Címke: házam könyve

Kettő helyett keresni és szeretni

Ha egy építkezés – egyedül, nőként – meredek ugrás a komfortzónából, mit mondhatnék a gyerekvállalásról? Hátraszaltó bekötött szemmel, biztosító kötél nélkül, alattad a Grand Canyonnal.

Anya(tigris) születik

Jóanyád negyvenegy éves. Majdnem lecsúszott rólad, de esélyt kapott veled: megkésve bár, de ő is felnőhet. Boldog anya tud boldog gyermeket nevelni – fő vezérelvként rögzítette. És mindig mosolyogni rád, minden nehézségben.

A lányom háza én vagyok

Talán soha nem álltam távolabb az álmom megvalósulásától, mint ezekben a hónapokban, hetekben: a parasztház felújítási projektje mélyen alszik, az adósságcsökkentés teljes kómában, a törlesztésre szánt bevételemből élek. Ráadásul a pelyhes fülű újszülöttem teljes fókuszváltást követel. Egy hónapja én vagyok A Ház egy alig háromkilós, nyünnyögő csöppségnek. Anya épül, és mindent elfelejt.

Az Úr csodásan működik…

Nem sokkal ezelőtt hallottam egy tapasztalt író-szerkesztőtől, hogy amikor már elviselhetetlenül gyötrő az ihlet késlekedése, valamint a leadási határidő fojtogató szorítása, legalább egy órára belefog valami másba: kertészkedik, virágot ültet, főz vagy kapál. Látszólag nem az írással foglalkozik olyankor, mégis, a mondanivaló a háttérben hatékonyan munkál. Jómagam is tapasztalom sok éve: amikor a legsürgősebb írásokra „edzek”, akkor készülnek a legbonyolultabb ebédek, akkor jön rám a rég halogatott taka

Élet kell az életbe

Észrevétlen reppent el az őszi szántás ideje, de karácsony előtt két nappal csak meglett – lóval és ekével. Csodás késő ősz volt. Novemberben nyírfákat ültettünk, december elején még rukkolát szüreteltem a kertben. Csupán néhány napot szunnyadtak a borozdák hó alatt, a konyhakertem puha dunyháját az enyhe tél idén gyorsan elcsente. Hamar elérkezett a tavaszi veteményezés ideje.

Mi marad, ha (f)eladod az álmod?

Aki építkezett valaha, tudja, teljességgel kizárt, hogy minden a terv szerint haladjon. Mindig van egy váratlan csavar, egy legyőzhetetlennek tűnő akadály, egy szívhalálként ható árulás – minden dramaturgiában kötelező tartalom. Ugyancsak kötelező „tartozék” a feladás szele, az újratervezés és kezdés, sokszor. A házam történetében is elérkezett egy ilyen pont.

A félelem semmiképp sem győzhet

Pompás állapotban voltak a gerendák – a 160 megélt esztendő ellenére. 1863 – díszelgett a felirat a pincebejáratnál, amikor a tanácsadóimat is vittem. Merthogy „gyönge” nőként nem hozhattam meg a döntést, szakértőket hívtam a bontásra váró házikó szemrevételezéséhez.

Csodák márpedig vannak

Négy éve posztoltam ezt a képet. Akkor még egy senkinek sem kellő, huszonéve parlagon hagyott föld volt a most nagy becsben tartott kertem. Kaszálta ugyan egy szomszéd, de mi, a városi unokák semmit sem kezdtünk vele. Itt akarok megöregedni – írtam akkor, ám mint nagyon távoli álom lebegett előttem. A falura költözés ugyan még ma sincs közel, de csodás érzés látni, hogy az álom látványosat haladt a beteljesedés fele.

Vettem neked egy házat, kell-e?

Mert ha nem, megtartom magamnak – így hívott fel 2020 őszén az egyik legjobb barátom és kollégám, tudván, hogy több mint tíz éve régi parasztházra vágyom: Székelyföldön jártunkban-keltünkben minden elöregedő falucskában jó állapotú, szállítható gerendaházat keresek. Így esett, hogy nagyjából egy okostelefon áráért egy 1863-ban épített parasztház tulajdonosa lettem. Tokkal-vonóval, bútorokkal, régi szőttesekkel és fényképekkel egyben. A házmentéssel együtt pedig megszámlálhatatlan kihívással, kalanddal és

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.