Jólélek

Nem vagy lusta, nem vagy gyenge: talán csak kiégtél

A kiégés nem látványos összeomlással kezdődik, és nem is feltétlenül akkor, amikor már nem bírjuk tovább. Sokkal inkább akkor, amikor még bírjuk, csak egyre kevesebb örömmel. Mire nevet adunk neki, már mélyen benne vagyunk.

Hirdetés

Forró-Erős Gyöngyi: A jóllétünknél semmi sem lehet fontosabb

Húsz év után egyik napról a másikra hagyta abba az újságírást. Forró-Erős Gyöngyi ma pszichoterapeutaként dolgozik, és vallja: nagyon fontos elfogadni, ha már nem a saját utunkon járunk, és félreállni anélkül, hogy azt éreznénk, bármit is feladtunk.

Mátéfi Timea: Az élő kapcsolatok varázsa megtart

Egyszer volt, hol nem volt… Udvarhelyszéken, a Firtos alatt fekszik egy pici csodafalu. Annak van egy híres temploma, ahol egy „plébánoskisasszony” szolgál. Mátéfi Timea kezében varázspálca, játszótere az egész világ. Olyan, mint egy mese, igaz?

Bartha Krisztina: Mit jelent ténylegesen dolgozni magunkon?

Divatossá vált, hogy a személyiségfejlesztésünkre vonatkozóan azt mondjuk: dolgozunk magunkon. A kifejezés ma már szinte kötelező eleme lett a laikus önfejlesztésre vonatkozó nyelvhasználatnak, de tudjuk-e, hogy mit jelent valójában az önismereti munka?

Az alvás nem luxus: az egyik legfontosabb mentális erőforrásunk

Azoknál a nőknél, akik nem alszanak eleget, közel háromszoros a mentális distressz esélye, ami gyakran vezet szorongásos és depresszív tünetekhez, de ingerlékenység, érzelmi kimerültség is megjelenhet, valamint növeli a függőségek kialakulásának esélyét.

Balla Ede Zsolt: Látó emberekké kell váljunk

A szent helyek kapuk, amelyeken az isteni világba léphetünk – vallja a székelyudvarhelyi Balla Ede Zsolt, aki a szakrális földrajz szenvedélyes kutatója, és meggyőződése, hogy spiritualitás nélkül tartalmatlan és üres lenne az életünk.

Ahol a függő újra önmagára találhat

Sokan félnek segítséget kérni, „elvonóra menni”, mert az nemcsak a szer elengedését jelenti, hanem az önmagunkkal való szembenézést is. Rabságban sorozatunk utolsó részében belépünk oda, ahol ez a szembenézés megtörténik: a magyarózdi Terápiás Otthonba.

Bartha Krisztina: Mitől „veszélyes” egy negyvenes nő?

Negyven felett sok nő tapasztalja, hogy új korszakba lépett a női szerepében. Benne van ebben a megérkezettség érzése, a letisztultság és a céltudatosság is, de vannak férfiak, akik számára ijesztő is lehet. Hogy miért?

Házasság hete – A jó házasság kipróbált „receptjei”

Megkérdeztük szerzőinket, milyen „praktikákat” alkalmaznak házasságaik fejlesztésére, javítására, mik azok a tapasztalat-alapú értékek és vezérelvek, amelyek a párkapcsolataik működését – akár több évtizeden át is – támogatják, éltetik.

Hirdetés

Így óvd a hajad nyáron

A nyár a szabadság, a vízpartok és a hosszú esték évszaka. Ilyenkor a bőrünkre kenjük a fényvédőt (!), figyelünk a megfelelő folyadékbevitelre, és igyekszünk elkerülni a leégést. A hajunkról azonban sokszor megfeledkezünk.

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Csillag-Simon Gabriella: A megjelenés az önbizalom része

Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.