Szempont

Magyari Tekla: Három hónap falun

Nem volt könnyű gyermekkorunk – a szüleink nem tették a fenekünk alá készen a dolgokat, mint a maiaknak –, mégis, a saját gyerekeinknek se kívánnánk jobbat. Így kanyarodunk a nosztalgiára, s ki-ki szívesen meséli emlékeit az egyórás séta alatt.

Apa dolgozik

Nincs is annál cukkantottabb borsóság, mint amikor drága gyermekünk, esetenként gyermekeink megiramodnak, és egy érzelmekkel teli „Apaaaaa!”-kiáltással az ölünkbe vetik magukat, agyonpuszilnak és azonmód felszólítanak, hogy játsszunk velük. Árnyalja ugyanakkor a képet, ha ebben a bizonyos ölben éppen cukorborsó egyelése folyik (vagy mit is szoktunk mi, férfiak csinálni a borsóval, nyilván egyeljük és megpucoljuk, ha felszólít erre nejünk őnagysága), esetleg cikkírás vagy szerkesztés, netán előadásra kész

Elhagytam a fészkem

Kibontottam a szárnyaimat. Újra. De ez most nem egy röpke szárnyalás a fészek körül, hanem zuhanás, hullámhasítás, egyensúlyvesztés, a fenn és lenn állandó változásaival való szembesülés.

Az Igaziról

Ma már nincsenek igazi gyerekek, és igazi gyermekkor sincs. Nincs igazi nevetés, igazi ölelés, a gyerekek magukba fordultak, az egész társadalom individuumok tömege, meghalt az igazi szerelem, s az igazi önmagunk sem igazi. Mert ezt lehet tudni, ez nyilvánvaló, messziről látszik, hogy a világ iránya rossz, úgyhogy nem igazi, mert az igazi ilyen nem lehet. A gyermekkoromon gondolkodtam, azon, hogy mennyire volt igazi.

Egyszerű felnövésrecept férfiaknak

S az emberek általában csak akkor hajlandók megváltozni, ha fél lábukkal már a szakadék fölött állnak. Addig halogatják. Saját tapasztalatok Szántai Jánostól.

Székely Kinga Réka: Nem hiszek az álarc felszínességében

Tizenegy évesen, amikor eljött a farsang ideje, addig nyűgöltem édesanyámon, ameddig össze nem hozott nekem egy tavasztündér-öltözetet. Egy viseltes lepedőt vízfestékkel kékeszöldre alapozott, hatalmas hóvirágokat rajzolt rá, végül szoknyát varrt belőle.

Gyermekem és a társadalmi nyomás

„Nem fog telefont nyomkodni, tévét nézni, csak bio-répát fog szopogatni és Tolsztoj összessel fektetjük le mielőtt elérné a bölcsis kort, majd aztán az egyetemi helye is kirajzolódik” – ismerősen csengenek ezek a rigmusok ugye? Mennyi naív kismama ecseteli miközben a pocakját gyengéden simogatja, aztán megszületik a baba, és önkényesen beint minden precíz tervnek. Én sosem voltam ennyire elfogult, csupán a saját értékrendem akartam átadni... aztán a világ beleszólt.

Üzlet az ünnep

Nézem farsangi mulatságunk embereit, a derűs arcokat, simogat a hullámokban érkező felszabadult nevetés. Elgondolkodom: talán az ünnep bűvöletét, csodatévő hangulatát próbálják jelenvalóvá tenni a világot megmozgató különféle farsangi rendezvények. Hogy szép az élet, s jó jól élni… Ezt azonban tudni kell, tudatosítani, hogy legyen, minek örülni is. Ehhez kell a másik ember, kell a közösség, az én közösségem, a valahová-valakikhez tartozásom!

A Nő(i) Én

Értek a nőkhöz. Mert érthetetlenek. Talán éppen ezért. Ugyanis nem megérteni kell a Nőt, hanem érezni, ami aztán – némi retorikai tapasztalattal – lefordítható értelemre, megfogalmazható: szavakban, mondatokban és gondolatokban, melyek kiállják a racionalitás próbáját. És ellenpróbáját is. Hiszen olyan „okosnak” tűnnek-tűnök, ha erről beszélünk. Pedig csak a szívemmel-lelkemmel „gondolkodom” róluk és velük [kapcsolatban], ők meg, a Nők, mohón isszák ezt az értelemmentes, szavakba öntött gyönyört. Ebben a

Ilyen

Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, babahordozót, etetőszéket, kiskádat. A kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!

Valóságnak álcázott tömör baromságok

„Nem kell mindent elhinni, ami az interneten jelenik meg” – talán ezzel a Márai-idézettel érdemes indítanom, hisz legnagyobb költőnk, Petőfi is mindent elmond ebben az egyszerű kis mondatban. Érdemes-e tovább boncolgatni mindezt, ha neves eleink már számtalanszor megtették helyettünk? Mindenképp, mert értelmezni még mindig keveseknek sikerül… BleedingBride besokallt az álhírekre.

Egy nő, aki alkotott

Négy tolófájás. Ezt is utálja, hogy így hívják. Nem fájás az, ösztön az. Kislány. És örült, tiszta szívéből, hogy kislány, majd ő is alkothat, életet. Préselhet, fájhat, énekelhet hangosan szavak nélküli dallamot...

Csúnyán beszél a gyerek

Kitől tanulja a gyerek a csúnya beszédet, biztos nem tőlünk, mi ékesen szólunk mindahányszor, biztos az óvodában, napköziben... Mindenesetre a gyerek ügyesen káromkodik, a szülők nevetnek egy ideig. Egy ideig... Nagy Koppány Zsolt újabb története a kalandos mindennapokból.

Templomból jön? Még hisz Istenben?

Döntéseink határozzák meg napjainkat, azokból áll össze az élet. A cél: boldog lenni. Teszünk-e ezért? Azaz ezért tesszük-e, ami emberi? – László Attila plébános egy hétköznapi történetben keresi a válaszokat.

Nem adom fel: még mindig épülőfélben a házam

Ugye, mindenkinek megvan a Tetrisz? Videójáték a mi időnkből, amikor csak annyi volt a feladat, hogy a szembejövő akadályokat kikerüld. Ahol nem te irányítottál, csak védekeztél. A gyors reakciókészség vízválasztó, ha lassú vagy, veszítettél.

Fesztiválöltözet: amit én már megtanultam

Több mint egy évtizede minden évben fesztiválozunk, ha esik, ha fúj, ha hőség van. Méltán mondhatom, hogy elmúlt években sokat fejlődtem a fesztiválöltözködés terén, ma már nem vétek alapvető hibákat, és nem két bőrönddel érkezem a táborba.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.

Tulit Éva: A nagyvilág tele jó emberekkel

Kisbuszban élve, 268 nap alatt 51 067 kilométert tett meg a sepsiszentgyörgyi Tulit család: Éva, Zsombor, valamint gyermekeik, Eszter és Gergő. A Belső-Ázsiáig tartó, az arab világba is „benéző” utazás tapasztalatairól Éva mesélt.

A szoknyás-pulcsis édesanya: Hajnal Csilla

Nem stresszel rá az öltözködésre. „De ha már felöltözünk, akkor olyan ruhákat vegyünk magunkra, amiket szeretünk” – mondja Hajnal Csilla, a Székelyhon marosvásárhelyi újságírója. Szerinte ugyanis önmagunk leszünk az öltözködés által.

Rebarbara – már hangzásában is kellemes

A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.

Bencze Emese gardróbja: Szeretek készülődni

Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.