Jólélek

Én elmentem a vásárba félpénzzel…

Bár a címben szereplő dal szövegével már óvodáskor környékén találkoznak a gyermekek, legtöbben a pénz, a költekezés és megtakarítás fogalmának ismeretével nem rendelkeznek. Feltevődik tehát a kérdés, mikor érdemes zsebpénzt adni csemetéinknek.

Hirdetés

Iskolák, mondjatok nemet a bullyingra!

A zaklatás nem ér véget az iskolakapuban, hiszen ma már az online térben is folytatódik, és a mai diákok számára ez a legijesztőbb. Ugyanakkor bullyingot leginkább kortárszaklatásként értelmezik, de előfordul pedagógus–diák közti interakcióként is!

Ha harminc felett szülsz, tovább élsz

Noha egyre több ismert nő szül késői életkorban gyermeket, és a nemzetközi statisztikai adatok alapján is tudjuk, kitolódik a családalapítás átlagéletkora, sokan megbélyegzik a nőket, akik nem a húszas éveikben szánják el magukat a gyermekvállalásra.

Fodor Emese: Start után csak versenyző vagyok

Fodor Emese sokszoros román bajnok hegyikerékpáros, ugyanakkor 2019 óta Európa-bajnok terepduatlonos. Emese szerint a hegyikerékpár – a lenyűgöző táj, a csend, a folyton változó évszakok szépsége mellett – az erőnlét, a koncentráció és a technikai tudás együttes játéka. Augusztusi lapszámunkban a mára mondtunk igent, annak minden hozadékával. Ezúttal a roppant fegyelmezett székelyudvarhelyi sportolót kérdeztük: mit mond neki a carpe diem, és mikor él igazán a pillanatban?

Bartha Krisztina: Túlélőkészlet szorongó nyaralóknak

Bizonyára sokak számára ismerős a jelenet, amikor végre elérkezik a várva várt nyaralás, de ahelyett, hogy az öröm és a felszabadulás pillanatait élnénk meg, tele vagyunk szorongással, feszültséggel, a boldog pillanatok helyett vitatkozunk a családdal.

Tanítsd meg érzelemül! – Hisztiszelidítés hosszú távon

Az érzelmeket megélni természetes, kifejezni lehetséges. És nemcsak üvöltözésben avagy kezelhetetlennek tűnő hisztiben, hanem jóval „szociálisabb” formában is. A kisgyermek is ráterelhető erre az útra. Nem azonnal ható tippeket, hanem hosszú távú befektetést ajánlunk.

Gyermekek szexuális bántalmazása: saját környezetünkben is megtörténik, csak nem vesszük észre

Móricz Zsigmond: Árvácska. A regényben Kadarcs István a szőlőben „karóba húzza” Csörét, az állami gondozott kislányt. Megerőszakolja. A filmváltozatban mondja is a nevelőanyja: fáj neki a hátulja. Még olvasni, nézni is dermesztő, nemhogy átélni. Pedig a szexuális bántalmazás ma, a valóságban is nagyon sok gyermekkel megtörténik. Sokkal többel, mint gondoljuk.

A gyermekbántalmazás nem magánügy!

Egy gyermek sem születik rossznak. Nincs olyan, hogy megérdemli a verést. Nincs olyan, hogy ő akarja a szexuális aktust, nincs olyan, hogy ordítani kell vele, különben nem lesz belőle ember. A bántalmazásnak nagyon sok arca van, ám mindannyiunk felelőssége, hogy felismerjük és tegyünk azért, hogy ne történhessen meg. Mert a gyermekbántalmazás nem magánügy!

A nemet mondás is tanulható

Mi igent mondunk rá. Mármint a nemre. Mert azt látjuk, hogy ez egyfajta határkijelölés, hogy eddig, és ne tovább. Nem dacolni, mindenáron harcolni szeretnénk, hanem megélni önazonosságunkat, a nekünk (is) járó időt, magát az életet – saját tempónkban.

Mi fán terem a pozitív fegyelmezés?

Nem fenyíti, de nem is jutalmazza gyermekét a szülő, aki a pozitív fegyelmezés technikáját alkalmazza, hanem saját jó példájával próbál nevelni. Bruncsák Annával, a technikát tájainkon meghonosító nagyváradi Maternet Egyesület alapítójával beszélgettünk.

Fiatal felnőttek dilemmája: kapunyitási pánik

Bár a tudomány nem tekint szakterminusként a kapunyitási pánik kifejezésre, hasonlóképpen a kapuzárási pánikhoz, mégis létező jelenségről beszélünk. Amit ma divatos szóval kapunyitási pániknak nevezünk, egy személyiségfejlődési szakasz.

Hirdetés

Így óvd a hajad nyáron

A nyár a szabadság, a vízpartok és a hosszú esték évszaka. Ilyenkor a bőrünkre kenjük a fényvédőt (!), figyelünk a megfelelő folyadékbevitelre, és igyekszünk elkerülni a leégést. A hajunkról azonban sokszor megfeledkezünk.

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Csillag-Simon Gabriella: A megjelenés az önbizalom része

Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.