Az erdélyi- és főként a székelyföldi munkaadók zöme rosszul értelmezi a diákmunka fogalmát – summázzuk magunkban fiatalokkal folytatott beszélgetések sora után. Sokan dolgoznának, de méltó bánásmódot is elvárnak a fizetség mellett: a vállalati kultúrában nálunk még gyakran fehér holló.
Ez a nyár is olyan volt, mint az elmúlt évek. Feladatokkal teli, betegségekkel terhelt. Előbb a nagynénje volt kórházban, aztán rá is várt egy kisebb műtét. Az irodában mindig hiányzott valaki, helyettesíteni kellett. Évek óta nem volt szabadságon. Majd kivesz egy hónapot, Évike – szokta mondogatni a főnöke, s meg sem áll Dél-Amerikáig. Egyszer meg is nézte, mennyibe kerülne egy ilyen út. Pontosan tudta, soha nem fog ilyen messzire eljutni.
A méltán híres Montessori-módszer szerint kimondottan ajánlott és üdvös, ha már az óvodáskorú gyermeket is bevonjuk a házimunkába, abba, hogy önmaga körül rendet tartson. Az ilyen jellegű tevékenységek fontos részét képezik az alternatív pedagógiai irányzatnak, amelynek fő célja az önállósodás elősegítése. Ezt minden szülő kívánsága is, nem? (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)
A lakásunk ablakából egy kispiacra látok, egy tízéves forma kisfiú pakolgatja az „áruját” éppen. Műanyag poharakba piros- és fekete ribizlit, egrest, málnát adagol, néha be-bekap egy-egy szem zamatos gyümölcsöt. Mint kiderül később, ő szedte a gyümölcsöt a kertjükben. A bevétel is az övé: biciklire gyűjt, a pénz fele már megvan. Vásárolok a portékájából. Egyrészt, mert tetszetős, még zöld levelet is biggyesztett a poharak tetejére, másrészt pedig, mert egyre inkább értékelem a tevékeny kamaszokat, gyerme
Mielőtt véleményt fogalmazunk meg egy generációról, érdemes az életüket meghatározó folyamatok mögé nézni. Általánosításokba bocsátkozni tévút lehet, de mégis vannak tendenciák, amelyek meghatározóak a mai fiatalok jövőjét illetően. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.)
Az önzetlenül végzett munka öröménél nincsen jobb – szokták mondani. Az önkénteskedés régóta jelen van a társadalomban, mégsem annyira népszerű, mint gondolnánk. A felpörgött életritmus miatt keveseknek jut ideje erre, sokan megfeledkeznek arról, hogy nem csak pénzzel lehet segíteni egy rászorulót vagy közösséget. Szeretünk jót tenni másokkal vagy csak jól mutat papíron?
Az elvándorlási kedv nem újkeletű dolog, elsősorban a fiatalabb korosztály érintett, hiszen családdal már kevesebben vállalnak be ilyen kalandokat. Sok nehézséggel jár, mégis vállaljuk a kockázatot. Van, aki haza jön, és van, aki egy életre elkötelezi magát.
20 hónap, 87 hét és pár nap telt el azóta, hogy az oktatási intézmények Romániában bezártak. Ebben a 20 hónapban csupán 7 hónapot jártak jelenléti oktatással óvodába, iskolába az óvodások és kisiskolások, és tizenhármat nem. Pont felét, mint amennyit kellett volna. No de miért baj az, ha a kisgyermekek otthon vannak? Vekerdy is megmondta, hogy a gyermeknek a legjobb otthon, az anyja, a szülei, a családja mellett!
A mai feleségek diskurzusának fő toposzai között ma már nem lehet találkozni a nagymosással. A mai feleségek többsége a netes vásárlásról, a legutóbb forgalomba került elemes porszívóról, a legegyszerűbben elkészíthető ételről, vagy a génkezelés nélküli élelmek egyedüli üdvözítő voltáról beszélget. Persze beszélgetnek más témakörben is, családi viszonyokról, házassági megakadásokról, gyermeknevelésről, és nyilván az oltásról, de csak bizalmasabb körökben.
Sok pásztort láttam már életemben. Valójában örökös társai voltak eddigi életemnek. Édesapám lelkipásztor lévén átszőtte életemet a jószág és a hívek pásztorolása. Végtelenszer hallottam a szófordulatot: maga is pásztor, én is az vagyok, csak maga lelkipásztor.
Ha a mesebeli aranyhal azt kérdezné tőlem: mikor szeretném megállítani az időt, azt válaszolnám, hogy málnaéréskor. Legyen az aranyhal olyan okos és figyelmes, hogy lesse ki, mikor érik meg a málna, s akkor adjon heteket, hónapokat, hogy unalomig szedhessem és ehessem azt.
A húslevest ünnepi ételként ismertem meg gyermekkoromban. Számomra ma is az. Nem tartozik a gyorsételek közé. Marhahúsra és tyúkhúsra lehet főzni, de én manapság szeretem vegyítve, többféle húsból, helyesebben húsos csontból főzni.
Vannak olyan tárgyak minden konyhában és ebédlőben, melyek mintha a szívünkhöz lennének láncolva, eltéphetetlenül. Egy derelyevágó, egy fafogantyús kávéőrlő, egy bordó zománcos fedeles zsírosbödön.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A végtisztességtevő menetet nálunk a zászlóvivők vezetik. Rendszerint négyen vannak. Amennyiben a halott nő, a zászlóvivők nők, amennyiben a halott férfi, a zászlóvivők férfiak. Őket követjük mi: lelkész, énekvezér, gondnokok.
Amikor hűtőszekrényünk még nem volt, forró nyarakon a kútba engedtük le kötélen az edényt, vagy a hátsó pince legsötétebb sarkában helyeztük el, amit későbbi fogyasztásra szántunk. De ma már nincs szükség se kútra, se pincére, még kamrára sem...
A papilak déli ablakaiból a tornyot és a templomot látni. Már 26 éve nézem ezt a tornyot és ezt a templomot, de minden ránézéskor ölébe kap az örökkévalóság. Nyolc évszázad imáját, zsoltáros énekét vélem hallani, nyolc évszázad harangzúgása emel, nyolc évszázad kiszaggatott harangjátéka fog síróra, nyolc évszázad hite ad erőt.
Valahányszor felveszem a kötényt, és megmarkolom a mosogatószivacsot, eltökélten ismételgetem magamban: most ez a munka a legfontosabb, amit elvégezhetek. Kell a tisztaság, kell a rend, hogy a lelkem lebegni tudjon, s a kedvem derűre forduljon. Himnuszt faragok magamnak arra az egy órára, ami szűkösen elég, hogy hat ember egynapi mosatlanját eltakarítsam. És dúdolom: megtisztulni jó.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.