Ez a nyár is olyan volt, mint az elmúlt évek. Feladatokkal teli, betegségekkel terhelt. Előbb a nagynénje volt kórházban, aztán rá is várt egy kisebb műtét. Az irodában mindig hiányzott valaki, helyettesíteni kellett. Évek óta nem volt szabadságon. Majd kivesz egy hónapot, Évike – szokta mondogatni a főnöke, s meg sem áll Dél-Amerikáig. Egyszer meg is nézte, mennyibe kerülne egy ilyen út. Pontosan tudta, soha nem fog ilyen messzire eljutni.
A méltán híres Montessori-módszer szerint kimondottan ajánlott és üdvös, ha már az óvodáskorú gyermeket is bevonjuk a házimunkába, abba, hogy önmaga körül rendet tartson. Az ilyen jellegű tevékenységek fontos részét képezik az alternatív pedagógiai irányzatnak, amelynek fő célja az önállósodás elősegítése. Ezt minden szülő kívánsága is, nem? (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)
A lakásunk ablakából egy kispiacra látok, egy tízéves forma kisfiú pakolgatja az „áruját” éppen. Műanyag poharakba piros- és fekete ribizlit, egrest, málnát adagol, néha be-bekap egy-egy szem zamatos gyümölcsöt. Mint kiderül később, ő szedte a gyümölcsöt a kertjükben. A bevétel is az övé: biciklire gyűjt, a pénz fele már megvan. Vásárolok a portékájából. Egyrészt, mert tetszetős, még zöld levelet is biggyesztett a poharak tetejére, másrészt pedig, mert egyre inkább értékelem a tevékeny kamaszokat, gyerme
Mielőtt véleményt fogalmazunk meg egy generációról, érdemes az életüket meghatározó folyamatok mögé nézni. Általánosításokba bocsátkozni tévút lehet, de mégis vannak tendenciák, amelyek meghatározóak a mai fiatalok jövőjét illetően. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.)
Az önzetlenül végzett munka öröménél nincsen jobb – szokták mondani. Az önkénteskedés régóta jelen van a társadalomban, mégsem annyira népszerű, mint gondolnánk. A felpörgött életritmus miatt keveseknek jut ideje erre, sokan megfeledkeznek arról, hogy nem csak pénzzel lehet segíteni egy rászorulót vagy közösséget. Szeretünk jót tenni másokkal vagy csak jól mutat papíron?
Az elvándorlási kedv nem újkeletű dolog, elsősorban a fiatalabb korosztály érintett, hiszen családdal már kevesebben vállalnak be ilyen kalandokat. Sok nehézséggel jár, mégis vállaljuk a kockázatot. Van, aki haza jön, és van, aki egy életre elkötelezi magát.
20 hónap, 87 hét és pár nap telt el azóta, hogy az oktatási intézmények Romániában bezártak. Ebben a 20 hónapban csupán 7 hónapot jártak jelenléti oktatással óvodába, iskolába az óvodások és kisiskolások, és tizenhármat nem. Pont felét, mint amennyit kellett volna. No de miért baj az, ha a kisgyermekek otthon vannak? Vekerdy is megmondta, hogy a gyermeknek a legjobb otthon, az anyja, a szülei, a családja mellett!
A mai feleségek diskurzusának fő toposzai között ma már nem lehet találkozni a nagymosással. A mai feleségek többsége a netes vásárlásról, a legutóbb forgalomba került elemes porszívóról, a legegyszerűbben elkészíthető ételről, vagy a génkezelés nélküli élelmek egyedüli üdvözítő voltáról beszélget. Persze beszélgetnek más témakörben is, családi viszonyokról, házassági megakadásokról, gyermeknevelésről, és nyilván az oltásról, de csak bizalmasabb körökben.
Sok pásztort láttam már életemben. Valójában örökös társai voltak eddigi életemnek. Édesapám lelkipásztor lévén átszőtte életemet a jószág és a hívek pásztorolása. Végtelenszer hallottam a szófordulatot: maga is pásztor, én is az vagyok, csak maga lelkipásztor.
Ha a mesebeli aranyhal azt kérdezné tőlem: mikor szeretném megállítani az időt, azt válaszolnám, hogy málnaéréskor. Legyen az aranyhal olyan okos és figyelmes, hogy lesse ki, mikor érik meg a málna, s akkor adjon heteket, hónapokat, hogy unalomig szedhessem és ehessem azt.
A húslevest ünnepi ételként ismertem meg gyermekkoromban. Számomra ma is az. Nem tartozik a gyorsételek közé. Marhahúsra és tyúkhúsra lehet főzni, de én manapság szeretem vegyítve, többféle húsból, helyesebben húsos csontból főzni.
Vannak olyan tárgyak minden konyhában és ebédlőben, melyek mintha a szívünkhöz lennének láncolva, eltéphetetlenül. Apró tárgyakra gondolok. Nem a teljes antik ebédlőbútorra, nem a tizenkét személyes ezüst étkészletre, nem a skófiummal kivarrt nemesi címeres ünnepi abroszra, nem a kommunizmusban is nagy pályát befutott tordai üveggyár talpas, metszett pohárkészletére. Csak egy derelyevágóra, csak egy fafogantyús kávéőrlőre, csak egy bordó zománcos fedeles zsírosbödönre. Tárgyakra, melyek szép lassan kikop
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A végtisztességtevő menetet nálunk a zászlóvivők vezetik. Rendszerint négyen vannak. Amennyiben a halott nő, a zászlóvivők nők, amennyiben a halott férfi, a zászlóvivők férfiak. Őket követjük mi: lelkész, énekvezér, gondnokok.
Amikor hűtőszekrényünk még nem volt, forró nyarakon a kútba engedtük le kötélen az edényt, vagy a hátsó pince legsötétebb sarkában helyeztük el, amit későbbi fogyasztásra szántunk. De öt évtizede a hűtőszekrény a legtöbb vidéki konyhában (is) elindult a státuszszimbólum emelkedőjén. Nincs szükség se kútra, se pincére, még kamrára sem, mert - a mélyszegény otthonokat leszámítva -, már a legtöbb konyhában ott tündököl. Nálunk, amikor jól meg van pakolva minden finomsággal, a gyermekek azt kérdezik: vendége
A papilak déli ablakaiból a tornyot és a templomot látni. Már 26 éve nézem ezt a tornyot és ezt a templomot, de minden ránézéskor ölébe kap az örökkévalóság. Nyolc évszázad imáját, zsoltáros énekét vélem hallani, nyolc évszázad harangzúgása emel, nyolc évszázad kiszaggatott harangjátéka fog síróra, nyolc évszázad hite ad erőt.
Valahányszor felveszem a kötényt, és megmarkolom a mosogatószivacsot, eltökélten ismételgetem magamban: most ez a munka a legfontosabb, amit elvégezhetek. Kell a tisztaság, kell a rend, hogy a lelkem lebegni tudjon, s a kedvem derűre forduljon. Himnuszt faragok magamnak arra az egy órára, ami szűkösen elég, hogy hat ember egynapi mosatlanját eltakarítsam. És dúdolom: megtisztulni jó.
Egyre nő az igény mifelénk is, hogy a munkatársakból igazi csapat váljon, egy olyan közösség, amely jelentősen hozzájárul(hat) a cég, az intézmény hatékonyabb működéséhez. Mert a csapat több, mint az egyének összessége. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Emlékszel, mennyire szerettél a barátaiddal csevegni a szünetekben, órán vagy a buszon? Vagy, amikor a család tárcsás telefonján csüngtél órákat? A fiatalok – generációtól függetlenül – szeretnek titkokat osztani és szívügyekről beszélgetni.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.