Sántha Ágnes ízig-vérig marosvásárhelyi. A Sapientia EMTE szociológus oktató-kutatója hatalmas türelemmel és derűvel építgeti szakmai útját, emellett szeret duplázni: két doktori fokozatot is szerzett, ugyanakkor kétszer két gyermek szólítja édesanyának.

Dr. Horváth Emőke marosvásárhelyi patológus szakorvos, 23 éve oktatja, képezi a jövő orvos nemzedékét. Több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, Emőke azt vallja, a patológia tökéletesen megfelel a nőknek.

Irodalomtanári pályán indult, aztán a kiváló szerkesztői vénával megáldott, világra és tudományokra nyitott ember beleszeretett a színházba. Legszívesebben előadásokról, szövegekről beszél, de most – kivételesen – önmagáról is.

Ha egy hashtaget kellene illeszteni a neve mellé, akkor az a #radon vagy a #mofetta lenne. Amíg 11 éves fia úszóedzésen van, Incze Réka elmeséli, hogyan lett a székelyföldi mofetták „nagykövete”.

Plugor Réka Sepsiszentgyörgyről indult, Kolozsváron tanult Szociológia-antropológia és Európai tanulmányok szakokon, majd Budapesten, a CEU-n mesterizett. Tizennégy évvel ezelőtt kicsit nagyobbat lépett a hétmérföldes csizmájával. Ma a Leicesteri Egyetem docense és tanszékvezető-helyettes a Munka, Foglalkoztatás, Vezetési és Szervezés Tanszékén. Párjával két kisfiút nevelnek a szigetországban. Mintha csak három perc telt volna el azóta, hogy a kolozsvári Max Weber Szakkollégium udvarán a tudományról és a

1901-ben osztották ki először az Alfred Nobel által alapított elismerést, azóta 954 személy kapott Nobel-díjat. Ebből mindössze 65 nő. Eleinte öt kategória létezett, ma már hat: fizika, kémia, orvosi és élettani, irodalom, béke és közgazdaságtan. A csaknem ezer díjazott többsége férfi, és legtöbben az Amerikai Egyesült Államok állampolgárai. Közülük nagyon sokan - akárcsak az első magyar női Nobel-díjasunk, Karikó Katalin is - ebben az országban élt és tevékenykedett a díj odaítélésekor, annak ellenére,

„Én nagyon bízom ebben a generációban, szerintem azon kell gondolkodni, hogyan tudunk nekik minél több terepet, lehetőséget adni” – mondja diákjairól Vallasek Júlia egyetemi docens, irodalomkritikus, műfordító. A női szerepeket is sokat kutató irodalom- és sajtótörténész szerint nőként nehezebb alkotónak lenni.

Hasznosabb lenne a fiataloknak, a társadalomnak, ha több diákot íratnának szüleik reál szakokra, hiszen ott alakulnak ki azok a struktúrák, amelyeken az egész gondolkodásunk alapul – véli Dr. Soós Anna matematikus, egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, a magyar tagozat vezetője.

A gyerekek által a szülőket is meg lehet tanítani a természet ismeretére, szeretetére – véli Macalik Kunigunda egyetemi adjunktus, aki oktatói munkája mellett tizenöt éve tart ismeretterjesztő foglalkozásokat, kirándulásokat. Biológusként az etnobotanika is foglalkoztatja, az, hogy miként lehet a nagyszüleink által ismert ősi tudást átmenteni a következő generációknak.

A gépek ugyan egyre okosabbak lesznek, de nem fogják felváltani az embert – vallja Sándor Réka, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem informatika szakának adjunktusa. A harmadik gyerekét váró egyetemi oktató az informatika jelenlegi kihívásairól és fő kutatási területéről, a játékelméletről is mesélt.

Egyértelműen fogalmaz, kritikus és szerethető: ezt olvasom ki a számomra ismeretlen Csiszár Klárával készült interjúkból. Ő a BBTE Római Katolikus Teológia Karának egyetemi adjunktusa és a Linzi Katolikus Egyetem pasztorálteológia professzora. Főbb kutatási területeihez tartozik többek közt az egyházfejlődés a posztkommunista országokban, a missziófogalom, valamint Ferenc pápa teológiája.

Kicsit mindig irigy voltam, hogy olyasmire van rálátása, ami számomra maga a világmindenség kvintesszenciája: film és filmtudomány. Pethő Ágnest közel két évtized után, egykori diákjaként faggattam.

Nevelés, oktatás, pedagógia és módszertan – szép és összetett világ, melynek megvannak a maga nehézségei, folyamatos felülvizsgálásra, kutatásra szoruló részterületei. E tudomány jeles szakembere Dr. Barabási Tünde, a BBTE székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának docense, aki úgy érzi, tenyerén hordozza őt az Isten.

Többször kérdeztük őt lapunk hasábjain, mert fontos, amit mond: rólunk, médiazabálókról, generációs és kulturális meghatározottságainkról. Minden mondata elgondolkodtató, és külön öröm, ha valaki képes másféle megvilágításba is helyezni lényeges dolgokat: ő Keszeg Anna, kultúrakutató.

A nő, ha fizikus, ha kutató, ha anya – hogyan léteznek egymás mellett ezek a szerepek, mik a nehézségek, hát az örömök – kérdeztük ezúttal dr. Ercsey-Ravasz Mária-Magdolnát. Felkeltette érdeklődésem ez: hálózattudományok alkalmazása az agykutatásban. Erről is mesélt.

„Nem szabad semmi olyat elmulasztani, aminek valami esélye van arra, hogy a diákokhoz közelebb hozza a matematikát.” (Pólya, 1977) – interjúalanyom ezzel indította a válaszait, és annyira telitalálatnak érzem, mivel tudjuk, a román mellett a matematika az, melyre mumusként tekint sok diák. Debrenti Edithtet, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusát, matematikus kutatót kérdeztük.

Klímakutató – ez a fogalom annyira izgalmas manapság, ugyanis mindegyre az az érzésünk, hogy nem olyan a tél, nem olyan a nyár, mint régen volt… Lám, van valaki a környezetünkben, aki – leegyszerűsítve – pont ezzel foglalkozik. Bartók Blanka klímakutatót kérdeztük.

Társadalomtudós, kulturális antropológus – rendkívül sokoldalú személyiség, tudjuk róla, hogy nagy természetjáró, népszerű, nem csak a diákjai körében, amit mond, arra odafigyelünk. (Cikkünk rövid változata a 2021-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)