Babakutató számos publikációval, kutatásait közölte már a Science, az Amerikai Tudományos Akadémia (PNAS), a brit Királyi Természettudományos Társaság szaklapja, de...
Egyszerre volt írók múzsája és kritikusa, aki színpadon és filmben egyaránt szerepelt, de utálta az arisztokrata származásával járó baroneszszerepet. Kora...
Dr. Almási Kittit az erdélyieknek sem kell külön bemutatni, hiszen itt is sokan követik a magyarországi pszichológus munkásságát. Legutóbb novemberben...
Udvarhelyszék egyik legismertebb embere, és nem csak azért, mert 2006 óta ő Oroszhegy község polgármestere. Nosztalgia-sorozatunk mondhatni ezért is volt...
Hány férfit ismertek, aki lovon járta be a Kárpátok gerincét, dacolva esővel, váratlan helyzetekkel és hegyekkel? Kincses Kálmán – zarándoktársaival...
Tavaly még közösen szerveztük a Vásárhelyi Forgatagot, esténként beszélgettünk, borozgattunk, ma pedig már az izgatottságtól verejtékező kézzel indulok hozzá, Marosvásárhely...
Órák óta farkasszemet nézek a kijelzőm sarkán a naptárral. Alig egy hét telt el az évből, vége a kaotikus 2020-nak. A naptári verziójának biztosan, a tiszta lapú határidőnaplónkat immár kezdhetjük befeketíteni. Egyelőre minden más változatlan folytatódik.
Van egy bokszzsákom. Fekete-fehér, és amikor ütöm, valóban nincsenek színek. Csak a dühöm van és én. Nem a sport iránti rajongásomból vettem, és nem is vágyom babérokra. Évekkel ezelőtt azért lett, mert nehezen kezeltem a bennem levő feszültségeket. Azóta itt lóg a lakásban.
– Kell lennie egy rendnek. A mindenek Teremtője szabta a rendet. Rendre tanítja az embert. A rendben gyönyörűségnek is kell lennie, nem lehet a rend csak fegyelem, kín, megfelelési kényszer, szenvedés. Kell lennie egy rendnek, és egy szent felismerésnek, mely elkísér egy életen át. Ha saját erődből semmire sem vagy képes már, imádkozzál. Ilyen lelki pakkal indította útra tizennyolc éves leányát az anya nyolcvan évvel ezelőtt egy apró székely falucskából a hétágra ragyogó fővárosba.
Havas fenyők, ünnepi készülődés, forralt bor helyett pálinka, disznóvágás. Ez mind része Székelyföldön a decembernek. Kedves barátom egyik évben meginvitált magukhoz Gyergyóba. Vidéki születésű leány vagyok, gyerekkoromban az imádott nagyszüleimnél, falun minden decemberben vágtunk disznót. Gondoltam, rutinos vagyok már, egyrészt legalább felelevenítem a gyerekkori emlékeimet, másrészt járatos vagyok én az ilyen hurkatöltős-tepertőkészítős menetben, meglepődni nem fogok, menjünk nyugodtan. Hát tévedtem.
Kevés kivétellel rendhagyóra sikeredtek vidéki karácsonyaink: vagy az ajándékok nem érkeztek meg, vagy az étel nem készült el időben, de egyik évben az utolsó percen vásárolt három méteres fa is alig fért be az ajtón (arról nem is beszélve, hogy díszünk csak felére volt elegendő). Mégis az erdő alatti lak legfurcsább karácsonya a legelső volt: október közepén tartottuk.
Decemberi lapszámunk Gyógyír rovatából marketingcélból került fel egy mondat a Facebook-oldalunkra. A figyelemfelkeltés jól sikerült, de az értelmezés talán vakvágányra futott. Az idézet valóban provokatív, ahogy a reakciók áradata is igazolja.
Krízis, megpróbáltatás, félelem, felelősség, talán minden aspektusa mikroszkóp alá került az idei évnek, s talán így a vége felé közeledve már rettentően fárasztó is mindannyiunknak. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin decemberi számában jelent meg.)
Hamarosan itt a karácsony. Ilyentájt, ünnep közeledtével illő, hogy a lelkünket is ünneplőbe öltöztessük. No, de hogyan, amikor az utóbbi hónapokban a hétköznapi viselet is hol szűk volt, hol meg lötyögött rajta?
Szeretnénk hinni, hogy karácsony közeledtével az emberek lelke is fénybe borul. Olyan sokszor tapasztaljuk mégis, hogy ekkor sem vagyunk jobbak, együttérzőek, tülekedünk, hajtunk, gázolunk. Zillmann Zsuzsanna is, túl a házépítésen, amit velünk itt rendre megosztott, folyamatosan az idő, a türelem és ezek hiányának prése alatt igyekezett családfenntartóként helytállni. Most megint feszített a tempó, sietünk, és bár sokfélék vagyunk, jó lenne, ha az emberségünk a hajszában is megmaradna. Erről szól szerzőnk mostani története.
Varázserővel hatottak rá a színek. A piros volt a kedvence. Árnyalatainak skáláján kimagaslott a meggypiros. Nincs szebb a meggypirosnál, a csőszleány pártája meggypiros bársony. A nyugdíjas tanító néni adott neki egy meggypiros terítőt, abból készült a pártája. A meggypirosat szorosan követte a sompiros és az érett galagonya pirosa. Nincs ezeknél rikítóbb piros. De hasonló gyönyörűséget szerzett neki a téglapiros is, mert olyan szolid és szerény.
Sok mindent észrevehetünk, és sok mindenből inspirálódhatunk a környezetünkben. Figyelmünk pedig olyan dolgokra is irányulhat, melyek több értéket hordoznak, mint a púpozott bevásárlókosarak. Ennek élményét tapasztalta meg egy zsúfolt délutánon Antalka Ágota pszichológus.
Hangolódjunk az ünnepre, mélyüljünk el az advent csendességében, lelkileg éljük meg a karácsonyt – szajkózzák a női lapok. De mégis mikor? Kérdem én, aki magának a főnöke, elvileg szabad, mégis – vagy épp ezért? – a decemberi hajtás legkeményebb bugyraiban élek ilyenkor évente.
Az elmúlt századok zenéi, könyvei, filmjei, festményei és szobrai megalkották közösen az eszményi férfit. Ebben volt és van, aki az erőt és szexust látja, volt és van, aki a ragyogó tekintetet és törődést, volt és van, aki a birtokló maszkulinitást. Ebből a kosárból válogatunk, amikor megpróbáljuk összelegózni a férfiúcskát az első randira, és szintén ebben keresgélünk megfelelő homlokráncot a válási papír aláírásához. Az apához és a társhoz más csomag kell. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin decemberi számában jelent meg.)
Vakarózik. A kicsi is, a nagy is, most már a felnőttek is. Gyere csak, nézzelek meg – mondja az édesanya, gyengéden maga elé húzza a görgetős széken ülő nagyot, a fejét két kezébe fogja és odakanyarítja ezt a göndör gömböt, hogy az ablakon beszűrődő napfény szépen rásüssön az üstökre. Hosszú, göndör haja van a nagynak, a hajszálak erős tövében pedig sűrű erdő (kopasz mező – folytatná az édesanya magában, magának dünnyögve, de most még egy darabig itt, a sűrűben kell maradni, nincs pillogtató, szortyogtató). Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin decemberi számában jelent meg.
Egy Facebookon keringő mém jut eszembe, amelyen egy kimerült arcú nő fogja a fejét, és ez van a szövegbuborékban: „Nem hiszem el, hogy szilveszterkor éjfélig fennmaradtam, hogy köszöntsem ezt az évet!” (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin decemberi számában jelent meg.)
Nem az volt az álma, hogy orvos lesz, ám engedett szülei biztatásának. Most a legsúlyosabb betegeket kezeli az intenzív terápián, és küzd minden nap az életért. Bár ezen az osztályon nem tudnak az orvosok olyan kapcsolatot kiépíteni a betegekkel, amilyen...
Bizalom és kétely. Olyan, mintha ellentmondanának egymásnak, s ezáltal olyan feszültséget is teremtenek, melyet nem mindig tudunk kezelni, szélsőségekbe csapunk át, azt is megkérdőjelezzük, amiről édeskeveset tudunk ahhoz, hogy érdemben állást foglaljunk a megítélésében. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin januári...
A szünidős házi feladat nagy dilemma, sokan – szülők és tanárok egyaránt – úgy vélik, azért van rá szükség, mert egyébként a gyermek elfelejti az év közben tanultakat. A vakáció azonban a pihenés, feldolgozás ideje kellene legyen, és főként most,...
Azt írja Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvében, hogy minden családnak van titka, csak idő kérdése, hogy mikor derül ki. Ezeket a családi titkokat gyakran generációról generációra cipeljük, sokszor azt sem tudjuk, hogy mit, csak a terhét érezzük. (A teljes...
Talán nincs még egy téma, amelyhez könnyebb megszólalókat - érveket és ellenérveket – találni, mint a menni vagy maradni kérdése, főként mióta a határok megnyíltak, s az „amerikai álom” keresése kordivattá vált. Ma már nincs olyan erdélyi család, melynek bár...
Hány férfit ismertek, aki lovon járta be a Kárpátok gerincét, dacolva esővel, váratlan helyzetekkel és hegyekkel? Kincses Kálmán – zarándoktársaival együtt – megtette a trianoni évforduló emlékére – maximálisan bízva a gondviselésben. Csapatokat szervezett Nagy Magyarország minden elszakított országrészében, ő...