Bruncsák Anna

Bruncsák Anna: Levél a végsőkig kimerült anyának

Kedves, köszönöm, hogy küzdesz. A sejtjeimben érzem a fáradtságod, a kétségbeesésed, a tehetetlennek hitt szorongásod, amely minden pillanatban megingat abban, hogy vajon, jól csinálod. Mégis teszed, amit tenned kell.

Bruncsák Anna: A hét legfontosabb készség, amit szülőként adhatunk

„Ezek a mai gyerekek már nem hallgatnak senkire!” – halljuk sokszor. Szülőként olykor nehéz megtalálni az egyensúlyt: hogyan neveljük az életre a gyermekeinket úgy, hogy ezeket a készségeket a megváltozott világban is hasznosítani tudják?

Bruncsák Anna: Harctér vagy osztályterem?

„Kezelhetetlen gyerekek, kezelhetetlen rendszer – kimondjuk végre?” – Rusz Csilla drámapedagógusként, több évtizedes tapasztalattal a háta mögött mondta ki: az iskola falai között ma nem tanítás, hanem túlélés zajlik.

Teszteltük az AI-t – ezúttal nevelési és szoptatási kérdésekben

Hozzáértőként teszteltem a mesterséges intelligenciát nevelési és szoptatási kérdésekben. Miután egyre több édesanyától hallom, hogy „a chatGPT ezt nem mondta”, őszinte kíváncsiság vezérelt, amikor kipróbáltam: vajon akkor mit mond?

Mit árul el a testvérek születési sorrendje?

Kétségtelenül hat a gyerek viselkedésére, hogy hányadikként érkezett a családba: a legidősebb vagy a legkisebb, esetleg „a szendvicsgyerek”, vagy egyke. Hogyan tudjuk szülőként kezelni ezeket a kapcsolatokat úgy, hogy mindenki megtalálja a helyét?

Hogyan tanítsuk meg a gyerekeket a hibák jóvátételére?

A hibáknak közel sincs akkora jelentősége, mint amekkorát mi szentelünk nekik. Sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogyan kezeljük a hibáinkat és a gyermekünk hibáit.

Miről szól a (testvér)konfliktus valójában?

A testvérkapcsolat az egyik legkorábbi és legintenzívebb tanulási lehetőség, ahol a gyerekek elsajátítják, hogyan reagáljanak konfliktushelyzetekben, miként fejezzék ki az érzelmeiket, hogyan védjék a határaikat és működjenek együtt.

Nyertes együttműködés: a nevelés mozgatórugója

Amikor a gyermekünk másképp viselkedik, mint ahogy azt várnánk, arra összpontosítunk, hogy hogyan változtassuk meg a viselkedését. Külső kontrollal közelítünk felé. De vajon ez a célravezető?

Miért sír gyakran a dackorszakban? Hogyan támogathatod?

Felhőtlen őszi nap. Vidám almaszedés. A két és fél éves szaladgál, kacag. Beleharap egy almába, a következő pillanatban zokogástól hangos a határ. „Mi történt?” – kérdezem aggódva. – Darázs? fogfájás? Ő csak sír, kis teste rázkódik a hatalmas érzésektől.

Átaludni az éjszakát – sírás nélkül

A „sírni hagyni" elvre alapozó alvástréning ugyan hatékonynak tűnhet, de hosszú távon a kicsi egészséges alvási rutinját felborítja, sőt, a legújabb kutatások szerint veszélyes is lehet.

Bruncsák Anna: Lehet jó, ha hagyjuk sírni a babát?

Váratlanul ért a kérdés. A kérdező édesanya azonnal szégyenkezve magyarázkodni kezdett: „Teljesen kimerültnek érzem magam. Jó volna, ha külön szobában aludna, és nem ébredne fel. Lehet jól sírni hagyni???

Bruncsák Anna: Használd jól a haragot

A harag egy alapvető megélés, amely mindenkit érint, kivétel nélkül. A harag nem egyenlő az agresszióval. Tanuljuk meg hát kezelni, megélni és elengedni a haragunkat. És tanítsuk erre a gyermekünket is.

Bruncsák Anna: A szoptatás a norma

Augusztus első hetében a Szoptatás Világhetét ünnepeljük. Ilyenkor a figyelem a szoptató édesanyák nehézségeire, magányára, kiszolgáltatottságára és sok esetben a meg nem értettségére irányul, csakúgy, mint a szoptatás fontosságára.

Bruncsák Anna: A büntetés lázadást gerjeszt, nem ösztönöz fejlődésre

Fontos: lehet fegyelmezni, lehet önfegyelemre, megoldáskeresésre, kitartásra, tiszteletadásra nevelni büntetés nélkül. Sőt, hosszú távon így éri meg, mert a készségeket és ismereteket tanítanunk, mintáznunk, és gyakorolnunk kell.

Bruncsák Anna: Hogy érzed magad szülőként?

Talán szégyenkezve vallod be magadnak, mert azt gondolod, hogy a szülői kompetenciádat csorbítja. Úgy hiszed, hogy nem hibázhatsz, mert a gyermeked a tét. De tudnod kell: te vagy a gyermeked legjobb édesanyja, az egyetlen édesanyja.

Bruncsák Anna: Az anyák is sírnak

Az anya boldog, elégedett, mindig vidám, alázatos, türelmes és erős, vagy ha nem, akkor valami baj van vele. Ezt gondolja, és ezt várja a társadalom. Ezt gondoljuk, és ezt várjuk mi magunk is.

A dackorszak és a dühkitörések - Hogyan szelídítsd meg a „sárkánybébit”?

Kisgyermekkorban még éretlen az önszabályozás képessége. A mi viselkedésünk ezekben a kritikus pillanatokban meghatározó a jövőre nézve. Tudjuk mindezt, mégis nehéz végignéznünk, amint a sárkánybébink tűzcsóvaként lövi az elsöprő érzelmeit.

Hogyan tegyük könnyebbé az elalvást a gyereknek?

A legtöbb baba nem alszik el egyedül, de valljuk be: kisgyermekkorban is sok családban probléma az altatás, külön alvás. Mit tehetünk tehát, hogy stresszmentes élmény legyen az elalvás?

Hirdetés

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Nem divatos, hanem stílusos – Tamás Kinga gardróbja

Végzettsége szerint színész, de a fotózás az igazi szerelme. Édesanya, vállalkozó, utazó: Tamás Kinga szereti, gyűjti a régiségeket, és az öltözködésben is ez az elv vezérli – nem ő alakul az aktuális divathoz, hanem a saját stílusához választ darabokat.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.

Hogyan ápoljuk a lábunkat? (VIDEÓ)

Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.