Tanulmányoznak, címkéket aggatnak ránk. Igazuk van? Hogyan látjuk önmagunkat? Vajon azt gondoljuk magunkról, ami a valóság? Mennyit érek? Hogyan tájékozódjam és találjam meg önmagam ebben a folyton változó, elvárásokkal teli világban? – ilyen és ehhez hasonló kérdések fordulnak meg többnyire generációm fej&eacut
Gyakran lázadunk, esetleg csak lázadozunk – kicsi dolgokért, nagyokért, valami ellen, valamiért. Kamaszként még a külsőnk is tükrözi a szembefordulást, felnőttként esetleg jól kendőzzük a véleményünket. Évkezdő lapszámunkban a lázadás mibenlétéről kérdeztünk nőket, akikről valahogy sejtettük, vagy éppen tudtuk, hogy van a t&ea
Válások, exférjek, újraházasodások, mozaikcsaládok mindig is voltak. Ha a családfánkat elemezzük, biztosan találnánk olyan leszármazottakat, akik ilyen formában éltek. Újrakezdték. Mostanában ez egyre gyakoribb.
Lelkünk ápolása éppolyan fontos, mint a testünké. Valószínűleg így első olvasatra nagyjából mindenki egyetért velünk, de ha aprópénzre váltjuk a kijelentést, már lehet, hogy sokan húzódoznának a cselekvéstől. Manikűröshöz, kozmetikushoz, fodrászhoz gondolkodás nélkül elmegyünk, de kipróbálnánk-e női önismereti csoportot, amit – többnyire – lélekkurkászok vezetnek? Lelkünk ápolásáért, önmagunk jobb megismeréséért, netán a változásért? Jó hír, hogy vannak nők, akik mernek, és egyre több erre a lehetőség is
Lendület, szenvedély, odaadás, bátorság, ölelés, ösztön, szomorúság, fondorlat, gondoskodás, vágyakozás, kacérság, bátortalanság, megalkuvás, megfontoltság, kétségbeesés, akadékoskodás, jóhiszeműség, kiszámíthatatlanság, aprólé
Kutya, macska, hörcsög, papagáj... egy élőlény nem játék, és jó lenne, ha minden szülő mérlegelné, megbír-e még egy plusz terhet, mielőtt a gyermek mellé beszerez egy állatot is, és van-e benne elég türelem, hogy „gondozóvá”, gazdává nevelje a gyermekét.
Amikor a rekeszizom egymás után többször önkéntelenül és görcsösen összehúzódik, hukk, akkor ez gyors belégzést okoz, hukk, aztán a gégefő hirtelen lezárul, hukk, és ilyenkor egy furcsa hang hagyja el a szánkat: hukk. A légzés egy pillanatra elakad, hukk, majd kezdődik minden elölről. Hukk. &Eacu
Érdekes módon, még a műveltebb, tájékozottabb emberek között is akad, aki furcsán tekint a pszichológusra. Pedig ahogy a test „elromolhat”, a pszichének is lehetnek problémái. Miért is lenne a gyengeség jele a lélek gyógyítójához, pszichológushoz járni?
Mon’ ki tittán, makka! – viccelődünk néha azzal, aki pöszén beszél. Szinte minden második gyermek rosszul ejti ki a szavakat. Bár ötéves korig nem feltétlenül kell problémaként tekinteni rá, a beszédhibákat ajánlott minél hamarabb korrigálni.
Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. A nyelvismeret – anyanyelvünké és az idegen nyelveké – manapság elengedhetetlen készség. De mikor javasolt és érdemes elkezdeni kisgyermekünket idegen nyelvre tanítani?
Emlékeznek? Hogy lüktetett, hogy hullámzott, morajlott, tombolt, mint a tenger vihara: hajnalig tartó délutánból és a tökéletesből is kettő kellett, hogy csillapítson, szelídítsen, hogy megzabolázzon. A vágy elemi, a kor csak ráncba szedi: megölni, örökre kioltani nem tudja. Vajon milyen lehet ágyba bújn
Emberség segíteni olyanokon, akik rászorulnak. Eléri ez valakinek az ingerküszöbét? Puffogtatni lehet ilyeneket, hogy társadalmi felelősségvállalás, nemes ügy, jó cselekedet, de nincs értelme magyarázni azt, amit mindenki ért, tud, érez. Adományozni, jótékonykodni alig szoktunk. A mi társadalmunk az egzisztenciális nehézségek miatt sem ér
A szokás hatalmát gyakran emlegetjük, és igencsak jogosan: fogódzót és biztonságot ad. De mi a szokás? – teszi fel a kérdést a decemberi Nőileg Egyensúly rovata. Számos példát hoz arra vonatkozóan, milyen rituálékat, hagyományokat és szokásokat gyakorlunk automatikusan, gyerekkorból hozva, miközben számos esetben épp ezektől szaba
„Még táncolsz?” Teszik fel sokan a kérdést, amikor találkozunk. Tudják, hogy hozzám tartozik, része a személyiségemnek. Valójában már negyedik osztályban levett a lábamról, elég volt végignézni a Táncvarázs című sorozat egyik részét, sőt arra is emlékszem, hogy kire figyeltem fel először. A szentesi szüle
Manapság mi sem természetesebb, mint naponta több párbeszédet is folytatni a virtuális térben: a Skype, a Facebook és a különböző chat-szobák lassan a telefonálást is elavulttá teszik. Átültethető-e viszont a flört, az udvarlás, esetleg a szex a cyber-világba? Szokás Erdélyben online pajzánkodni?
Emlékeznek még a Parfüm című filmre? Egy fiatal francia fiú története, akinek különleges tehetsége van az illatok érzékeléséhez. Kivételes képessége azonban megszállottsággá válik, és egyetlen életcélja lesz: megőrizni a fiatal lányok bőrének illatát.
Bizonyára mindenki hisz valamiben – a hitnélküliség is tulajdonképpen meggyőződésalapú. A novemberi Nőilegben módszereket, megoldásokat kerestünk a gyermek hitben való nevelésére, közben szerkesztőségi munkatársainkat is megkérdeztük hitük felől: Barabás Blanka szerkesztő és Gálovits Rózsa szerzőnk szösszeneteit olvashatják.
„A hitben való nevelés nem úgy kezdődik, hogy bibliai történeteket tanítok neki, hanem amiért én szeretem Istent, ahogyan napi kapcsolatban vagyok vele, imádkozom, megköszönöm az ételt az asztalomon, az maga a nevelés.” Gyerekek hitbeli neveléséről vallja a fentieket Demeter Irén valláspedagógus.
Fiatalon, pápai engedéllyel szentelték fel, ma Kolozsvár egyik legnagyobb katolikus közösségét vezeti. László Attila főesperes tanár, lelkipásztor, közösségépítő és mentálhigiénés segítő számára mindennél fontosabb, hogy a tisztség mögött ember maradjon.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A Krónika szerkesztőségének „legcsajosabb” tagja, szereti a színeket, a miniket és a magas sarkú cipőket. Bede Laura a hétköznapokon is elegáns – de sosem hivalkodó –, ám amikor „kiöltözik” jeles alkalmakkor, bizony minden szempár rászegeződik.
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.