Címke: zene

Villáminterjú Tóth Katival: Minden valóra vált

Tíz éve, a Nőileg első lapszámának bemutatóján adott koncertet, s azóta kissé eltűnt a látókörünkből és az erdélyi könnyűzenei életből. Tóth Kati szerint az „amerikai álom” nem olyan egyszerű, mint a filmekben, de ő rendületlenül hisz benne.

Az aranyvesszőt hordozó ember: Kallós Zoltán

Kezdetben volt az eszme. És a hit, amely nem kérdezősködött tervezhető jövő felől, csak gyűjtött, vásárolt, felhalmozott. Miközben soha nem hangoztatta: lesz múzeum. Mert tudta, hogy lesz. És lett. És lesz iskola, mindegy, hogy miből. Lett.

Orbán Ferenc: Amíg egy ember is eljön a koncertünkre, addig érdemes

Családias hangulatot teremtenek, ahol csak egy akkordot is pendítenek, nem tömegkultúra az Evilági együttes zenéje. A muzsikált versnek mégis van létjogosultsága, amíg egyetlen ember is részt vesz a koncertjeiken, zenélnek. Orbán Ferenc, az Evilági frontembere „kávézott” velünk virtuálisan, noha egy offline borozás sokkal jobban illene a bordalokat is éneklő zenészhez. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)

Luiza Zan: A színpad az én Facebookom

Élt a pezsgő Amerikában, Bukarest pedig a szerelme volt: azt hitte, soha nem hagyja el a román fővárost. Most Sepsiszentgyörgy mellett lakik egy kis faluban, kutyája, macskája van, nagyobbik lányával hajnalonként a napfelkeltét csodálják, a kicsivel délután a tehenek kolompját hallgatják. Luiza Zan, Románia egyik legnépszerűbb jazz-énekesnője – bár soha nem gondolta volna – ízig-vérig vidéki lett. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)

Balla Zsuzsánna: Mindig vágyódom haza

Zongoraművész és zongoratanár, a Detroit-i római katolikus templom orgonistája és zenei vezetője, az észak-amerikai magyar közösségek aktív tagja, rendezvényeik szervezője. A marosvásárhelyi Balla Zsuzsánna a diaszpóra magyarságáért végzett munkássága elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést is elnyerte, férjével és két gyermekével a Michigan állambeli Ypsilantiban él. Villáminterjú két kontinens között, ímélben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Zeng a magasság: egy titkos klasszikus zenei színpad a Hargita oldalában

Képzelj el egy árnyas erdőt, ahol langy fuvallat lengedez, csaknem tíz fokkal van hűvösebb, mint lent, a hegy alatt. Gondold oda a kristálytiszta forrásvíz csendes csobogását, a bársonyos mohákkal benőtt, hideg sziklatömböt, városból jött embernek dermesztően új a csend. Csak a fák levelei suttognak egymásnak, madarak jelzik a jöttünk, a falevelek árnyai némán táncolnak a méretes bükkfák, hegyi juharok és szilfák törzsén. Az egyik sziklán megpendül egy gitár, nyomban követi a fuvola, drámaian hat a heged

Dancs Zsolt: A lépcsőfokokat meg kell mászni

Talán nincs olyan magyar fellépő, akivel ne lenne valamilyen kapcsolata, ha Dancs Zsoli szervez koncertet, azt precizitás és minőség jellemzi. Nincs neki túl nagy falat, és elég nagy a fejszéje, hogy a legmerészebb szervezési feladatba is bele merjen vágni. Koncert- és programszervező a Szent György Napok és a Székely Vágta csapatában, 2020 óta pedig az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció producere. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

A 4S Street „Csabikája”: Szeretem a rendet – a fejemben is

Mihály Csaba – vagy ahogy Gyergyóban ismerik: Csabika – az év zenekaraként Petőfi zenei díjjal jutalmazott 4S Street billentyűse, dalszövegírója, ugyanakkor az Andantino Zenei Műhely alapítója, oktatója. Bár zenekarával halmozzák a sikereket, ritkán helyezi előtérbe magát, sokkal fontosabbnak tartja a csapata arculatát, mint az egyéni brand építését. Mi azonban előcsalogattuk a billentyűk fekete-fehér árnyékából, hogy megtudjuk, ki lapul a hangszer mögött. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszám

Ravasz Gyöngyike: A gyermek annál jobb lesz, minél jobban szeretjük

Biztos és biztonságot nyújtó háttérszélként tekint önmagára, aki az iskolában pedagógusként, a családjában édesanyaként és társként szeret és segít. Ravasz Gyöngyike személyében egy kedves, melegszívű pedagógust ismerhettünk meg, egy friss és fiatalos megjelenésű, négygyermekes édesanyát, akinek egyszerűen jó a társaságában lenni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

„Műélvezeti kisokos” bátortalan művészetkedvelőknek

Tudunk-e mit kezdeni egy kortárs képzőművészeti tárlattal? Egy absztrakt szoborral vagy festménnyel? Szimfonikus koncert, egy abszurd színházi előadás beszippant vagy elijeszt? Nem kellene tartanunk a minőségi kultúrafogyasztástól, mégis, az ismeretlen műfajoktól sokak elrettennek. Nekik próbálunk kapaszkodókat nyújtani egy-egy mű vagy műfaj könnyebb átéléséhez. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Czári Ernő prímás: „Zenélni szívből kell”

Sosem járt zenetanárhoz, a kottát nem ismeri, mégis, fiatal kora óta muzsikál nagy rendezvényeken is Czári Ernő cigányprímás. A nép ajkáról tanulta a nótákat, és a felmenőktől örökölt cigányzenei hagyományokra alapozva-, másokat hallgatva tanult meg hegedülni. Noha napjainkban már jelentősen kevesebb alkalom adódik a muzsikálásra, ha hívják, még ma is ő húzza a talp alá valót egy-egy összejövetelen, a zene szeretete ugyanis cseppet sem hagyott alább a nyikómalomfalvi prímásban.

Színházi zene: aláhúz és kiemel

Talán nincs is olyan színházi előadás, amelyben egyetlen hangnyi zene ne lenne. De mi a célja? Hogyan szolgálja az előadást, és mit ad hozzá? Fiatal színházi zeneszerzőket – Boros Csaba és Bocsárdi Magor – kérdeztünk, akiknek szerzeményeit egyre több erdélyi színház előadásában hallhatjuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)

Székely Erika: A színpad az otthonom

Kislánykora óta otthonosan mozog a színpadon, néhány éve a népszerű kolozsvári zenekar, a FUNKorporation énekesnőjeként teszi. Székely Erikát a karantén időszakon is kreatív énje segítette át, koncertek hiányában ecsetet, tetoválópisztolyt ragadott. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg).

4S Street: Hiszünk magunkban és a dalainkban

Sikert sikerre halmoznak, kétszer is elnyerték a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet, legutóbb a Mesélek a bornak dalukkal. Folyamatosan koncerteznek Erdélyben és Magyarországon is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.)

Lőrincz Hortenzia: Minden újrakezdés nagyon fontos

Finom, visszafogott jelenség, szavaiban – akárcsak a mozdulataiban – mélység van és őszinteség. A Székelyudvarhelyről indult néptáncos Magyarországon ért révbe, tehetségét és tudását a világ számos pontján megmutatta, és mostanában valami újra vágyik.

Portik Lívia, a No Sugar énekesnője: „Minden ruhámnak tudom a történetét, ezért nem is válok meg semmitől”

Színpad, forgatások, hétköznapok és munka: különböző élethelyzetek, amelyben helyt kell állnia a gyergyószentmiklósi No Sugar együttes énekesnőjének, Portik Líviának. Mindehhez természetesen alkalomhoz illően kell öltöznie, ezért talán nem is csoda, hogy a gadróbja felhozatala versenybe szállhatna akár egy butik vagy egy kisebb outlet kínálatával. Hosszú évek gyűjtőmunkájának eredményét tárta fel nekünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Küldetés – hogy életünk része legyen a zene

Elültetik a zeneszeretet csíráját a gyerekekben, mintegy „megfertőzik a kicsiket a klasszikus zene bacilusával”, fogalmaz Sófalvi Emese, amikor a Legato Egyesület zenei nevelési tevékenységéről faggatom. Érzem a hangjában: küldetés ez számára, számukra. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Kósa Mária: „Tudatosan mindig több vagyok, mint kevesebb”

Gyergyószentmiklós amolyan zenei Mekkává vált, zenekarai sikert sikerre halmoznak, viszont a mainstream-ben befutott nevek mellett a komolyzene képviselői is nemzetközi karriert tudhatnak magukénak. Kósa Mária fuvolaművész nemcsak vakációzni jött haza, hanem az EgyFeszt keretében több koncerten is színpadra áll.

Reggelizzünk finomat!

Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.