Táncot tanít, közösséget épít, és népi hagyományainkat próbálja átörökíteni a székelyudvarhelyi gyerekekbe immár negyedszázada. A Kékiringó néptánccsoport alapítója a Magyar Kultúra Lovagja is, ám tanítványainak ő csak egyszerűen Tanci.

Ha a pap néni ezt is megdicséri, összetépem – mondja vallásórán egy elsős, miközben elém nyújtja füzetét. Ügyes vagy! – mondom, de… lehetnél ügyesebb is, ha adnál magadnak időt, hogy elképzeld, ahogyan a folyó nádasába helyezik a kosarat a kis Mózessel.

Ízig-vérig pedagógus és négygyermekes családanya, hiszi, hogy nő a nőnek gyógyítója. Hajdó Khell Noémi engedett röpke bepillantást az értékrendjébe, a Proust-féle kérdéssorra válaszolva.

Két évtizede tanítja a román nyelv oktatásának módszertanát, konferenciákat szervez, hazai és nemzetközi projektekben vesz részt, könyvek kiadásánál bábáskodik, néhány éve pedig a Sapientia EMTE Tanárképző Intézetét is vezeti.

Te szoktál köszönni a tanáraidnak? - szegezem neki könyörtelenül a kérdést tinédzser unokaöcsémnek, miközben a haját vágom. Láthatóan meglepődik a minden előzmény nélküli kérdésen, néhány másodperc csend után kissé kelletlenül válaszol. Hát… ha muszáj… Hogy érted? – firtatom tovább, enyhén szadista felhanggal, kihasználva, hogy most – egy félig nyírt bak kecskéhez hasonlatosan – a helyzetből adódóan, nem tud kitérni a válasz elől. Ha szemtől szemben találkozom velük a folyosón, akkor nyilván köszönök. S

Van abban valami szomorú, ahogy az egykor bensőséges, végtelen nyugalmat árasztó kis falvak formája átalakul. A poros utcákon végigvonuló libák, tehenek, az autóforgalom nélküli úton játszó gyerekek, a szekéren hazatérő, megfáradt gazdák szinte teljesen feledésbe merültek, számos más dologgal együtt. Nagymamám 1954-től ’90-ig tanított ugyanabban a Nyikó-menti kis faluban, ahol most is lakik. Ha valaki, akkor ő tapasztalatból is tudja, mire gondolok, amikor ezeket a sorokat írom. 86 év keserédes tapasztal

Egészen fiatalon, makacs kitartással megkereste, milyen területen teljesedhet ki szakmailag és emberileg, s az elmúlt huszonhat évben mindent megtett azért, hogy az értelmi sérültek jogainak érvényesítése és társadalmi elfogadottsága a lehető legmagasabb szinten megtörténjen. Gyergyószentmiklóson az értelmi sérültek nappali foglalkoztatójának vezetője, pedagógus, egyesületi elnök, édesanya, világutazó – bár nem feltétlenül ebben a sorrendben. Csata Kinga számára sem lehetetlen nem létezik, sem olyan fela

Biztos és biztonságot nyújtó háttérszélként tekint önmagára, aki az iskolában pedagógusként, a családjában édesanyaként és társként szeret és segít. Ravasz Gyöngyike személyében egy kedves, melegszívű pedagógust ismerhettünk meg, egy friss és fiatalos megjelenésű, négygyermekes édesanyát, akinek egyszerűen jó a társaságában lenni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

Tanárként kezdte pályafutását csaknem negyven éve, aztán volt tanító, tanfelügyelő, a tanügyminisztérium kisebbségi munkacsoportjának tagja, börtönpedagógus, iskolaigazgató, könyvszerző, oktatási kutatócsoport tagja, a Bolyai Nyári Akadémia szervezője és előadója, szarvasmarha-tenyésztő. Jelenleg a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola fejlesztő pedagógusa.

Borús, nyálkás februári nap van, amikor legszívesebben ki sem mozdulna a házból az ember. Megszólal a harmadik órát jelző csengőszó. Néhány tanító a tanáriból elindul az osztálytermekbe. Lassan, komótosan megyünk. Mintha hiányozna belőlünk a frissesség, az energia, a lelkesedés, a munkakedv, sőt, talán még az életkedv is. Minden lépcsőfordulónál megállunk, nagyokat szusszanunk, nyögünk, sóhajtozunk. Mint egy vert sereg – gondolom nem kevés szarkazmussal és öniróniával, ahogy végignézek magunkon.

Szűcs-Olcsváry Melindát nem lehet nem észrevenni: bár a csinos angoltanárnőnek szinte felnőtt fiai vannak, mint egy stílusos diáklány – néha az az érzése az embernek, ha kis hátizsákkal látja. Állandóan aktív, mindig tettre kész a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium üde színfoltja, s nemcsak megjelenésének, de pedagógusi sikereinek is állandó kiegészítője a kedves mosolya.

Olykor cserkész, máskor játékmester, határozott vagyonőr és tájékozott beszélgetőtárs – roppant sokrétű a múzeumpedagógusok tevékenysége. Ugyanakkor tolmácsai ők a tudásnak: gyereknyelvre fordítanak egy-egy kiállítást. Kádár Kincső mesél a múzeumpedagógusok ismeretterjesztő és „fordítói” munkájáról. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)

Volt szerencsém néhány kivételes pedagógushoz középiskolai és egyetemi éveim alatt: mindig is foglalkoztatott, mi a recept, mitől olyan megnyerő egyik, s unalmas, ellenszenves a másik tanár? Nem árt, ha a pedagógus kedveli is a gyerekeket – jegyzik meg nevetve a diákok. S bár első hallásra kissé infantilisnak tűnhet a megjegyzés, elképzelhető, hogy csupán ennyin múlik?

Az oktatás minden gyermek alapvető joga. Az iskolai erőszak és zaklatás minden formája sérti az oktatáshoz való alapvető jogot, és a nem biztonságos tanulási környezet rontja az oktatás minőségét minden résztvevő, szereplő számára, súlyosan károsíthatja a gyermekek és serdülők egészségét és jólétét, káros hatásai pedig a felnőttkorig is fennállnak. Az iskolai erőszaknak azonban több formája is él, és amíg bármely formáját tabu övezi, virágozni is fog.

Október ötödike az oktatás nemzetközi napja. Boldog hallelujával „illene” ünnepelni minden rendes tanügyi dolgozónak, országnak-világnak. De a felhőtlen örömömbe – mint annyiszor – ismét üröm vegyül. Egy szűk héttel e jeles nap előtt lemondott a román oktatásügy első számú embere, a tanügyminiszter. Ha jól számolom, a sorban a harminckettedik, aki ’89 óta ezt a tisztséget töltötte be.

Botházi Mária őszi újságíró-közhelytárából idézve: becsengettek. Csaknem hárommillió gyermek és fiatal kezdte el az országban az idei tanévet, s gyerekeik révén kezdődik a koránkelés, a feladatok és a rendszer harmincvalahány héten át a szülőknek is. Talán rémesnek tűnik most, ebben a szomorú, esős időben, de vigasz lehet mindannyiunk számára: az iskolaévek évtizedek távlatából megszépülnek. Meg – nem mellesleg – életre szólóan hasznosak is.

„Édesanyám elmondása szerint, hároméves lehettem, amikor először eldőlt, hogy törekszem önmagam lenni öltözködés szintjén is – az akkori egyetlen gyimesi ruhaboltban vásárolt piros szvetterkét, még mielőtt észrevették volna, beledobtam a Tatrosba, mert nem szerettem volna viselni. Azt természetesen a víz elvitte, s nem a szüleim örömére.” (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)

Vajon a Netflixen felnövő generációk számára már tényleg nincs hatalma a költészetnek? Netán túlságosan fiatalok a versekhez? Egy magyartanár elmélkedései decemberben – miközben a tizenhétévesek megmutatják, mekkora az ereje ma is a költészetnek: társuk öngyilkosságát dolgozzák fel verssel.