Címke: lélek

Szilveszter Andrea: Áradni akarok, úgy szeretni, hogy fájjon

Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.

Szilveszter Andrea: Amikor szomjazza az örömöt a lélek

Csak úgy, rövidujjasan szaladt hátra a kertbe, hogy ebédelni hívja a családot. Férje a gyümölcsfákat metszette, a gyermekek tavaszi kerti munkákat mímelve játszottak. Szelíden cirógatta meztelen karját a nap, és az a szó jutott eszébe: kegyelem.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

A bizalom kialakulása alapvető az emberi személyiségfejlődésben

A bizalom irracionális érzés, ami tapasztalati eseményeken, élményeken, történéseken alapozódik meg. Nagyon sérülékeny. Mint egy vékony falú, gyönyörű szép, aprólékos munkával megformált üveggömb. Kialakulása alapvetés az emberi személyiségfejlődésben.

Pakot Mónika: Testünk ápolása a lelkünket is megérinti

Kultúrkörnyezetünkre érvényes, hogy az ünnepek körüli örömszerzés leginkább a nőkre van ruházva. De tehetünk-e valamit azért, hogy mi is megérezhessük a megajándékozottság örömét? Mi tudná a lelkünket és a testünket támogatni a téli időszakban?

Nem csak a test, de a szellem is tisztul: szaunázzunk!

A szauna története több ezer éves múltra tekint vissza, a hő hatására az erek, a pórusok kitágulnak, a verejték útján pedig könnyebben és gyorsabban távozhatnak szervezetünkből a felhalmozódott méreganyagok.

A jelenlét egyszerűsége: „Köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek”

Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.