A Hargita Megyei Tanács mélyszegénység munkacsoportjának koordinátora hisz abban, hogy hosszantartó munka révén a székelyföldi cigány közösségek is méltóságteljes életet élhetnek, (népi) kultúránk szeretetét oltja a fiatalokba, látványos sikerrel.

Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.

Az igyekvő kicsik talán már megírták a leveleiket az Angyalnak, a többiek ezekben a napokban teszik ki az ablakba a kívánságlistát a jó gyerekek jutalmazójának. De mi van, ha teljesíthetetlen a gyerek vágya? Ha irreálisan drága?

Néha kemény kérdéseket tudnak föltenni a kicsik, máskor meg az egész család kerül nehéz élethelyzetbe, amikor elbizonytalanodunk, hogy most mi is legyen a gyermekkel, mit mondjunk neki.

Még meg sem születik gyermekünk, de azt már tudjuk, hogy nem szabad felkapatni, hopocálni, állandóan fölvenni. A babavárás időszakában ez jól is hangzik, aztán hamar rájövünk, nem biztos, hogy tartani tudjuk ezekhez magunkat.

Felelősség – még felnőttként is súlyos tartalmat tulajdonítunk pusztán a kifejezésnek is, hiszen bizonyos szintű lelki érettséget társítunk hozzá. Hogyan lehet ezt a felelősségtudatot kialakítani gyermekkorban? Mi az, amit elvárhatunk a kicsiktől? Hogyan tanítsuk nekik, ami néha nekünk is akadozva megy? Kosután Laura iskolai tanácsadóval, családterapeutával jártuk körül a témát, a felnőtt egyéniségét, gyermekével való kapcsolatát alapul véve közelítettük meg ezt a megosztó kérdést. (Cikkünk a Nőileg maga

Botházi Mária a BBTE újságírás szakán egyetemi oktató, tudományos kutató, újságíró, szerkesztő, legutóbbi kötetének – Fűnyíró a Tündérkertben – már a címe is sugallja, hogy igen, ebben a nőben van humor. Látnak-e „fantáziát” az újságírásban a mai fiatalok? Kell-e temetni a (nyomtatott) sajtót? A novemberi nyomtatott lapban őt faggattuk, mit gondol.

Amikor kislányt vagy kisfiút nevelünk, tapasztalhatjuk, hogy milyen rejtélyes, feltartóztathatatlan, már foganásuk pillanatában kódolt erők törnek felszínre érdeklődési körük kialakulásában, játékaikban. Hogy a környezet ebbe milyen szinten tud beleszólni, azt még a tudomány is csak saccperkábé szinten tudja megállapítani, jelenleg a gének javára. Ezért tartottam először nevetségesnek, mostanra pedig már egyenesen ijesztőnek a nyugati gyermekidomítás-trendek közt egyre inkább eluralkodó uniformizáló töre

Szeretjük vagy sem, de a gyermeknevelés részeként a baráti- és munkaközösségünk mellett óhatatlanul közösséget kell vállalnunk egy másik csoporttal is: azon szülőkkel, akik gyermekeivel sok időt tölt a mi porontyunk. Ezek a szülői csoportosulások sokszor akár baráti körré szilárdulnak, vagy nem… De kell ez nekünk? (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Az emberek többsége élete során legalább egyszer eljut arra a pontra, hogy megkérdezi saját magától, ki is ő valójában. A különböző életszakaszi válságok akarva-akaratlanul felvetik a kérdést, hogy merünk-e azok lenni, akik valójában szeretnénk? De vajon választ is tudunk adni ezekre a kérdésekre? Tudjuk egyáltalán, hogyan valósíthatnánk meg önmagunkat, vagy mi az, ami gátol ebben? Ezeket a mindannyiunkat érintő kérdéseket jártuk körbe Hausdorf Anna-Mária székelyudvarhelyi pszichológussal.

Nem kell elkülöníteni a hitbéli nevelést a gyermeknevelés egészétől – véli Sógor Gyöngyi vallástanár, aki nem csupán a gyerekekkel ismerteti meg a Biblia világát, de lelkészeknek is tart képzéseket a gyermekistentiszteletek módszertanáról. Férje, Sógor Géza református lelkész, mindketten széles látókörű, tájékozott keresztyének, öt gyermeket nevelnek a Hargita megyei Kányádban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).

Te szoktál köszönni a tanáraidnak? - szegezem neki könyörtelenül a kérdést tinédzser unokaöcsémnek, miközben a haját vágom. Láthatóan meglepődik a minden előzmény nélküli kérdésen, néhány másodperc csend után kissé kelletlenül válaszol. Hát… ha muszáj… Hogy érted? – firtatom tovább, enyhén szadista felhanggal, kihasználva, hogy most – egy félig nyírt bak kecskéhez hasonlatosan – a helyzetből adódóan, nem tud kitérni a válasz elől. Ha szemtől szemben találkozom velük a folyosón, akkor nyilván köszönök. S

Nagyszülőnek lenni áldás – ez az áldásos állapot azonban feladatokkal is jár. Ennek a szerepkörnek talán az egyik legnagyobb kihívása, hogy nagymama és nagytata bizonyos határokon belül tudjanak maradni, miközben aktívan részt vesznek az unokák életében. Nagymamák meséltek arról, hogy milyen változások és kihívások köszöntöttek be az életükbe az unokák érkezésével, és esetenként hogyan fogják vissza magukat, ha szülővé cseperedett gyermekük azt kívánja tőlük.

Amikor a siker képletét próbáljuk megalkotni, talán nem elsőkként gondolunk a szorgalomra és a következetességre, mint fontos alkotóelemekre. S talán még kevésbé arra, mekkora szerepe van egy sportág magas szintű űzésében annak a személynek, aki bevezeti a gyermeket ebbe a sokszor kemény, mégis vonzó világba. A gyergyóalfalvi Kiss családnál mindezen összetevők adottak, és még ennél sokkal több is: egy sakktábla, amelyen nemcsak a játék, hanem az élet szabályait is el lehet sajátítani.

Az ipari forradalom óta egyre nagyobb méreteket ölt a víz-, föld-, és légszennyezés, mára pedig már rendkívül nehéz visszafordítani. A Föld napja közeledtével rend szerint eszünkbe jut a környezettudatosság fontossága, ennek apropóján jártunk utána, mennyire keresettek az erre ösztönző könyvek, van-e efféle „muníciója” a következő generációnak.

Huszadik századi megjelenésük óta a gyerekek életének szerves részét képezik a rajzfilmek. Néhány évtizeddel ezelőtt még könnyű volt határt szabni az animációs filmek nézésének és egyáltalán a képernyőzésnek, az internet és az okostelefonok térhódításával azonban minden megváltozott. Manapság valóságos tartalom dömping jellemzi a világhálót, a kontrollt pedig nagyon könnyű elveszíteni. De tudjuk egyáltalán, mit okoz(hat) a kontrollálatlan képernyőzés, és milyen hatással van a gyerekek kognitív fejlődésér

Családi kapcsolataink egy életen át elkίsérnek, akkor is velünk tartanak, ha más kontinensre költözünk, vagy megszakίtjuk a kapcsolatot a családtagokkal. A szülőkkel való mérgező kapcsolatok után ezúttal a testvéri viszonyulások negatίvumaira fókuszálunk, arra, hogy az a kapcsolat, amely időben talán a leghuzamosabb ideig jelen lévő vér szerinti kötelékünk, milyen esetlegesen terhelt-, rivalizálásokkal fűszerezett oldalát mutatja, s az hosszú távon milyen hatást gyakorol az életünkre.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legsokszínűbb, olykor legellentmondásosabb emberi kapcsolat a testvéreké. Változékony és törékeny viszony, ám a minősége vitathatlanul kihat a mindennapokra, a személyiség fejlődésére, a hosszú távú döntésekre vagy akár a teljes életszemléletünkre is.