színház

A Jászai Mari-díjas Pálffy Tibor – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Hobó – humorral és öniróniával mesélt pályáról, időről, szerepekről, családról, elköteleződésről, az alkotás öröméről és fáradtságáról.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Székely Csaba Bányavirág című drámája – és az abból készült első előadás – korszakalkotó, a magyar drámairodalom új fejezete nyílt meg vele (majd a Bányavidék-trilógia többi részével: Bányavakság, Bányavíz).

Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, kutató és kulturális menedzser, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője számára a magyar kultúra nem csupán hivatás, hanem maga az élet.

„Hányódás” és rugalmasság, dinamizmus és teremhiány, alternatív helyszínek és logisztika – címszavakban talán így lehetne körülírni a székelyföldi színházak helyzetét, amelyeknek hosszabb-rövidebb ideje nehezíti a működését az épületeik felújítása.

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Ha van, akire maximálisan talál a nonkonformista jelző, Márton Erikára biztosan. Lüktető a székelyudvarhelyi látványtervező egész lénye és világa, szókimondása, tüzes jelleme pedig úgy világlik ki a képmutató tömegekből, mint az elmaradhatatlan rúzsa.

Két csodagyerek találkozik a Pesti Broadway Stúdióban, a fiú marosvásárhelyi, a lány miskolci. Színművész képesítést kapnak, aztán hét év múlva ismét találkoznak… Nemes Tibor és Mikita Dorka szinte azonnal eljegyzik egymást. Regénybeillő történet.

Aranyló por száll fel a színpad sokat látott és hallott deszkáiról. Nincs közönség, nincs taps – csak emlékek vannak. Ebben a félhomályos csendben ülünk le beszélgetni Fülöp Zoltánnal, a Csíki Játékszín Jászai Mari-díjas színészével.

Cári Tibor azon kevesek egyike, aki meg is él a zeneszerzésből. Bel- és külföldi színházi és filmrendezőkkel dolgozik huszonöt éve, tavaly pedig UNITER-díjjal is elismerték a székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zongorista-zeneszerző munkásságát.

Képzőművészet-tanár, kirakatrendező, díszlet- és jelmeztervező, dekoratőr – amióta ismerem Biró Boglárkát, egészen másként gondolok a művészeti pályára. Vele beszélgetve kitárulnak a szakma kapui, és talán bátorságot is ad az érdeklődőknek.

Vekerdy Tamás szerint nem művészeket, hanem művészettel kell nevelnünk, mert az érzelmi fejlődés alapvető feltétele a művészetek közelsége: a tánc, a zene, a költészet, a színjátszás... Az októberi lapszámunk is ebben erősít meg engem.

Németországban tanult, hét nyelven is játszó színésznő, bábszínész és rendező, egy tízéves kisfiú édesanyja. A Tompa Eszter főszereplésével készült Kontinental ’25 a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medve-díjat nyerte el a Berlinalén.

Határozott, markáns vonások – erős állkapocs, mélyen ülő szemek, tekintélyt parancsoló kisugárzásával mintha egy letűnt kor harcosa térne vissza. Molnos András Csaba, Macsi a temesvári magyar színház meghatározó alakja.

Arról, hogy milyen közegbe születünk, nem sokat tehetünk, arról azonban igen, hogy milyen (szellemi) környezetet teremtünk mi a ránk bízottaknak. Egész életpályájukat meghatározhatja az, hogy – általunk – kikkel érintkeznek, milyen hatásokkal találkoznak.

Több mint húsz éve van jelen Temesváron, izgalmas, összetett személyiségeket alakít: volt már Ophelia, Sheila Franklin. Borbély B. Emília, a Csiky Gergely Színház művésze, a nőiesség sokféle árnyalatát képes megjeleníteni a színpadon és a hétköznapokban.

Fincziski Andrea színművész a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház alapítója, alakításait, drámapedagógiai tevékenységét idén Pro Urbe díjjal jutalmazta a város. A Nőileg 2022. novemberi címlaposa, ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssora.

A pszichés problémák nem egyértelműen törtek rá Barabás Rékára: inkább a lelki terhek, az anyasággal járó fordulópont és a belső konfliktusok hozták felszínre azt, amit az orvosok később bipoláris zavarként diagnosztizáltak.

Míg az Aradi Kamaraszínház saját produkciói provokatív, élvezeti színházat kínálnak, addig a meghívott előadások inkább a „nagyközönségnek” szólnak. Ez a kettős lét igazolta önmagát az elmúlt két évtizedben, és a kamaraszínház sikeresen működik.