Jó közérzet télen – hatással van a testi egészségünkre is
Télen kicsit bezárkózunk, elvonulunk, lelassul az életritmusunk. Azonban ilyenkor is nagyon fontos, hogy megtartsuk a jó közérzetünket, mert kihat az egészségünkre is.
Télen kicsit bezárkózunk, elvonulunk, lelassul az életritmusunk. Azonban ilyenkor is nagyon fontos, hogy megtartsuk a jó közérzetünket, mert kihat az egészségünkre is.
„Olyan gyorsan elrepült ez az év, hogy időm sem volt lefogyni”– gördül szembe velem a mém. Valaki viccnek szánta, de a poén az, hogy én tényleg így érzem és élem. Közeledik az év vége. Ilyenkor mindig számba veszem a mögöttem és előttem álló év megvalósításait, terveit. Elő is veszem az idénre készített évrendező munkafüzetem.
Törekszünk kívül-belül oldani a merevségeket, kitisztítsuk az energiautakat, hogy szabadon áramolhasson a masszírozott személyben lévő életenergia. A teljes testre koncentrálunk, hogy megtaláljuk a pontokat, ahol az energia nem mozog, és felszabadíthassuk azokat.
A szexuális életünk során előfordulhatnak olyan zavarba ejtő jelenségek, pillanatok, amelyekről kevesen beszélnek nyíltan. Ettől még kínosabbá válnak, amikor megtörténnek velünk. Többnyire az érzi kellemetlenül magát, aki „elkövette a hibát”, önbizalma hirtelen megcsappan, és már akkor sem tud újra csúcsformába kerülni, ha a párja ügyet sem vet arra, ami történt. Jó azonban tudatosítani magunkban, hogy a szex csak a romantikus filmekben tökéletes, és legfeljebb az erotikus filmekben tűnik állandóan ferge
A fájdalmas együttlétek két típusát szoktuk elkülöníteni: a vaginizmust és a diszpareuniát. Ezeket nem a szexuális válaszciklus valamelyik szakaszához, hanem kifejezetten a szexuális aktus megkísérlésének pillanatához kötjük, a két jelenséget az ilyenkor fellépő kellemetlen diszfunkciónak tekintjük.
A túl száraz levegő, allergia vagy egy óvatlan orrpiszkálás miatt is elindulhat az orrunk vére. Többnyire nem érdemel különösebb odafigyelést ez a tünet, ám ha gyakran visszatérő és nehezen elálló orrvérzést tapasztalunk, mindenképp forduljunk orvoshoz.
Nagymértékben ronthatják az életminőséget az emésztőrendszeri betegségek, az állandó fájdalom, a diszkomfortérzet emberi kapcsolatainkat és önértékelésünket is rombolhatja. Nem érdemes ezeket a problémákat félvállról venni, mondja a belgyógyász.
Olyan bizonytalan vagyok…Vagy mégsem? Valahogy nem tudom megtalálni, milyen mozgást kíván a testem rendszeresen, melyik az a mozgásforma, amiért hetente többször sportcipőt ragadnék, hagynék munkát, mosatlant, családot, és rendszeresen, lankadatlanul űzném. Én a különféle edzésformák svédasztaláról kíváncsian csipegettem, kóstolgattam sokfélét: csoportos, táncos és súlyzós ugri-bugrit, kosarazást, edzőtermek gályarabok hangulatát idéző küszködését, személyi edző motiváló közbenjárását, szaladást, úszást,
Székelyföldön, szűkebb társadalmunkban az érzelmi tudatosságban, érzelmi nevelésben generációkra visszamenőleg hiányosságok vannak. A társadalmi szabályok gyakran elnyomják az érintés iránti vágyat, az érzelmek kimutatását sokan gyengeségként élik meg.
Kétféle ember létezik: akinek rendszeresen szüksége van lábápolásra, és akinek előbb-utóbb szüksége lesz a lábápolásra – vallja Kedei Delinke, székelyudvarhelyi gyógypedikűrös. Százak szenvednek tíz- vagy akár húsz éve a körömgombától, amíg szakemberhez fordulnak, pedig van módja annak, hogy szép és egészséges körömlemez nőjön a beteg köröm helyére. A lábápolás nem csak esztétikai okokból fontos, de komoly betegségeket is meg tudunk előzni vele, vagy épp kezelni tudjuk azokat – hangsúlyozza Delinke.
Nem vagyok egy betegeskedő típus, se nőgyógyászati problémáim, sem a vizelettartással, sem az elengedéssel nem voltak gondjaim soha. Épp ezért nem is éreztem korábban késztetést az intimtornára – még ha tudtam is róla, hogy egyéb áldásos hatásai is vannak… Na, de most kipróbáltam.
Soha korábban nem aláztak- és bántottak úgy meg, mint amikor azt vágták a fejemhez: „mi a gyermek-, nem pedig az anyuka érdekeit tartjuk szem előtt...” Nem tudok szoptatni. Eléggé fájó ez önmagában is, nem kell hát megkövezni is.
Sok nő irigyli, a férfiak többsége odavan a dús keblekért. Viselőik azonban ezt gyakran nem áldásnak, inkább átoknak érzik. Nehezíti ugyanis a sportolást, hátfájást, gerincproblémákat okozhat, nehéz megfelelő melltartót találni, és akaratlanul is kihívó.
Napjainkban, amikor a tökéletes test képét ontja ránk a média, igencsak érzékenyen érint, ha úgy érezzük, saját magunkon valami nagyon nem stimmel. Számos kismama küzd hasonló gondokkal, az egyik leggyakoribb közülük a várandósság után szétnyílt hasizom.
Ahogy száguldunk a 40 felé, sokan nem érzik az évek múlását, mesésen érzik magukat a bőrükben, a testben azonban olyan finom változások mennek végbe, amelyek hatással lesznek a következő évekre.
A rossz beidegződések és az életmód döntés kérdése, bármikor változtathatunk. Egy ilyen lehetőség az Aviva-torna, amely fizikai és lelki egészségünkre is jótékony hatással lehet. Csendőr Zsuzsánna székelyudvarhelyi Aviva-oktatót kérdeztük a módszerről.
Romániában és világviszonylatban egyaránt nő a túlsúlyos gyerekek száma, becslések szerint ötből egy gyereknek a normálisnál nagyobb a súlya.
Van, aki a kilátókat keresi egy idegen városban, más híres vendéglőket vagy a legszebb strandot, én előbb-utóbb biztosan a piacon kötök ki. Van, ahol a piac a legolcsóbb hely, és van, ahol a legdrágább. Én csak élvezem a zsongást.
Megállsz a tükör előtt egy gyönyörű színű ruhában. Olyan árnyalat, amit már láttál másokon ragyogni. Olyan, amibe első pillantásra beleszerettél. És mégsem stimmel valami.
Szakáll vagy simára borotvált arc? A férfiak ápoltsága ma már jóval több egy gyors borotválkozásnál. Szász Ferenc-Barna borbéllyal a barbershopok reneszánszáról, a jó borotválkozásról és az ápolt szakáll titkairól beszélgettünk.
Nem kell mindjárt hónapokra Dél-Amerikába menni vagy egyedül végigstoppolni Ázsiát: lehet egy háromnapos városnézés Rómában, egy koncert Budapesten vagy egy konferencia után megtoldott hétvége. Az önállóságot nem kilométerben mérik...
Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.
Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.
Gurzó Bernadette szín- és stílustanácsadóként vallja: nem hatalmas mennyiségű ruhára van szükségünk, hanem arra, hogy a szekrényünkben lévők harmóniában legyenek egymással, így bármit kapunk magunkra, stílusos lesz a megjelenésünk.
Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.
Négy éve vágtunk neki az első kempinges Balkán-túránknak. Akkor még mi sem tudtuk pontosan, mire vállalkozunk. A légkondicionált hotelszobát autóra, a kényelmes ágyat egy improvizált fekhelyre, a saját fürdőszobát pedig kempingmosdóra cseréltük.