Ahogy belépsz a kapun, rögtön a bal oldalon egy régi, festett Jézus Krisztus feszület, pléh tetővel, ami még az utcáról is látszik. Itt él sok-sok éve Laura néni és Nicu bácsi. Kertjük kiér a Duna Szent-György ágáig…

A repülőgép emelkedni kezd. A föld lassan távolodik, még jól kivehetőek a részletek: a házak, kertek, utak, a rajtuk araszoló járművek. Elképzeli, ahogy a veteményesben gyomlálgató néni most megáll egy pillanatra, kézfejével letörli izzadt homlokát, és töprengve néz a távolodó repülő után…

Hét órát kongat a toronyóra. A novemberi este már órákkal korábban a városra ereszkedett. A résnyire nyitott ablakon keresztül a kis konyhába beszűrődnek a közeledő hangok. Magában beszél, veszekszik, mint mindig, amikor tökrészeg.

Szeretem az őszt. Különösen az októbert. Negyven éve pont ilyen ragyogó nap volt október tizenötödikén. Tizenhét éves voltam. Megérintett az első szerelem. Mit megérintett? Elkapott, mint egy hurrikán.

Napjaink dizájnerei kényük-kedvük szerint kurtítják vagy hosszabbítják a szoknyát, de nem volt ez mindig így: a miniszoknya megszületéséhez rögös út vezetett, sokszor botrányokkal kikövezve. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)

Tojásszag van. Az ajtóm alatt ujjnyi rés, onnan szivárog. Karácsony másodnapja van, de a tojásszag már fél éve mindennapos. Társbérlő. Zsidó fiú, nagyon udvarias. Csak a tojás ne lenne. Norah seftel a konyhában, szimatol: vajon a lakótárs kidugja az orrát? Ha igen, lecsap rá, mint a sas, éhesen vadászva egy kis tojás darabra: egy szóra, egy mosolyra. Nagyon szociális lény. Vajon kitől örökölte? Kicsi drágám.

Olyan az élet, mint a láncöltéses varrás: egyik öltésből szépen indul a következő. A szabályos öltéshez persze figyelni kell. Egy döntés, egy találkozás, egy gondolat elindít, belesodor egy újba, egy emberi szó, egy tiszta tekintet nyomán falak omlanak, és – az egyébként – csikorogva nyíló ajtók könnyedén tárulhatnak ki. Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.

Templomba készültem, de nem volt víz. Csak a csapban. Ugye otthon, „ahajt”, ha egyéb nem, a szomszéd ad egy vödörrel a kútból. Három vendéggel ébredtem az új lakásban, ami még nem az otthonom, sem külsőre, sem belsőre, de alakul… Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.

Öt óra múlt pár perccel. A csergőóra diszkrét berregésbe kezdett. Tapintatosan, halkan, majdhogynem bocsánatkérőn, amiért bátorkodik megzavarni gazdája nyugalmát. Az első fokozat épp csak visszarántotta valahová az álom és ébrenlét határára. Nem mozdult. Az óra újabb fokozatra kapcsolt. Az egyre türelmetlenebb, egyre követelőzőbb hang lassan szétfoszlatta az álom utolsó maradékát is.

Lakodalom van a mi utcáááánkban – hallhatjuk szombatról szombatra, májustól októberig, és két év kihagyás után végre ismét lehet nagy létszámú lagzikat tartani. De mi van, ha kétségeink vannak? Ha mégsem olyan egyértelmű az öröm? Ha legszívesebben megfutamodnánk a jó előre betervezett esküvőnk elől? (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Tegnap délután, amikor hazafelé mentünk a vásárlásból anyával és Misivel, a nagy tesómmal, a lépcsőházban Kovács bácsival találkoztunk. Kovács bácsi a második emeleten lakik a feleségével, mindig nagyon kedves, csak azt nem szeretem, hogy van egy kellemetlen szokása. De ez még mindig jobb, mint a Kovács nénié, aki, ahányszor meglát, gyorsan odarohan hozzám és összevissza csókolgat. Azt mondja, olyan vagyok, mint a kisunokája. Én nem bánom, de utálom, ha összenyálazzák az arcomat!

Ez a nyár is olyan volt, mint az elmúlt évek. Feladatokkal teli, betegségekkel terhelt. Előbb a nagynénje volt kórházban, aztán rá is várt egy kisebb műtét. Az irodában mindig hiányzott valaki, helyettesíteni kellett. Évek óta nem volt szabadságon. Majd kivesz egy hónapot, Évike – szokta mondogatni a főnöke, s meg sem áll Dél-Amerikáig. Egyszer meg is nézte, mennyibe kerülne egy ilyen út. Pontosan tudta, soha nem fog ilyen messzire eljutni.

Akkor mindent megbeszéltünk, ugye? Igen, holnap estére ott vagyunk Pesten. Ott csatlakozik hozzánk barátnőnk, Tündi és másfél éves fia, Ábel. Öccse, Feri szervezi a nyaralást, felesége, Évi, aki nemrég esett át egy térdműtéten, de ez most nem fontos, és az ő szintén másfél éves kislányuk. Ez azért érdekes lesz: két másfél éves gyerek a Rax-Alpokban, amint éppen túrázik. Hiába, nem lehet elég korán kezdeni. Éljenek a fiatalok!

Kamaszként a széna betakarítása, a pityókaszedés vagy éppen a fahordás nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Az osztálytársaimmal ellentétben, én nem vártam annyira a nyarat, mert tudtam, hogy milyen sok munka vár rám. A család nagy volt, de édesapám mindig ragaszkodott ahhoz, hogy én is kivegyem a részem a munkákból. Mindig korán keltünk, összepakoltuk az ebédet, és hol traktorral, hol biciklivel, de olyan is volt, hogy gyalogosan indultunk útnak.

A hajnal lassan oszladozott a város felett, a reggel egy csodás tavaszi nap ígéretével érkezett. Az ébredező város hangjai, a munkába igyekvő mogorva emberek sietős léptei, a kukásautó jellegzetes zúgása, az élénkülő forgalom zaja mind jobban elnyomta a madarak kora reggeli koncertjét, az agitato és fortissimo egyre okafogyottabbá vált.

Segítesz nekem megtalálni a családom? – ezzel a sorral kezdődött, így keveredtem bele hét testvér sírva kacagós meséjébe, amit immár magammal viszek, még akkor is, ha csak egy narrátor szerep jutott számomra egy család életében.

Az eső végigsöpört a városon. Az elején diadalmaskodott a porlepel, s ahogy rábuggyantak a kövér cseppek, parisztozott a porfelhő, s beburkolta azokat. Aztán megadta magát, s a vίztükör becsomagolt mindent. Ahogy alább hagyott, ritmusosan még hallatta magát egy darabig az ablaküvegeken, alácsordult a csatornákból, s illatfelhője bekúszott az orromba.

Vasárnap újra szavaztam. Mint ahogy minden választás alkalmával, éltem eddig is demokratikus állampolgári jogommal, amikor erre lehetőségem nyílt. És tenni szándékozom, amíg csak fel tudom emelni a tollat. Felemelt fejjel, büszkén és boldogan.