Címke: kutató

Tudós nők – Dr. Sántha Ágnes: Sokat tanulok a fiataloktól

Sántha Ágnes ízig-vérig marosvásárhelyi. A Sapientia EMTE szociológus oktató-kutatója hatalmas türelemmel és derűvel építgeti szakmai útját, emellett szeret duplázni: két doktori fokozatot is szerzett, ugyanakkor kétszer két gyermek szólítja édesanyának.

Tudós nők – Dr. Plugor Réka: Minden változásban lehetőség van valami jóra

Plugor Réka Sepsiszentgyörgyről indult, Kolozsváron tanult Szociológia-antropológia és Európai tanulmányok szakokon, majd Budapesten, a CEU-n mesterizett. Tizennégy évvel ezelőtt kicsit nagyobbat lépett a hétmérföldes csizmájával. Ma a Leicesteri Egyetem docense és tanszékvezető-helyettes a Munka, Foglalkoztatás, Vezetési és Szervezés Tanszékén. Párjával két kisfiút nevelnek a szigetországban. Mintha csak három perc telt volna el azóta, hogy a kolozsvári Max Weber Szakkollégium udvarán a tudományról és a

Sándor-Zsigmond Ibolya: „Petőfi jelen van a mindennapjainkban”

„Nagy személyiségek esetében mindig érdekes a kezdet és a vég, és ha valami kétely, bizonytalanság merül fel ezekben a kérdésekben, akkor az mindig izgalmasabb lesz a kutatás számára. Pontosan így vagyunk Petőfi halálával kapcsolatban is, tudományos álláspont létezik, de nincs száz százalékig megnyugtató válasz, bizonyíték” – indokolja, miért eredt helytörténeti kutatóként Petőfi Sándor nyomába Sándor-Zsigmond Ibolya, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum igazgatója, Petőfi kutató. S bár a helyi legen

Klímajelentés: az emberi tevékenység egyértelműen hozzájárult a felmelegedéshez

A klímaváltozás ma látható hatásai intenzívebbek, mint 20 éve gondoltuk – állapítja meg 2022-es jelentésében is az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testülete (IPCC). A jelentés igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a világ népességének közel fele most is küzd az egyre veszélyesebbé váló éghajlati hatásokkal. A klímajelentés értelmezéséhez Bartók Blanka klímakutató segítségét kértük. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

Mátis Attila botanikus: Magunk alatt vágjuk a fát

Gyerekkora óta járja az erdőket-mezőket, húsz éve kutató biológusként, dobrudzsai husáng néven új növényfajt fedezett fel. Mátis Attila botanikussal egyebek mellett a klíma-káoszról is beszélgettünk.(Cikkünk a Nőileg magazin 2021. december lapszámában jelent meg.)

Tudós nők: Dr. Soós Anna matematikus, egyetemi docens, rektorhelyettes

Hasznosabb lenne a fiataloknak, a társadalomnak, ha több diákot íratnának szüleik reál szakokra, hiszen ott alakulnak ki azok a struktúrák, amelyeken az egész gondolkodásunk alapul – véli Dr. Soós Anna matematikus, egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, a magyar tagozat vezetője.

Tudós nők: Dr. Macalik Kunigunda biológus, egyetemi adjunktus

A gyerekek által a szülőket is meg lehet tanítani a természet ismeretére, szeretetére – véli Macalik Kunigunda egyetemi adjunktus, aki oktatói munkája mellett tizenöt éve tart ismeretterjesztő foglalkozásokat, kirándulásokat. Biológusként az etnobotanika is foglalkoztatja, az, hogy miként lehet a nagyszüleink által ismert ősi tudást átmenteni a következő generációknak.

Jane Goodall: az úttörő, a korszakalkotó, a védelmező

Nő ül a vadonban, körülötte, közvetlenül mellette csimpánzok mászkálnak, pihennek, játszanak, banánt majszolnak. Jane Goodall előtt tudományos igénnyel még senki nem került ennyire közel vadon élő állatokhoz. Igazi úttörő volt, tevékenysége korszakalkotó, világszerte ő a legismertebb női etológus és természetvédő. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)

Tudós nők: Keszeg Anna

Többször kérdeztük őt lapunk hasábjain, mert fontos, amit mond: rólunk, médiazabálókról, generációs és kulturális meghatározottságainkról. Minden mondata elgondolkodtató, és külön öröm, ha valaki képes másféle megvilágításba is helyezni lényeges dolgokat: ő Keszeg Anna, kultúrakutató.

Tudós nők – Dr. Ercsey-Ravasz Mária

A nő, ha fizikus, ha kutató, ha anya – hogyan léteznek egymás mellett ezek a szerepek, mik a nehézségek, hát az örömök – kérdeztük ezúttal dr. Ercsey-Ravasz Mária-Magdolnát. Felkeltette érdeklődésem ez: hálózattudományok alkalmazása az agykutatásban. Erről is mesélt.

Tudós nők: Bartók Blanka

Klímakutató – ez a fogalom annyira izgalmas manapság, ugyanis mindegyre az az érzésünk, hogy nem olyan a tél, nem olyan a nyár, mint régen volt… Lám, van valaki a környezetünkben, aki – leegyszerűsítve – pont ezzel foglalkozik. Bartók Blanka klímakutatót kérdeztük.

Tudós nők – Bodó Julianna: Mindenki élete érdekes és fontos

Társadalomtudós, kulturális antropológus – rendkívül sokoldalú személyiség, tudjuk róla, hogy nagy természetjáró, népszerű, nem csak a diákjai körében, amit mond, arra odafigyelünk. (Cikkünk rövid változata a 2021-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Reggelizzünk finomat!

Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.