család

Sándor Ella: A Balázs-napot mindennél jobban várom

Már januárban számolgatni kezdem, hogy hányat kell aludni február harmadikáig. Előveszem a tanítós füzetecskémet, és listát írok a meghívottakról. KERESZTANNYÁJÉK, AMÁLI NÉNYIJÉK, TAMÁS BÁCSIJÉK, DÉNES BÁTTYA kerülnek fel a listámra.

Újévi menü: fogadalmak falra hányt borsóval

Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.

Mit árul el a testvérek születési sorrendje?

Kétségtelenül hat a gyerek viselkedésére, hogy hányadikként érkezett a családba: a legidősebb vagy a legkisebb, esetleg „a szendvicsgyerek”, vagy egyke. Hogyan tudjuk szülőként kezelni ezeket a kapcsolatokat úgy, hogy mindenki megtalálja a helyét?

Hirdetés

Szilveszter Andrea: Ami az ünnep után maradt

Helló, hétköznapok! Itt maradtunk az eddig oly távolinak tűnő, magunk előtt göngyölített és mostanra halaszthatatlanná dagadt teendőinkkel, a januárra oly jellemző létszorongásunkkal, elnehezedett testtel, lélekkel.

Fodor Györgyi: Kiskalácson, nagykalácson

A legújabb kutatások szerint bejgli nélkül is lehet karácsony! Az is karácsony, amikor nyáron karácsonyi mesét olvasunk, és az is, ha egy kisgyermekesnek decemberben minden indok nélkül azt mondod, jó anya, jó apa.

Dávid Panni: Miben rejlik az ünnep varázsa?

Gyermekkorom karácsonyaihoz szervesen hozzátartozott a hó. Apukám szánkóra tett minket a tesómmal, azon húzott be nagymamáékhoz, ahol azt vártuk, hogy megérkezzen otthon az Angyal.

Lőrincz Csaba: A kitartásban hiszek

Elsöprő többséggel voksoltak rá másodjára is a legmagasabban fekvő magyar város lakói. Lőrincz Csaba tevékenységét a „szomszédból” nézve: rohamléptekben fejlődik Szentegyháza, s a település fiatal vezetője nem fél „szembe pisilni a széllel”.

Szilveszter Andrea: Aki (nem) kapott ajándékot

Az estéhez közeledve fáradtan bár, de elégedetten várom a Mikulást. Mert a parentifikált az így tolja, egyszemélyesen, kimerülésig. Mindenki ajándéka telitalálat, mindenki örül, mindenki... Csak én érzem, hogy azonnal ki kell vinnem a szemetet. Levegőt!

Munkafüggőség – amihez gyakran tapsol a környezet

A munkafüggőségnél nincs fizikai függőség, nincs sóvárgás, ami nagyon nagy szenvedést okoz más függőség esetében, és ez előny. Viszont nehézség is, mert egy viselkedés az, ami kiváltja az adrenalint, ami a jó érzést hozza el.

Szilveszter Andrea: Mi fakad belőlem?

A „de csodás ez az időszak” mögött ott bujkál egy nehéz éjszaka fáradtsága, a monotonitás, a szülés utáni hormonkavalkád, az anyává válás által újra terítékre kerülő, átdolgozandó sebek, s mi minden még...

Fodor Györgyi: Többet ősszel, mint erővel

Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.

Szilveszter Andrea: A bölcs asszony tudja…

Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.

Villáminterjú Lázár Csillával: Élni csak itthon

A csíkszeredai Spektrum Oktatási Központ igazgatója, vagy ahogyan talán többen ismerik: a szülőfalujában, Csíkszentdomokoson tizenöt éve működő Márton Áron Múzeum megálmodója és vezetője Lázár Csilla. Ezúttal őt kérdeztük Marcel Proust „közreműködésével”.

A sárga gumikacsa, az orrszívó porszívó és egyéb tárgyak esete

Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.

Dóczy Ildikó: A kőfaragás nem nőnek való munka

Gyermekként játszott a kőtömbök között, ma kőfaragó műhelyt vezet. Bár Ildikó nem faragja-vési a követ, mindent tud erről a szakmáról, édesapja révén megismerte annak csínját-bínját, és férjével viszi tovább a több generációs családi mesterséget.

Hirdetés

A stílus nem szabály: szabadság

Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.

Az otthonosság íze: savanyú káposzta

Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.

A hajmosáson múlhat minden (VIDEÓ)

Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.

Szőrös kedvenceink az év legszomorúbb napja ellen

Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.

Hogyan öltözz korodhoz méltón?

Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.

Legjobb Gardróbjaink: számba vettük a fotótermést

A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.

Okos és fenntartható: szalmaház Csíksomlyón

Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.

Amit az ajakfeltöltésről tudni kell (VIDEÓ)

Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.