siker

A kudarc nem a siker ellentéte, hanem a része

Kudarc az, amit annak érzünk. Minél maximalistább valaki, annál nehezebben viseli a kudarcot, annál több mindent él meg kudarcnak. Jó lenne, ha nem félnénk tőle, ha mernénk hibázni – egyebek mellett erről beszélgettünk Tófalvi Beáta pozitív pszichoterapeutával. Jó tanítómester a kudarc, mégis, még beszélni sem szokás róla. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg.)

Katona László: A művészet márpedig hatással van az emberre

Katona Lászlót egyre kevésbé kell bemutatni bárkinek, pláne azóta, hogy közkedvelt sorozatokból köszön be az erdélyi családokhoz is esténként, a tévén keresztül. A remek humorral megáldott székelyudvarhelyi színész több mint húsz éve játszik Budapesten, de mindenki Katona Lacija maradt Udvarhelyen is. Még mindig hisz a színházban, és ha majd egyszer nem, akkor buszt vagy kamiont vezet majd, esetleg pilóta lesz. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

Nagy Ágnes: „Itthon nem voltam bankár, se egyetemi tanár – itthon anyuka és feleség voltam”

Nagycsaládos létbe született, ahol magába szívta a tudást, az egymásra figyelés-, a jó kommunikáció képességét. A kíváncsiság motiválta karriere során, és ő lett a Román Nemzeti Bank 143 éves történetének első női- és magyar nemzetiségű tagja az igazgatótanácsban. Inspiráló beszélgetés Nagy Ágnessel mintákról, szakmáról, kíváncsiságról, pénzről és arról, ami most a legfontosabb neki: a nagymamaságról.

Játék- és életstílus harmóniája a Kiss családban

Amikor a siker képletét próbáljuk megalkotni, talán nem elsőkként gondolunk a szorgalomra és a következetességre, mint fontos alkotóelemekre. S talán még kevésbé arra, mekkora szerepe van egy sportág magas szintű űzésében annak a személynek, aki bevezeti a gyermeket ebbe a sokszor kemény, mégis vonzó világba. A gyergyóalfalvi Kiss családnál mindezen összetevők adottak, és még ennél sokkal több is: egy sakktábla, amelyen nemcsak a játék, hanem az élet szabályait is el lehet sajátítani.

Michael Flatley – nagy álmokból világraszóló siker

A tánc géniusza. 1994-ben léptek fel az Eurovíziós Dalfesztiválon a Riverdance formációval, ami annyira látványosra sikerült, hogy beírták magukat a történelembe. A Riverdance nevet később a Lord of the Dance váltotta, Michael Flatley pedig nem csak alapította-, de rendezi és vezeti a csapatot a mai napig is. Május 19-ei, sepsiszentgyörgyi fellépésük apropóján beszélgettünk vele.

Hobbiból lett vállalkozás – Madaras Aliz desszertjei

Az a jó a rosszban, hogy elmúlik, mert nem lehet mindig rossz, és ez olyan jó – ez a felirat az első, ami szemünkbe tűnik Madaras Aliz gyergyószentmiklósi cukrászműhelyében. Ahogy körbenézünk, nem tudjuk eldönteni, hogy a hűtő hívogató aprósüteményeit csodáljuk, vagy a mosolygós arcokat, akik a kicsi műhelyben szorgoskodnak: ilyen, ha megvalósul és minden elképzelést felülmúl egy hobbiból lett vállalkozás. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)

Gábor Anita: „Az utazás nem oldja meg minden problémádat, de más fénybe helyezi őket”

Temesváron tanult divattervezést, Törökországban az ezüstművességbe kóstolt bele, gyermekeknek tartott kézműves foglalkozásokat Afrikában, vitorlából varrt újrahasznosított táskákat a Kanári-szigeteken, élt rövid ideig Írországban, Görögországban, Thajföldön és Malajziában. Gábor Anita a székelyföldi Alsóboldogfalváról indult el világot látni Erasmus programmal, most itthon próbálja kamatoztatni a nagyvilágban tapasztaltakat: ékszereket készít töretlen lelkesedéssel, és szövi további álmait, kézművességg

Szőke Dóra – Előtte a világ, családot majd itthon alapít

Történelmi sikert ért el tavaly a Babeș-Bolyai Tudományegyetem egy Mexikóban rendezett közgazdasági témájú versenyen, korábban alapképzésben tanuló egyetemistáknak még sosem sikerült nemzetközi vetélkedőn győzedelmeskedni. A csapat tagja volt Szőke Dóra. A lenyűgöző energiát sugárzó lány Székelyudvarhelyről indult, Kolozsváron tanul, és már számos nemzetközi versenyen jutott az élvonalba, egy amerikai vetélkedőn pedig a legjobb előadó lett. Határ a csillagos ég?

Vargha Fruzsina: „A közösség a napi motivációm”

Nagyon fiatal? Igen! Túl fiatal a közélethez? Határozottan nem! Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a maga természetességének, rendkívül nyitott gondolkodásmódjának, megnyerő személyiségének és konok kitartásának köszönhetően van ott, ahol. Minden erőlködés nélkül.

Újratervezők és újratervezést is újratervezők

Újratervezés – halljuk gyakran az autóban a navigációs alkalmazástól, és az esetek többségében követjük az utasításokat, főként ha számunkra idegen terepen haladunk. A mindennapokban azonban sok olyan helyzettel szembesülünk, amikor nem megy ilyen könnyen az „irányváltás”. „Nagy újratervezőket” kérdeztünk a tapasztalataikról. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg.)

A nő kevesebbet ér(demel) a munkaerőpiacon?

Világszerte a nők átlagosan húsz százalékkal kevesebb bért kapnak, mint a férfiak, Európában 14 százalékkal. Romániai 2022-es nettó átlagbérrel számolva: tavaly egy férfi 42 ezer lejt keresett, míg egy nő csupán 36 ezer RON-t vitt haza. Mondhatnánk úgy is, hogy legalább két hónapot a nők ingyen dolgoznak. Mert ugyanazért a munkáért kevesebbet kapnak.

Jürgen Hausdorf: Ha összetartanának, sokkal jobban haladnának a székelyek

Sikeres vállalkozó és szenvedélyes autógyűjtő, a legtöbben a székelyföldi országutakról ismerik: ha elsuhan a Shelby Cobrájával vagy egy több mint ötvenéves, veterán járgánnyal, még a rendőrök is tátott szájjal figyelik. Jürgen Hausdorf nem csak termete és német akcentusa miatt tűnik ki a székelyföldi üzletemberek sorából, repülőt vezet és Custom Fest-et szervez, Németországot cserélte Székelyföldre közel harminc éve. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)

Kockaházból funkcionális parasztház

Meleg fények, meghittség, és mégis lényegre törő funkcionalitás jellemzi Sólyomék gyergyóújfalvi házát. Az egykori kommunista kockaház tornácos parasztházzá alakult, sok, kalákában végzett munkával, türelemmel és a gyökerek megtartó erejével.

Bencze Emese gardróbja: Szeretek készülődni

Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.

Mersz egyedül utazni? Hát társasággal?

Éppen repülőn ülök, amikor ezeket a sorokat írom. A meleg, a napsütés feltöltött, így ideális pillanat ez, hogy megválaszoljam a sokszor hallott kérdéseket: mit ad nekem az utazás, és mire tanít?