arckép

Horváth Mária: Addig élünk igazán, amíg tudunk változni

Horváth Mária férjével, Horváth Levente református lelkész-teológiai tanárral csaknem harminc éve álmodta létre a Bonus Pastor Alapítványt, ahol drog-, játék- és alkoholfüggőket segítenek a szabadulásban. Szakmája szerint tanár, öt gyermek édesanyja.

Abodi Nagy Blanka: Megéri nem feladni

A vele készült interjúkban visszatérő kulcsmondat: „Adni akarok”. Az Erdély Hangja győztese, X-faktor egyszer, Voice, majd X-faktor 13 év után, másodszor… Rivaldafény – elcsendesülés, rivaldafény – elcsendesülés, mintha ez lenne életének az alapritmusa.

Dimény-Varga Tünde: A mostani életem egy érett gyümölcs

Székelyudvarhelyi iskolában dolgozik pszichológusként, a környék kevés gyermekpszichoterapeutáinak egyike, gasztroblogger, és a Nőileg állandó szerzője. Beszéltünk szakmáról, konyháról, és közben felsejlett az önazonos és elégedett élet „receptje” is.

Szilágyi Nóra: Kell valami őrültség az életben, ami éltet

Nő, énekesnő, édesanya, közönségszervező, fesztiválszervező – eképpen határozza meg magát a Csíkszeredában élő Szilágyi Nóra. Édesanya, aki egyedül neveli gyermekét. A Csíki Játékszín közönségszervezője, a Csíki Jazz Fesztivál megálmodója, éltetője.

Gáll Tímea: A felmenőim adnak erőt ma is

Asszonysorsok elevenednek meg régi történetei révén, miközben sokszor megtelik a szeme könnyel. Érzékeny asszony Gáll Tímea, a Kölcsönkért kovász írója, valami olyan átütő mélység és ősi tudás lobog ebben a nőben, ami csak nagyon-nagyon kevesek sajátja.

Forrai Szerénke: Nagyon óvom már a jókedvemet

Vagány, erős, határozott nőnek ismertem meg, aki nem fél a kihívásoktól, sőt keresi azokat. Persze, az élet sem kíméli. Hoz elé olyan kihívásokat, amelyekkel meg kell harcolni. De ő nem ül be a sarokba siránkozni: cselekszik. Így működik ő.

Blága Tünde: Ezen a pályán nincsenek barátok

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyimesi lány, aki szépségkirálynő szeretett volna lenni. Ő maga álmodta meg és hívta életre saját „tündérmeséjét”: erdélyi lányként Magyarországot képviselte a Miss Universe világversenyen.

A nő születése – Nővé válni sem volt egyszerű

Április a Nőileg „születésnapi” hónapja, és idén a lap fennállásának 10. évfordulóját ünnepeljük. Ennek apropóján pedig mi másban merülhetnénk el leginkább, mint a nőiségünkben? Mert valamikor az is megszületett, és sokunkban nem is olyan könnyedén.

Pál-Varga Márta: Nekem a szakmai siker mindig másodlagos volt

Négy gyönyörűség: két kislány és két kisfiú teszi teljessé Pál-Varga Márta életét. No meg a színház. A mélyen megélt anyaság erősítette benne a művészt, a művészet pedig egyensúlyt ad a visszafogott, színészi allűröktől mentes fiatal nőnek.

Tiboldi Bea: Alázattal kell közelednünk a világ dolgai felé

Már gyermekkorában futóversenyeket szervezett a csíkszeredai Tudor lakótelepen, és most is úgy gondolja, hogy adni öröm, a másokon való segítés egyszerű, ha figyelünk az embertársainkra. Úgy véli, az apró tettekkel is jobbá tesszük a világot.

Antalka Ágota: Nem véletlenül születtem ide

Antalka Ágota olyan szakkönyvek szerzője, amelyekkel Erdélyben úttörőnek számít. Ha a sepsiszentgyörgyi pszichológus rövid prózai írásaiból is olvastunk már, akkor egy finom lelkű nő belső világa is felsejlik előttünk.

Fesztiválöltözet: amit én már megtanultam

Több mint egy évtizede minden évben fesztiválozunk, ha esik, ha fúj, ha hőség van. Méltán mondhatom, hogy elmúlt években sokat fejlődtem a fesztiválöltözködés terén, ma már nem vétek alapvető hibákat, és nem két bőrönddel érkezem a táborba.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.

Tulit Éva: A nagyvilág tele jó emberekkel

Kisbuszban élve, 268 nap alatt 51 067 kilométert tett meg a sepsiszentgyörgyi Tulit család: Éva, Zsombor, valamint gyermekeik, Eszter és Gergő. A Belső-Ázsiáig tartó, az arab világba is „benéző” utazás tapasztalatairól Éva mesélt.

A szoknyás-pulcsis édesanya: Hajnal Csilla

Nem stresszel rá az öltözködésre. „De ha már felöltözünk, akkor olyan ruhákat vegyünk magunkra, amiket szeretünk” – mondja Hajnal Csilla, a Székelyhon marosvásárhelyi újságírója. Szerinte ugyanis önmagunk leszünk az öltözködés által.

Rebarbara – már hangzásában is kellemes

A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.

Bencze Emese gardróbja: Szeretek készülődni

Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.