Hogyan lehet megutálni azt, amit szerettünk? Egyszerű: elmegyünk iskolába, és ott majd megoldják. Ahogy sokasodnak éveim az oktatási rendszerünk hangulatában, annál inkább radikalizálódik véleményem a gyermekek járulékos sérülései láttán.
Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, örök fiatal lélekben, a kor csak egy szám – szokták mondani. Aztán ott vannak azok, akiknek az egyetlen erénye, büszkesége, amiért korlátlan tiszteletet érdemelne az, hogy több napja jött világra, mint mások, és azóta kitartóan lélegzik. De biztos, hogy az igazság mindig az „én generációm” szemléletében van, és a bölcsek kövét adott évben születettek pelenkájába rejtették?
November elején még nem tudtuk pontosan, hogyan választ államelnököt az ország. Nők és férfiak igyekeztek a tömeget megnyerni. Eljátszhattak sokan akkor a gondolattal, milyen lenne az a Románia, melyet egy nő igazgat.
Ha már a Nőről beszélünk, akkor egy princípium fogalmát kell körüljárnunk, vagy adott esetben egyetlen személy női kvalitásait. Igen, a nő férfiszemmel – értem a feladatot. A megközelítés lehetőségeiből pedig az előbbit választom, a férfiszemmel vizsgált női egzisztenciát, az örök talányt és az örök létezés misztikus zálogát.
Volt már fogfájásod? Olyan, amikor a bölcsnek titulált csontkinövés lyukas, szájzárat okoz és gyulladva lüktet? Persze hogy igen. Azóta van meg a családod, szomszédaid, fodrászod és a kisboltos ajánlása nyomán a megye összes fogorvosának a száma lementve a telefonodban. Hát igazi pánikrohamod? Olyan rendes, ami összeszorítja a torkod, légszomjat okoz, a szívverésed felgyorsítja és ájulásközeli állapotot idéz? Bólintasz, valójában túl vagy rajta, nem beszéltél róla senkinek...
...lettem falusi. Papírom is van róla. Eskü! Viccet félretéve, talán hétköznapinak tűnhet, ha valaki vidékre költözik, számomra azonban legalább olyan jelentőséggel bírt, mintha a Holdra ruccantam volna ki. Hogy értsétek: lakónegyedi, hetedik emeleti tömbházlakásban nőttem fel, és soha nem volt hiányérzetem. Nagyszüleim is városon éltek, kiskert ugyan mindig volt, baromfiudvar is, disznóvágást is láttam már, viszont soha nem voltam pityókát szedni (még mindig nem), a mezei munkákról, állattartásról roma
„Váltani akartam. Leváltani magamat egy fiatalabbra, megváltani magamat magamtól, kiváltani az életem ritmusát egy pergő, őrült dobszólóra, és ott, a sok magammal töltött órában megértettem, hogy csak a változásra válthatok.” Mikor, miért vált fontossá az őrült rohanást sétává szelídíteni? P. Fincziski Andrea, a Tomcsa Sándor Színház művészének őszinte vallomása a változás, változtatás felette szükséges voltáról.
Ha az ember felcsapja az internet vécéfedelét, és megnézi, milyen illatos szlogenek terjengenek a vezető nővel (erős nő, irányító nő, líder nő) kapcsolatban, ilyeneket talál: magabiztos, független, határozott, mélyen érző, szenvedélyes, racionális, emocionális, erős, a férfi előtt megy be a kocsmába… és a sor lehangolóan hosszú.
Nincs is jobb annál, mint andalogni, tereferélni a Nagy-Küküllő partján, a székely Athénban. Az már csak hab a tortán, ha az ember lányát hűséges celEbe sétáltatja! Ismerősök és ismeretlenek, anyák, apák, nagyszülők és gyerekek, kutyások és kutyátlanok találkozásai.
„– Nem tudom, miért hadakozunk annyit! – mondja. – A tévéből is ez folyik. Így a nők, úgy a férfiak… Megértés kéne, s mindenkinek jobb lenne!” Nemek harca útközben, avagy hogyan szelídíti meg a háborgó, panaszkodó taxisofőrt gyerekdallal a négyéves kislány? Dimén-Varga Tünde pszichológus elgondolkodtató, tanulságos írása.
„Gyermekeim osztálytársaként megjelent egy-egy Kálnoky fiú, emlékszem, egyszer a kisiskoláskorú Áron fiammal vártunk gróf Kálnoky Tiborra, s amikor a sarkon felbukkant egy hosszú lábú férfi kerékpáron, Áron legyintett: az nem ő, a grófok nem járnak biciklin.”
Rákened, rátapasztod, egy gyors, határozott mozdulattal lekapod. Sima ügy az epilálás. Tényleg? Egy öv alatti szőrtelenítés csínja és kínja, avagy gyantatangó Ghonzóval. Vigyázat, csak szőr mentén!
Huhhh, hogy utálom ezt a mondást! Ez az egyetlenegy silány mondat, ami mostanában elég gyakran került a szemem elé, magába sűrít egy halom hímsoviniszta felhangot és fensőbbséget, na meg jó adagot abból a „mi mindent is tudunk” és „mi majd megmondjuk” jellemzően férfiúi hozzáállásból.
Egy jól összeszokott olvasóközönség elé lépni nemcsak igen nagy bátorságot igényel, de összeszedettséget, céltudatot és egyéb különleges nevű dolgokat is, amelyekkel jobbára az állásinterjú-tutorialokban találkozik az olvasó, esetleg lányoknak, asszonyoknak / fiúknak, embereknek szóló magazinok álpszichológiai oldalain – a tesztek között.
Születésem óta nevelnek a nők. Valami rejtett küldetéstudat lehet bennük, mert még mindig nem adták fel. Kitartóan próbálnak a helyes útra visszaterelni.
Ki tud annyi embert pontosan egyszerre leültetni a képernyők elé, mint a dél-amerikai telenovellák? Ki tudja annyira pontosan körülírni a boldogságot és boldogtalanságot, mint a délutáni sorozat?
Hihetetlen, de sajnos valóság, hogy a forró, szabad nyárnak vége, pedig simán kibírtunk volna még két turnust egymás után. Bevallom, az elején kicsit meg voltam szeppenve, hogy milyen érdekes elfoglaltságokkal tudjam lekötni két, izgalmakra, élményekre éhes porontyomat, hogy ne szippantsa be őket az elektronikai kütyük mocsara.
Marciról szólnak ezek a gondolatok. És Marcin túl a másságról, elfogadásról, sérültségről, a vele járó nehézségekről, illetve ezzel együtt a csodákról, örömteli pillanatokról. Arról, hogy beszéljünk egymással, kérdezzünk egymástól még ak
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
A mai ember így gondolkodik: nekem ne szabja meg életem ritmusát a természet, tudom én anélkül is, mi a dolgom. Alkalmazásokból tudakolja az időjárást, ugyanazokat a zöldségeket fogyasztja minden évszakban, teából csak a filterest ismeri.
Hány kilós vagy? Hahó! – kérdezi az asszisztensnő. Úgy tűnik, nem először. Nem tudom – válaszolom. Otthon nem volt mérlegünk. Utoljára még negyedikben méretkeztem. Hála Istennek, ötödiktől már nem mérnek súlyt az iskolai általános vizsgálaton.
Minden évben, amikor végig nézek az ünnepelteken, ugyanazt látom: üdeséget, tiszta arcokat, ártatlanságot, jövőbe vetett hitet, reménységet, a pillanat örömét. Kérlek, tudatosítsátok magatokban, hogy jogotokban áll megőrizni mindezt, immár felnőttként.
Érzelmi evő vagyok, falásrohamos, vagy nem tudom. Egyszerűen beteg. Nem tudom megtartani a súlyom, bármennyit diétázom, mert azzal oldom a szorongásom, hogy begyúrom az összes csokit, ami a kezem ügyébe kerül.
Sok esetben viszonylag könnyen megy, hogy éljünk saját jogainkkal, az azonban kihívás, hogy elismerjük a másokét, és még tiszteletben is tartsuk azokat. Pedig mások jogainak tiszteletben tartása akár garanciája lehet annak, hogy ugyanazt kapjuk.
A családi legendárium szerint 10 hónaposan, a rácsos kiságyba kapaszkodva már zenére táncoltam. Nagyon muzikális családban nőttem fel, mindenki játszott hangszeren, a néptánc a fiatalságom erős háttérországát adta.
Aligha kaptam ezidáig karácsonyra az ideinél számomra értékesebb tárgyi ajándékot. Az Angyal egy mesterien megmunkált, gyönyörű, faltól falig könyvespolccal lepett meg. Ez nem csupán egy bútordarab számomra, hanem régóta dédelgetett vágy.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Három királyfi, három út, három próbatétel… A hármas szám bűvölete mindannyiunk lelkében ott él, és miért ne lenne igaz ez az öltözködésre is?
Már az utcáról halljuk a gyerekzsivajt, amikor Marosán Csaba és felesége, Emőke kolozsvári házához érkezünk. Az ötfős család otthona ékes példája annak, hogy az apró terek frappáns kihasználásával sok jó ember elfér egy viszonylag kicsi házban.
Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!
Sokat utazom. Egyedül, párral, barátnővel, édesanyámmal. Néha munkaügyben, egy-egy konferencia miatt, többnyire csak az utazás kedvéért, a kalandért, az élményekért. És állandóan erre buzdítok mindenkit.
A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.
Ritkán beszélgetünk férfiakkal ruhákról, ám szerkesztőségünk egyetlen férfi tagját, kreatív dizájnerét és tördelőjét nem hagyhattuk ki a „magamutogatásból.”