Észrevétlen reppent el az őszi szántás ideje, de karácsony előtt két nappal csak meglett – lóval és ekével. Csodás késő ősz volt. Novemberben nyírfákat ültettünk, december elején még rukkolát szüreteltem a kertben. Csupán néhány napot szunnyadtak a borozdák hó alatt, a konyhakertem puha dunyháját az enyhe tél idén gyorsan elcsente. Hamar elérkezett a tavaszi veteményezés ideje.

Újra és újra rácsodálkozom, milyen más, és mennyire jó magyar író tollából született művet olvasni. Fantasztikus magyar fordítások vannak a különféle külföldi szerzők könyvei alapján, remekebbnél remekebb történeteket olvashatunk, de mégis egészen más még a zöngése is a magyar nyelven született műveknek.

Gyakran előfordul, hogy egy könyvet azért veszek a kezembe, mert láttam a belőle készült filmet, és összevetném a kettőt, vagy, mint ez esetben, tudni szeretném a folytatását, amíg várni kell a következő évadra. Merthogy a Vaják egy könyvsorozat, amelyből a Netflix filmsorozatot kezdett el készíteni.

A könyv a történetek otthona. És ezeket a történeteket szeretné továbbadni másoknak is Szabó Eszter és B. Szabó Zsolt, akiket nem csak az ásó-kapa-nagyharang köt össze, hanem az is, hogy szeretnek olvasni, na meg népszerűsítik is az olvasást széles körben. Eszter Okulusz néven vezet irodalmi podcastet, Zsolt pedig hangját adja a könyvekhez, és így születnek meg a Pergamon hangoskönyvek

Aki építkezett valaha, tudja, teljességgel kizárt, hogy minden a terv szerint haladjon. Mindig van egy váratlan csavar, egy legyőzhetetlennek tűnő akadály, egy szívhalálként ható árulás – minden dramaturgiában kötelező tartalom. Ugyancsak kötelező „tartozék” a feladás szele, az újratervezés és kezdés, sokszor. A házam történetében is elérkezett egy ilyen pont.

Tavaly jelent meg Jelenetek egy házasságból címmel egy amerikai minisorozat, ami felkeltette a kíváncsiságomat, és szeretném megnézni, de előtte mindenképpen újra akartam olvasni Ingmar Bergman könyvét, mert bár az amerikai sorozat forgatókönyvét átírták, és bizonyos szerepeket felcseréltek benne, mégiscsak a svéd író és filmrendező ikonikus drámáján alapszik.

Pompás állapotban voltak a gerendák – a 160 megélt esztendő ellenére. 1863 – díszelgett a felirat a pincebejáratnál, amikor a tanácsadóimat is vittem. Merthogy „gyönge” nőként nem hozhattam meg a döntést, szakértőket hívtam a bontásra váró házikó szemrevételezéséhez.

Vágyakozás, szerelem, tragédia, szenvedés, háború, még több szenvedés, és a végén egy csattanó. Tulajdonképpen ennyivel le lehetne írni a történetet, ezek a jellemzői, és ez nem kevés egy könyvben.

Négy éve posztoltam ezt a képet. Akkor még egy senkinek sem kellő, huszonéve parlagon hagyott föld volt a most nagy becsben tartott kertem. Kaszálta ugyan egy szomszéd, de mi, a városi unokák semmit sem kezdtünk vele. Itt akarok megöregedni – írtam akkor, ám mint nagyon távoli álom lebegett előttem. A falura költözés ugyan még ma sincs közel, de csodás érzés látni, hogy az álom látványosat haladt a beteljesedés fele.

Mert ha nem, megtartom magamnak – így hívott fel 2020 őszén az egyik legjobb barátom és kollégám, tudván, hogy több mint tíz éve régi parasztházra vágyom: Székelyföldön jártunkban-keltünkben minden elöregedő falucskában jó állapotú, szállítható gerendaházat keresek. Így esett, hogy nagyjából egy okostelefon áráért egy 1863-ban épített parasztház tulajdonosa lettem. Tokkal-vonóval, bútorokkal, régi szőttesekkel és fényképekkel egyben. A házmentéssel együtt pedig megszámlálhatatlan kihívással, kalanddal és

Amikor ez a könyv megjelent, nagy izgalommal vártam. Elég hamar el is olvastam a megjelenése után, ahogy több más könyvét is a szerzőnek. Ez nem mostanában történt, mégis jól emlékszem, mennyire izgalmas volt a cselekmény, milyen jól kibontott a mondanivaló, és bár elég sötét a stílusa, nem sok vidámság akad benne, némi fekete humort leszámítva, egy pillanatig sem unalmas, habár elég vastag.

Ötvennyolc év telt el, mióta megjelent Az üvegbura, de már klasszikusnak számít a szépirodalomban. Vannak még ilyen, nem egészen száz éve megjelent könyvek, amelyek ikonikusak lettek, mint például a Zabhegyező J. D. Salingertől vagy az Állatfarm George Orwell tollából. Az üvegbura ráadásul még fiatalabb, de közös nevezőjük, hogy világszerte ismertté váltak.

Van az a típusú olvasmány, amelyik már első perctől, mondattól kezdve leköt, megragadja a figyelmet, és mondhatni, fogva is tartja az olvasót, amíg ki nem derül, hogy mi a lényege a történetnek, hol a csavar, mi fog történni a főszereplővel. Nagy kedvenceim az ilyen olvasmányok, legyen az regény, elbeszélés vagy költemény. A cégvezető Háy Jánostól ilyen első mondattal figyelemfelkeltős regény, nem is nagyon tudtam letenni, és bizony rendesen el is gondolkodtatott.

Van egy kisfiú, aki nagyon szeret olvasni. Még csak 11 éves, de már több mint 180 könyvet elolvasott. Olvas lefekvés előtt, de reggel, ébredés után is. Könyvet vesz a kezébe nyaralás alatt, utazáskor, és egy lusta, otthon töltött délutánon is. Tulajdonképpen mindig van nála könyv. Sőt, egy közösségi oldalt is létrehozott, hogy az olvasást népszerűsítse. Csipán Kristóf története. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Egy évvel ezelőtt olvastam és ajánlottam Szabó T. Annától először novelláskötetet, és már akkor nagyon megszerettem azt, ahogyan ír, ahogyan kifejezi magát, ahogyan láttat és megláttat, ahogyan zsigerig hatol. Legújabb kötete, a Szabadulógyakorlat még mélyebbre megy, ha lehetséges ez egyáltalán.

Könyvtáros, aki megcáfolja, hogy unalmas lenne a szakmája, aki folyton új ötletekkel áll elő, olvasásra neveli a gyerekeket, számítógép kezelésre tanítja a nagyikat, kirándulni viszi őket. És nem riad meg a börtöntől, írni-olvasni tanítja a rabokat, sőt még olvasóklubot is szervez nekik. De nem adta fel az álmát sem Illyés Caludia, valamikor állatorvos szeretett volna lenni, most szabadidejében farmján gondozza jószágait. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Őszintén szólva, általában nem vagyok oda azokért a könyvekért, amelyeken ott virít a felirat, hogy New York Times Bestseller. Gyakran túlhájpolt könyvekről van szó, nem ütik meg az elvárt mércét, és bár a sztorival ritkán van gond ezen könyvek esetében, hisz elég széles az érdeklődési skálám, a stílusuk nem a magasabb színvonalú szépirodalmi művek stílusát hozza.

Olyan sokféleképpen megindító és megrázó erejű olvasmány ez, hogy felsorolni sem egyszerű. Kezdetben ott van a Teleki család története, történelme, ami szorosan összefonódik Erdély és Magyarország sorsával.