teológia által felkínált válaszokat megadni, inkább segítségül hívtam négy egyházi személyt, akik valamennyien lelkipásztorok vagy szerzetesek, de emellett az élet teljesen különböző területén teljesítenek szolgálatot.
A szupermarketek a szélesebb kínálattal, nagyobb kedvezményekkel, akciókkal kecsegtetnek, ezzel szemben a piacokon jó minőségű, hazai termékeket szerezhetünk be, a vásárlás talán nagyobb fokú tudatosságot, alaposabb tervezést igényel.
Az év legmozgalmasabb, legfeszültebb, ugyanakkor legtermékenyebb időszaka lehet ez a hónap. A március végén elindult intenzív folyamatok folytatódnak, és sok tekintetben elérik forrpontjukat. (Cikkünk a Nőileg 2020-as áprilisi lapszámában jelent meg.)
Tele a kamránk a már hetek óta felhalmozott liszttel, laskával, cukorral, olajjal. Van, aki csokiból is bespájzolt, mert az is jó sokáig eláll. Most pedig boldogan ehetjük a makarónit rumos csokival, jól is esik sorozat-nézés közben. A házinadrágba pedig belefér(ünk). Még.
Hol tartózkodik Böjte atya a kijárási tilalom alatt, vett-e 100 kiló lisztet Dancs Annamari, főz-e Miklós Edit, és vajon ír új dalt Bagossy Norbi? Ismert erdélyi embereket kérdeztünk, mivel töltik a hirtelen felszabadult idejüket, hogyan karanténoznak. Karanténozás. Egy új szó, ami lehet, hogy nem helyes, és még a nyelvújító Kazinczyt is kirázná tőle a hideg, de 2020-ban megalkottuk, használjuk. Reméljük, nem sokáig...
A kijárási korlátozás új kihívások elé állított szülőt és gyereket egyaránt. Mit lehet csinálni a négy fal között? A szerencsésebbek egy ideig eljátszanak a kertben, de a nap huszonnégy órából áll, és még ha nyolcat alvással is töltünk, még mindig marad 16 óra, amit hasznosan kellene eltölteni.
Mit kezdjen a félelmével a nyugdíjas, hogyan csökkentse szorongását a fiatal, és milyen lehetőségei vannak egy egyedülálló anyának, ha egyszerre kell dolgoznia és gyermekét lefoglalnia. Kérdések, melyek a jelen helyzetben nehézségek – pszichológus-szerzőink ezekhez próbálnak fogódzót adni. Szükség van arra, hogy foglalkozzunk érzéseinkkel, mentális egészségünkkel, kérdezzétek őket, segítenek.
A gyerek sok mindentől félhet, ami mozog, ami szerinte nem biztonságos, veszélyes, ezért többnyire kimarad a közös játékból, a csapatos felfedezésekből. Bátortalan is. Olvasónk kérdezi, mit tehet a szülő?
Milyen egyszerű lenne, ha a karrierlétra megmászásához csak ügyesnek, okosnak, szorgalmasnak és kitartónak kellene lenni! Viszont nagyon nem ez a helyzet, a vezetővé válás göröngyös útján bizony a szakmai képességek mellett ugyanakkora, ha nem nagyobb szerepük van a szervezeten belüli kapcsolatoknak, politikának is.
Miközben e sorokat írom, az államelnök bejelentette a teljes kijárási tilalmat. Így ugrik az eredeti bekezdés, és átfogalmazódik, ahogyan az életünk is napról napra ebben az időszakban. Most már kötelező komolyan venni a #maradjotthon felhívást. Magam is otthoni munkavégzésben vagyok, s bár még néha be kell járnom a munkahelyemre, a fejemben már összeállt a teljes itthoni program. Nézzük, hogyan néz ki egy napom itthon. Ha tetszik, csináld velem.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.