Hogyantovább

Bruncsák Anna: Használd jól a haragot

A harag egy alapvető megélés, amely mindenkit érint, kivétel nélkül. A harag nem egyenlő az agresszióval. Tanuljuk meg hát kezelni, megélni és elengedni a haragunkat. És tanítsuk erre a gyermekünket is.

Hirdetés

A nő, ha… függő – VIDEÓ

A Nőileg idén kiemelten foglalkozik a függőségekkel Rabságban címszó alatt – ebbe a tematikába illeszkedik a 34. Tusványoson tartott beszélgetés is.

A gyermekem, a párkapcsolata és én

A serdülőkor sokszor próbára teszi a szülő-gyermek kapcsolatot. Hát még, ha képbe jön a szerelem! Felvetődik a kérdés: szülőként mennyire kell, szabad belefolynunk gyermekünk párkapcsolataiba?

Bruncsák Anna: A szoptatás a norma

Augusztus első hetében a Szoptatás Világhetét ünnepeljük. Ilyenkor a figyelem a szoptató édesanyák nehézségeire, magányára, kiszolgáltatottságára és sok esetben a meg nem értettségére irányul, csakúgy, mint a szoptatás fontosságára.

Lukácsi Katalin: Minden nap példát mutatunk jogi tudatosságban is

Jog és kötelesség párban jár – elemi szülői feladatának tartja ezt is megtanítani gyermekeinek Lukácsi Katalin ügyvéd. Élj a jogaiddal, de úgy, hogy tiszteletben tartod a másokét is – tanítja már kisgyermekkoruktól fiainak a Gyermekeinkért Mozgalom tagja.

„Problémás” gyermek a közösségben

„Egymás között megoldják” – mondják a gyermekek közötti konfliktusok kapcsán, ám ha a közösséget érintik a problémák, a megoldáshoz nem ez az út vezet. Hatványozottan igaz ez, ha valamilyen „mássággal” élő gyermek kerül be a közösségbe.

Fekete István: A legnagyobb ajándék az osztatlan figyelmed

A mai médiapiacon eszelős küzdelem folyik a fiatal generáció figyeleméért. Ebben a világban adod a pulya kezébe az okostelefont, és ha nem készíted fel rá, nem szabsz határokat, könnyen elveszítheted a legértékesebb kincsét, a figyelmét.

Dániel Hunor: Isteni gondviselés vezet az utamon

Dániel Hunor két évvel ezelőtt kapott új szívet a budapesti Semmelweis klinikán, egyetlen esélyként az életben maradáshoz. A gyergyószentmiklósi fiatalember gyermekkora óta szívproblémákkal küzd, mégsem a nehézségekre fókuszál.

Bruncsák Anna: Hogy érzed magad szülőként?

Talán szégyenkezve vallod be magadnak, mert azt gondolod, hogy a szülői kompetenciádat csorbítja. Úgy hiszed, hogy nem hibázhatsz, mert a gyermeked a tét. De tudnod kell: te vagy a gyermeked legjobb édesanyja, az egyetlen édesanyja.

Kinek és miért kell a közösségimédia-fiókunk?

Az internetes csalás nem új fogalom, csak a módszer alkalmazkodik a korhoz, meg a technológia vívmányaihoz. 2023-as adatok szerint hatszorosára növekedett az online csalások száma Romániában az előző évhez képest – főleg a szöveges üzenetek területén.

Lukácsi Katalin: A szülői hatalom nem egyenlő az uralommal

Mihez van joguk a gyermekeknek? Melyek szülőként az iskolai lehetőségeink és hatásköreink? Hogyan váljunk nagyvonalúan az ő érdekükben? Megannyi gyermekneveléshez kapcsolódó téma, amelyet hónapról hónapra boncolgatunk Lukácsi Katalin ügyvéddel.

Bruncsák Anna: Az anyák is sírnak

Az anya boldog, elégedett, mindig vidám, alázatos, türelmes és erős, vagy ha nem, akkor valami baj van vele. Ezt gondolja, és ezt várja a társadalom. Ezt gondoljuk, és ezt várjuk mi magunk is.

Életfonal – szépnek látni magunkat a betegségben is

Mint ahogyan a női közösségben, a sorsközösségben is van megtartó erő: erről szól az Életfonal projekt, amely daganatos nőknek segít újra megtalálni női önmagukat. Pálfi Kinga pszichológus, stílustanácsadó mesélt a kezdeményezésről.

Hirdetés

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.

Hogyan ápoljuk a lábunkat? (VIDEÓ)

Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.

A bábszínház minden korosztálynak szól (VIDEÓ)

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Hogyan ápoljuk a festett hajat? (VIDEÓ)

A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.