Címke: tavasz

Sebestyén Kinga: Árnyból a fénybe – Áprilisi lapajánló

Sok születésünk van a világra jöttünk után is. Megszületnek különféle szerepeink, születnek érzéseink, korszakaink, álmaink, elvárásaink. Csodálatos pillanataink, emlékeink. És vannak születések, amelyeknek a részesei vagyunk.

Pakot Mónika: Immunrendszerünk „zöldítése” tavasszal

Áprilisban rend szerint felbolydul a természet: viharok söpörnek végig a tájon, magukkal ragadva a tél maradványait. A természetnek ez a tavaszi bolydultsága egy nagyon fontos erőforrást tudatosíthat bennünk, mégpedig a megújulás képességét.

Szilveszter Andrea: Áradni akarok, úgy szeretni, hogy fájjon

Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.

Az újrakezdés filmjei – a csillámporon túl

A tavasz megújulás. Az utazás önmagunk újrafelfedezése – kissé elcsépelt mondatok, amiket a filmipar is szeret, hiszen a témához kapcsolódóan megannyi film született. Többnyire sablonos, csillámporos, közhelyes alkotások.

Sebestyén Kinga: Nőnek lenni jó? – Márciusi lapajánló

Mi, nők, sokat voltunk kiszolgáltatott helyzetben, társadalmi okokból és hagyományok nyomására is. Még ma is gyakran találkozunk olyan mondatokkal, hogy „hol a nő helye”. S ha éppen valaki kilóg a sorból, esetenként mi magunk törünk pálcát felette.

Szilveszter Andrea: Amikor szomjazza az örömöt a lélek

Csak úgy, rövidujjasan szaladt hátra a kertbe, hogy ebédelni hívja a családot. Férje a gyümölcsfákat metszette, a gyermekek tavaszi kerti munkákat mímelve játszottak. Szelíden cirógatta meztelen karját a nap, és az a szó jutott eszébe: kegyelem.

Ígéret hava: a nyár „aggodalmas adventje”

A latin Maius hónapot valószínűleg a régi római Maia istennő (vagy férfi párja, Maius) után nevezték el. A görögöknél Maia Zeusz szeretője, és Hermész anyja. Maia a növekedés és a szaporulat felett bábáskodott, s a május is a növekedés hónapja. A május mindenütt a nyár „aggodalmas adventjének” tűnik, aminek a termés féltése volt az alapja. Az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító szertartások böjtös időszaka volt a május, Rómában tilos volt ekkor házasságot kötni és házaséletet élni, ekkor takarít

Nem volt nehéz megörökölni a böjti- és a húsvéti szokásokat

Hóbortos az időjárás, így áprilisban. Csontig hatoló szél kavarja a szakadó havat odakint, legbelül pedig a tavasz melengető napsugaraira vágyunk. Egyre közeleg a húsvét, a böjt időszaka azonban nem járt még le, ez az időjárás pedig akaratlanul is azt az érzést kelti, mintha a természet is a feltámadás napját várná a tavaszi újjászületéssel. De bennünk mi hozza el az újjászületést?

Április megnyitja

A hagyomány szerint ennek a hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak az etruszk neve után (Apru – a görögöknél Aphrodité). Mások a latin aperire „kinyílni, megnyitni” igére vezetik vissza a hónap nevének eredetét: nyiladozik a természet. A néphagyomány azonban április 24-től, azaz Szent György napjától számítja az igazi tavasz kezdetét. A régiek ezen a napon megtisztították a forrásokat, és csak ezután lehetett kihajtani a legelőre az állatokat.

Tavaszi virágles a Tordai-hasadéknál

Vannak helyek, amelyeket érdemes minden évszakban felkeresni, varázslatos flórájával a Tordai-hasadék vezető helyet érdemel ezen a képzeletbeli listán. Tavasz elején például hihetetlen szépségek bújnak ki a földből, mintha a hosszú tél után akarnának minket kárpótolni a különleges virágok…(Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg).

Bármi is volt, ezentúl minden jobb lesz: másképp süt a nap – az asztalunkra is

Talán nincs olyan ember, aki a hosszú tél után ne várná a tavaszt. Legyünk bár télimádók, a szürkeség, a fény hiánya, a hideg általában felemészti belső tartalékainkat. Egy nap azonban észrevesszük, hogy másképp süt a nap. Olyan tavasziasan. Mindez arra sarkall, hogy többet legyünk a szabadban. A természet, a napfény, a madárcsicsergés és az ébredező természet megfigyelése pedig maga után vonja a jobb hangulatot. Tegyük hát töltőre a lelkünket! De hogyan?

Böjtmás hava – „A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain..."

A népi kalendáriumban a böjt máshavának és böjtmás havának is nevezik a márciust, mely nevét Marsról, a háború Istenéről kapta. Az ókori Rómában ugyanis szerencsésnek tartották, ha a háborúkat ebben az időszakban indították. Nem csak a nemzetközi nőnap, de a székely szabadság napja is ebben a hónapban van, ugyanakkor a magyar sajtó napja, de a DJ-k világnapja és a nemzetközi Pí nap is.

Február, hol a nyár?

A megtisztulás ideje — Jégbontó, vagy Jégtörő hava, őseink pedig Szarvastor havának is nevezték februárt, a meteorológusok pedig télutóként tartják számon. A hónap neve, Februarius a „tisztulás” szóból ered. A február ugyanis már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságot követő testi-lelki megtisztulás idejének számított. Valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Az év utolsó hónapjában pedig illett az embereknek megtisztulniuk. Keresztény időkben a február a

Kicsi is, zöld is, de az enyém – Tavaszra várva

Megvettem a magokat, hogy siettessem a tavaszt – mondja édesanyám, aki tavaly óta – egykor falusi lány lévén – szakmai vezetőm a veteményezésben. Egykedvűen figyelem a márciusi havazást, s kinyitom életem első zöld paradicsom savanyúságát. A kertemben termett, a napsütötte nyári délutánok emlékét varázsolja a télies hangulatba.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.