Igent mondunk a békére! Mi mást tehetnénk? Nem lehet egészséges életet élni állandó konfliktusban, harcban, agresszív környezetben. Akkor sem, ha a temperamentumunk hajlamosít erre.

A Mrs. America című FX/Hulu (nálunk HBO GO-n nézhető) sorozatról két dolgot fontos leszögezni: azt, hogy jó, és azt, hogy úgy érdemes nézni, hogy utánaolvasunk a korabeli történelmi, társadalmi, politikai összefüggéseknek. A Mrs. America első ránézésre egy intelligens, kitörni és karriert építeni akaró nő, Phyllis Schlafly (Cate Blanchett) története, de igazából többről szól. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)

Amikor közel egy éve a szerkesztőséggel azt a melléklet témát is a listánkra válogattunk, hogy Igent mondunk az örökségre!, nehezen találtuk meg a közös pontot az értelmezésében. Mit nevezünk örökségnek? Természeti-, épített-, tradicionális-, családi-, történelmi örökségről beszélünk? Kinek mit jelent az örökség?

Könyvek, meditációs gyakorlatok tömkelege tanítja a jelenlétet, a pillanat megélését, s mintha egyre többen lennénk, akik arra ébrednek rá, hogy valahol a múlt-jövő tengelyén eltűnt a most. Augusztusi lapszámunk mellékletében a mára mondunk egy hatalmas igent!

Gyakran hallunk a generációk közti mélyülő szakadékokról: az idősebbek nehezményezik, hogy a fiatalok már nem néznek fel rájuk, kirepülni készülő gyermekeikkel szemben a szülők tehetetlennek érzik magukat. Az ifjak pedig bizonytalanok az érzelmi támasz és megértés hiányában. Ez lenne korunk (egyik) nagy problémája? Júliusi mellékletünkben igent mondunk az új generációra.

Miközben a Woodstock fesztivál szervezői javában készültek a hippi-korszak legnagyobb zenei eseményére, mely 1969 augusztusának harmadik hetében zajlott, Los Angeles egy békés villanegyedében meggyilkolták Roman Polanski feleségét. A várandós Sharon Tate-t Charles Manson „hippi vezér” követői végezték ki brutális kegyetlenséggel. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)

Ilyen bizonytalan időkben, mint most, lehetünk tudatos filmfogyasztók is, pozitív érzelmeket, bátorító, megmosolyogtató történeteket keresve. A 2015-ös Danny Collins (rendező: Dan Fogelman) című zenés film épp egy ilyen alkotás, egy önmagát kereső férfi, egy apa története sok érzelemmel, jó zenével. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)

Keep smiling, azaz légy mindig vidám, csak mosolyogj! Légy pozitív! Jól ismerjük ezeket a divatos szlogeneket, de bizonyára azt az érzést is, amikor belül csak úgy forrongunk, izzunk, de – mert ezt várják el tőlünk – kényszeredett félmosollyal fejet hajtunk, bent maradunk munkaidő után is egy feladatra, lebonyolítjuk a családi nagyebédet, lemondunk a kozmetikusról, mert valami „fontosabbat” várnak el tőlünk.

Az új-zélandi Taika Waititi legújabb filmje egy szép, elgondolkodtató történet háborúról, kapcsolatokról és arról, hogy hogyan lehet megélni, átélni, átvészelni a nehéz helyzeteket. (cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Akik hónapról hónapra, hűségesen olvassák a Nőileget, már tudják: idén minden lapszámunkban kiállunk egy-egy számunkra fontos érték mellett, és próbáljuk felhívni az adott téma fontosságára a figyelmet. Igent mondtunk így már ebben az évben a közösségek pótolhatatlanságára, a szakértelemre, a szerelemre és a minőségre is. Májusban kézzelfogható érték mellett érvelünk: igent mondunk a pénzre. Merthogy mindennapi életünkből a pénz sem nélkülözhető, még ha nézeteink szerint vannak fontosabb értékek is. (Cik

A Forbes vagy a Film24 kritikája szerint is a Vezércsel (Queen’s Gambit) című Netflixes sorozat (újra) szexivé tette a sakkot. Nem tudom, hogy a szexi-e a legjobb szó, de tény, hogy a 2020. október végén debütáló 7 részes alkotás népszerűvé tette a sokszor és sokak által unalmasnak titulált sportot, amit jól szemléltet az is, hogy karácsony előtt teljesen kifogyott a boltokból a kockás táblajáték.

Aki eleget sétált az élet utcáin, tudja: vannak olyan helyek a labirintusban, ahonnan az ember egyszerűen nem akar – vagy hazugságalapú indoklással – nem tud odébbállni. Nem természetes dolog ez. De ezek a helyek sem feltétlenül természetesek.

Ez az alkotás az ezredfordulón készült, és a századforduló – 1900 – nevét viseli, de pont az időtlenségről, a térbeli behatárolhatatlanságról, a művészet megfoghatatlanságáról szól, nagyon konkrétan beszorítva térben és időben.

Nem filmkritikusként írom az alábbi sorokat, hanem mint színházi rendező, ebben az esetben mint egy mindennapi néző. Tehát vállaltan, az elkövetkező mondatokkal inkább egy színházi szempontból megközelített életérzést szeretnék tetten érni, ami talán Paolo barátunk univerzumának egyf&

A tizenöt éves Michael rosszul lesz az utcán, és egy ismeretlen nő segít neki hazajutni. Gyógyulása után a fiú felkeresi a nála húsz évvel idősebb Hannát, szenvedélyes viszony szövődik kettejük között, s a „fiúcska” rendszeresen felolvas a könyveiből...

Azokat a filmeket szoktam leginkább kedvelni, amelyek későn jelennek meg az on-line filmlejátszó oldalakon, vagy nem kerülnek magyar forgalmazásba, vagy nem találok hozzá feliratot. Úgy érzem, érdemes kínlódni egy kicsit minden ilyen filmalkotásért.

Nem mi mondjuk ezt, hanem Szabó Károly, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyag részlegének munkatársa, filmklubok és filmfesztiválok lelkes szervezője.